Magyarország?Olaszország 8-2

   

Gyurgyev Miklós mesterhármasával másodszor is legyőzte U16-os válogatottunk Olaszországot, és ezzel megszerezte a harmadik helyet a kaposvári négy nemzet tornán.

Gyurgyev Miklósnak, a MAC fiatal tehetségének jól megy az olaszok ellen. A szombati négy gólja után vasárnap hármat rámolt be az olaszoknak. Már a második percben eredményes volt, ezzel szereztünk vezetést, amit a 12. percben ütött két góllal háromra sikerült növelnünk. A gólszerzők Nagy Ákos és Tóth Renátó voltak. A második harmad elején az olaszok szépítettek, de Jancsó Dávid Zsolt öt perccel később visszaállította a megnyugtató háromgólos különbséget. A harmadik harmadban aztán már csak egy csapat volt a pályán, sorra lőttük a gólokat, míg védekezésben sikerült sokkal összeszedettebb teljesítményt nyújtanunk, mint szombaton.

A harmad első percében például Sebestyén Dávid és Gyurgyev találata között mindössze hét másodperc telt el, amit a 47. percben Szita Donát gólja követett. A kettő között az olaszok ugyan megszerezték második találatukat is, több momentumuk azonban nem volt ezen a mérkőzésen, többek között az első két harmadban remekül védő Henczi Bendegúzt a kapuban váltó Kővári Dánielnek is köszönhetően. A mieink Gyurgyev révén még egyszer betaláltak, Sebestyén gólja mellett második asszisztját is megszerezte, így alakult ki a 8-2-es végeredmény. Csapatunk ezzel megszerezte a torna harmadik helyét

A torna döntőjében Szlovénia büntetőkkel verte Ausztriát 2-1-re.

Serdülő (U16), Kaposvár, 4 Nemzet Torna
december 20., 12.30: Magyarország?Ausztria 3-5
december 20., 20.00: Magyarország?Szlovénia 4-5 büntetőkkel
december 21., 12.30: Magyarország?Olaszország 8-6
december 21., 20.00: Szlovénia?Magyarország 5-2
december 22., 9.30: Magyarország?Olaszország 8-2 (mérkőzés a 3. helyért)
december 22., 12.30: Ausztria?Szlovénia (döntő) 1-2 büntetőkkel

Az U16-os válogatott játékoskerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Henczi Bendegúz 1998 Kaposvár
Kővári Dániel 1998 KMH
Medgyes Csaba 1998 MAC
Védők:
Bán Károly 1998 Pesterzsébet
Banga Viktor 1998 UTE
Darabos Krisztofer 1998 MAC
Kováts Máté 1998 MAC
Pozsár Márk 1998 Pesterzsébet
Szabó Bence 1998 Fehérvár
Tóth Gergely 1998 Pesterzsébet
Támadók:
Erdei Zoltán 1998 Fehérvár
Gyurgyev Miklós 1998 MAC
Horváth Bálint Dominik 1998 Pesterzsébet
Jancsó Dávid 1998 Fehérvár
Kovács Olivér 1998 Fehérvár
Nagy Ákos 1999 Fehérvár
Sebestyén Dávid 1998 MAC
Szalóki Nándor 1998 Miskolc
Szita Donát 1998 Fehérvár
Szlépka Armand 1998 MAC
Tóth Renátó 1998 Fehérvár
Török Patrik 1998 Zalaegerszeg
Török Viktor 1998 Graz (AUT)

Szövetségi edző: Glen Williamson
Edzők: Mayer Péter, Mihály Jenő, Fekecs Norbert, György József, Várady Csaba (kapusedző)
Csapatvezető: Mercz Orsolya
Felszerelés-menedzser: Magyar Péter

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum