Így jártam a lányokkal
Egy szentimentális beszámoló arról, hogyan lett egy jégkorong-fanatikus a női szakág szerelmese. Bónuszként pedig újabb negyven kép a női Winter Classicról.
Évekkel ezelőtt nem tudtam sokat a női jégkorongról, csak annyit, hogy Balogh Tibor a szövetségi kapitány és van két jó magyar csapat, akik minden évben egymással döntőznek. Másrészt nem is volt annyira a szemem előtt a női jégkorong, innen, egy vidéki nagyvárosból, annyival letudtam, hogy az a budapesti kollégák területe. Ennek remek jele, hogy a női jégkorongot a Jégkorongblog kapitánya kezelte az ősblogos időkben.
A tromsői csodára már én is felkaptam a fejem, de az első női jégkoronghoz fűződő emlékem a 2012 októberében rendezett barcelonai olimpiai selejtezőtorna. Ekkor már az új Jégkorongblog felületén az eseménynaptárban frissítgettem a meccsek állását, ebből adódóan végigizgultam a torna mindhárom meccsét. Elkezdtem egyre inkább érdeklődni a női jégkorong iránt, lelkesedésem az ünnepek környéki U18-as világbajnokságon még inkább erőre kapott. A Németország elleni mérkőzés napját el nem felejtem, emlékszem, ott ültem a Sport Tv székházában egy KHL-mérkőzés előtt, és arról beszélgettem a szerkesztővel, hogy nagyon izgulok a lányokért. A közvetítés alatt is folyamatosan frissítettem az eredményt a számítógépen, a mérkőzés végét pedig a vonaton éltem meg, Huszák Alexandra győztes góljánál ráztam az öklöm és vigyorogtam, a körülöttem utazók nem különösebben értették ennek az okát, bár engem meg ők nem érdekeltek különösebben.
Az aucklandi vébére pedig már végképp beszippantott a női jégkorong. A magyar idő szerint hajnalban lejátszott Szlovénia elleni nyitómeccset végignéztem, ahogyan a többit is, többek között az Olaszország elleni 3-1-es diadalt is. Aki látta azt a mérkőzést, annak beleégett az emlékezetébe Kiss Andrea szólója, akivel szemben szabálytalankodtak, de továbbment és belőtte a korongot.
A lányokat a budapesti divízió 1/A-s vébé Olaszország elleni meccse után köszöntötték, ahol én is ott álltam a mosolygó tömegben a színpad előtt. Az Aréna nézőterén találkoztam közülük négy lánnyal, tőlük azonnal kértem is autogramot. Meg voltak lepődve, amikor azt mondtam, a teljes A/4-es oldal az ő aláírásukra vár, minden női válogatott játékosnak egy-egy teljes lapot szánok az üres füzetben. Némileg értetlenkedve azt válaszolták, ők nem tudnak teljes oldalas autogramot adni. Nagy hősök, kis autogram.
A köszöntés után egy nappal sétáltam a Duna-parton, ahol megszületett bennem az ötlet, mi lenne, ha a lányokkal készítenénk egy interjúsorozatot? Az eredmény ismert. A beszélgetések során nagyon kedves lányok nagyon aranyos történeteivel találkozhattam, akik gyakorlatilag az iskola és/vagy a munka mellett a jégkorongra áldozzák minden szabadidejüket.
A Karácsonyi Hoki Buli keretein belül megrendezett KMH Budapest?Vienna Sabres mérkőzés volt életem első ? de garantáltan nem utolsó ? helyszínen megtekintett női jégkorongmérkőzése. Az összecsapásról sajnos csak keveset írtam vasárnap, mert nem volt túl kellemes az idő a laptopon pötyögéshez. Olyan küzdeni akarást láttam a jégen, amit már évek óta ? vagy talán még soha ? nem, a lányok megtettek minden tőlük telhetőt. Az a Sabres játszott ellenük, amely négy légióssal állt föl ? nem számít, hogy rengeteg magyar lány külföldön játszik, öten pedig az utolsó héten sérültek meg, betegedtek le, a sportszerűségünk határtalan: habára ligában csak három külföldi játszhat, a bécsiek megkérdezték, játszhat-e a negyedik külföldijük is, mire Gömöri Csaba a csapatához fordult, és a magyar edző a lányokkal egyeztetve igennel válaszolt kollégájának ?, az EWHL címvédője, idén 10 mérkőzésén 94 gólt lőtt és 5 gólt kapott, a BEK második körében pedig egy-egy góllal kapott ki a svéd és a finn bajnokról.
Már az adatok, a néhány héttel korábbi 8-0-s és 11-1-es bécsi győzelem és a mérkőzés előtti pár napban megsérült és lebetegedett játékosokat is nélkülöző keret alapján megsüvegelendő eredmény a 2-1-es vereség, amely mérkőzésen végig partiban voltak a magyar lányok az osztrákok ellen. A hihetetlen, utolsó percig tartó küzdelemmel egy életre szóló élménnyel gazdagítottak a lányok. Sajnos a helyszín rendezői is, akiknek jóvoltából végül az utcán, egy márványgömbön ülve készíthettem el Gömöri Csabával az interjút, de sebaj. Szabadtéri mérkőzéshez szabadtéri interjú dukál. Mindennek ellenére kimondom: a női jégkorong szerelmese lettem.
Hogy milyen céllal íródott ez a bejegyzés? Ha legalább néhány emberben felmerült a gondolat a fentebb leírtak alapján, hogy a márciusi U18-as világbajnokságon kijöjjön a Jégpalotába biztatni a lányokat, többek között az USA, Svédország és Oroszország ellen, akkor már megérte. Az egyetlen negatívum, ami miatt kissé keserű a szám íze, az a szurkolás volt. Úgy gondolom, a jégen küzdő játékosok megérdemlik, hogy értük szurkoljunk, a mérkőzés előtt és után is hallottam tőlük, hogy a jégen folytatott küzdelem során sokat jelent és plusz erőt ad nekik a buzdítás. Aki végignézi a városligeti meccs galériáit, remélhetőleg rájön, hogy ezekért a lányokért érdemes tiszta szívből szurkolni a világ legjobbjai ellen. Ugyanis ők is a világ hat legjobb női U18-as csapata közé tartoznak. Találkozzunk 2014. március 23. és 30. között a Jégpalotában.
