Két jó formában lévő csap össze

 

A Bolzano éppúgy egy znojmói győzelem másnapján érkezik Székesfehérvárra, mint ahogy egy nappal korábban a Dornbirn tette.

A Bolzano kiválóan kezdte a szezont, sokáig vezette a tabellát. Aztán némileg a helyükre kerültek a dolgok, visszacsúsztak, de az utóbbi időben ismét szép sikereket érnek el, és csak 3 pont a hátrányuk az első helyezettel szemben. Egy nagyon jó és erős csapat látogat aranyvasárnap Székesfehérvárra. De a Volánnak sincs szégyenkezni valója, parádés meccsekkel és eredményekkel kijött a nehéz periódusból, az utóbbi 4 meccsén 7 pontot szerzett. Most ott tartunk, hogy 34 meccsen 35 pontos a csapat, ami kiváló teljesítmény, és végképp az egy átmeneti évben. Idehaza még sosem győztük le a déltiroli-olasz gárdát, a szezon elején 6-3-ra nyertek itt a kontrajátékukkal.

A küzdőszellemmel az utóbbi meccseken maximálisan elégedett Marty Raymond csapata eddig egyszer győzte le a Bolzanót, éppen a legutóbbi meccsen. Így látja az ellenfelet a magyar EBEL-csapat edzője: “Négy sorral játszanak, így nagy tempót tudnak diktálni. Az első soruk a liga legjobbjai közé tartozik. Nem szabad megengednünk, hogy játéba lendüljenek, emellett jól kell védekeznünk ellenük.”

Olaszországi kollégája, Tom Pokel nem vár egyszerű meccset: “Az egymás utáni napokon játszott mérkőzések sohasem könnyűek. Ráadásul hétvégi ellenfeleink, a Znojmo és a Fehérvár rendkívül erősek otthon. A Fehérvár jó passzban van, ráadásul erősebbek és kompaktabbak lettek az utóbbi hetekben. A saját játékunkat akarjuk játszani, és pontokkal szeretnénk magunkat megajándékozni karácsonyra.”

A Fehérvárból sérülés miatt továbbra is hiányzik Bálizs Bence, Németh Attila és Colton Yellow Horn. Az olasz csapatnál nem áll rendelkezésre Schofield és Esposito, valamint az Universiade-csapatban játszó Miglioranzi. Ugyanakkor visszatér MacGregor Sharp, aki eddig igen jól teljesített, 24 meccsen 12+6 pontnál tart.

A 17.30-kor kezdődő mérkőzést a Sportklub Tv közvetíti.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 18., hétfő
U18 14:35 GEPSCC 0-0 VVÉGE
EL 20:00 MISVC2 7-1VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 19., kedd
ROM 17:30 PROSCC 2-7VÉGE
U18 18:40 KMHSCC 0-17VÉGE
U18 19:00 DHKVAS 5-1VÉGE
szeptember 21., csütörtök
U18 14:20 UTESCC 2-10VÉGE
U20 15:40 KMHZNO 2-6VÉGE
U18 16:00 PEFAVS 0-6VÉGE
U20 17:40 AVSETO 9-0VÉGE
U20 17:40 VASDHK 4-6VÉGE
U18 17:45 SZDKMH 2-8VÉGE
U18 18:00 ZEGMIS 2-3VÉGE
U20 18:30 UTEMAC 2-3VÉGE
szeptember 22., péntek
U18 15:40 RBSMAC 
U18 15:40 VSVETO 
U18 16:30 PEFSCC INFO
EL 17:50 VC2BRA INFO
EL 18:30 MISSCC INFO
EL 18:30 TITUTE INFO
EL 19:00 MACFTC INFO
U18 19:00 EHLMIS 
U18 19:00 ZASAVS 
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 
U18 12:40 ZASETO 
KHL 13:00 BAADMO 
    • SPORT 2
U18 16:00 EHLAVS 
U18 16:00 KACVAS 
U18 16:00 RBSMIS 
ROM 17:30 GALSST 
U18 18:00 VICUTE 
U18 18:55 OHWKMH 
EBEL 19:15 HCIAVS 
szeptember 24., vasárnap
U20   DHKAVS 
U18 09:15 VSVAVS 
U18 09:15 ZASMIS 
ROM 10:30 GALSST 
U20 12:10 KMHVAS 
U18 12:30 EHLMAC 
U18 12:30 RBSETO 
U20 12:40 ZNOUTE 
U20 14:40 MACETO 
EL 17:00 DABVC2 
EL 17:30 TITMIS 
EBEL 18:00 HCBAVS 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 
EL 20:00 MACBRA 
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
MK   KMHVAS 
U20   ETOMIS 
U20   KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
szeptember 28., csütörtök
U18   AVSMAC 
U18   DHKSZD 
U18   ETOVAS 
U18   ZEGPEF 
szeptember 29., péntek
U20 15:40 VASRBS 
U20 17:10 MACVIC 
U20 18:00 UTEHCI 
U20 19:10 DHKEHL 
   H I R D E T É S
Partnerünk