Horvátország?Magyarország 1-8

   

A miskolci U20-as világbajnokság utolsó mérkőzésének tétje az volt, hogy veretlenül lép-e egy szinttel feljebb a magyar válogatott. A válasz igen, Magyarország magabiztosan győzte le ötödik csoportellenfelét is.

Jól kezdtük a találkozót, hiszen Galló Vilmos már az ötödik percben vezetéshez juttatta válogatottunkat. A nyolcadik percben azonban előbb szimpla, majd 18 másodperc múlva kettős emberhátrányba kerültünk, amit a két év alatt két osztályt zuhanó Horvátország sem hagyott büntetlenül, kiegyenlítve az állást. Különösebb idegeskedésre ezzel együtt nem volt ok, hiszen egyértelműen uraltuk a mérkőzést, amit jól mutat a 19-5-re megnyert kapuralövési arány. A türelemnek ezúttal a második harmad elejére lett meg az eredménye, amikor nem egészen négy perc alatt tulajdonképpen el is döntöttük a meccset. Ritó László vette vissza a vezetést a 24. percben, amit Erdély Csanád találata követett két perccel később, , majd újabb másfél perc múlva ismét Ritó volt eredményes. A második harmadban több találat nem esett, így 4-1-es magyar vezetéssel koriztak ki a vb utolsó harmadára a csapatok.

CRO-HUN03

Fotó: Bán Olivér

A magyar csapat koncentráltságára jellemző, hogy Szabó Krisztiánnak tíz jégen töltött másodperc is elég volt a gólszerzéshez, ami a horvátok maradék kedvét is elvette a játéktól. Ezt még két emberelőnyös találat követte, a 47. percben Könczei Áron, tíz perccel később Láday Tamás használta ki a létszámfölényt. A pontot az i-re Láday második találata jelentette két perccel a rendes játékidő letelte előtt, ezzel alakult ki a 8-1-es végeredmény. A magyar válogatott veretlenül, sőt, pontveszteség nélkül lépett túl a divízió 2 mezőnyén, ahova remélhetően jó sokáig nem is térünk majd vissza.

Junior (U20), divízió 2/A-s világbajnokság, Miskolc:

2013. december 15., vasárnap, 16.30 Magyarország?Litvánia 5-1
2013. december 16., hétfő, 16.30 Magyarország?Románia 6-1
2013. december 18., szerda, 16.30 Magyarország?Észtország 8-2
2013. december 20., péntek, 16.30 Hollandia?Magyarország 2-7
2013. december 21., szombat, 16.30 Horvátország?Magyarország 1-8

Az U20-as válogatott aktuális játékoskerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Arany Gergely 1996 MAC
Ágoston Olivér 1994 Fehérvár
Védők:
Arany Máté 1994 Fehérvár
Dósa Krisztián 1994 MAC
Garát Zsombor 1997 MAC
Korbuly Gergely 1994 Fehérvár
Láday Tamás 1996 Fehérvár
Reiter Attila 1994 Fehérvár
Stipsicz Bence 1997 MAC
Vokla Roland 1996 Fehérvár
Támadók:
Erdély Csanád 1996 Fehérvár
Galló Vilmos 1996 Linköping (SWE)
Keresztury Erik 1996 Düsseldorf (GER)
Kocsis Ferenc 1995 Fehérvár
Könczei Áron 1994 Debrecen
Nagy Krisztián 1994 Minot Minotauros (USA)
Reisz Áron 1995 Fehérvár
Ritó László 1994 Miskolc
Sárpátki Tamás 1994 Fehérvár
Sebők Balázs 1994 Karpat (FIN)
Szabó Krisztián 1996 Fehérvár
Vincze Péter 1995 Fehérvár

Stáb: Rich Chernomaz (szövetségi edző), Majoross Gergely (edző), Sille Tamás (edző), Gary Clark (kapusedző), Puskás Sándor (erőnléti edző), Bagonya Imre (fizioterapeuta), Tornyi Gábor (felszerelésmenedzser).

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum