Boszniába megy az EBEL

 

Szarajevóba viszi két hazai januári meccsét az Olimpija Ljubljana.

A 40-esek és idősebbek között ki ne emlékezne az 1984-es szarajevói téli olimpiára? A zaklatott történelmű bosnyák főváros emlékezetes, egyúttal emberszabású téli játékokat rendezett, egyszersmind remek létesítményekkel gazdagítva a térséget.

Az olimpiai jégkorongtornát 1984. február 7. és 19. között rendezték meg. Az A csoportban a Szovjetunió, Svédország, a Német Szövetségi Köztársaság, Lengyelország, Olaszország és Jugoszlávia szerepelt, míg a B csoportban Csehszlovákia, Kanada, Finnország, az Egyesült Államok, Ausztria és Norvégia. A négyes döntőbe a szovjetek, svédek, csehszlovákok, kanadaiak jutottak be, és a körmérkőzések végén a szovjetek nyerték az aranyat. A mérkőzéseket a téli olimpiára épített, 12 ezer nézőt befogadó Zetra csarnokban és a kibővített, mintegy 6 ezer fő kapacitású Skenderija csarnokban rendezték.

Pak-ZOI-84-slika-1

Mindössze néhány évvel az olimpia után azonban szörnyű sors jutott a városnak. A boszniai háború során Szarajevó hosszú ideig ostrom alatt állt, emberek ezrei haltak meg, a várost is rommá lőtték az egymás ellen harcoló katonai csoportok. A válogatás nélküli pusztítás az emberi életek mellett az olimpiai létesítményeket sem kímélte. Torville és Dean, valamint a Tretyak fémjelezte szovjet jégkorong-válogatott olimpiai győzelmének színhelye, a Zetra csarnok és a Skenderija is kiégett, a nagy csarnok hideg pincéit halottasháznak használták, a fából készült ülésekből koporsókat készítettek. A halottakat a szomszédos stadion területén temették el.

zetra_rat

 

878_ZetraStdm_s

Az 1995-ös Daytoni Egyezmény aláírása után a békefenntartó erők használták támaszpontként. A Zetra csarnokot nemzetközi összefogás eredményeként a szarajevói olimpia 15. évfordulójára, 1999 tavaszára építették újjá.

Zetra-Sarajevo

Jeget azóta is ritkán készítettek a Zetrában, a mellette létesített sátras pályán, illetve a Skenderijában hódolhattak szenvedélyüknek a jeges sportok bosnyák hívei. Idővel a Skenderija is megújult, azonban 2012 februárjában a hatalmas hóesésben a tető beszakadt.

Sarajevski-krovovi-unutrašnjost-Ledene-dvorane-KSC-Skenderija-Sarajevo-februar-20121

A Zetra újjáépítése óta eltelt 15 év, a szarajevói olimpia óta pedig 30. Az évforduló alkalmából hosszú idő után újból csúcskategóriás jégkorongmérkőzést rendeznek a csarnokban. Szlovén kezdeményezésre az Olimpija Ljubljana ellenfeleként január 10-én a KAC, január 12-én a Villach játszik EBEL-bajnokit a hányatott sorsú legendás arénában. A két mérkőzés között is számos jeges program tölti ki az időt.

sehic-zetra-ce-danas-dobiti-struju

Az eseményre meghívták a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét, az IIHF elnökét és alelnökét, az EBEL-országok szövetségeinek és olimpiai bizottságainak vezetőit, csakúgy, mint a BIHU (Balkan Ice Hockey Union) tagországok (Törökország, Görögország, Bulgária, Románia, Macedónia, Szerbia, Horvátország, Bosznia és Hercegovina) képviselőit. A hokis hétvége egyúttal fontos diplomáciai esemény is lesz, amelyen várhatóan Bosznia és Hercegovina minden fontos politikusa részt vesz.

A tervek szerint a meccseket a térség minden országában közvetítik a televíziós csatornák, és egyúttal remélhetőleg nagyon fontos népszerűsítő eseménye lesz a jégkorongsportnak.

Cimkék: , , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE 3-4 HVÉGE
U18 16:00 ETOMIS 2-3 HVÉGE
EBYSL 18:00 AVSVIC 5-1VÉGE
MOL 18:00 DABBRA 3-4 HVÉGE
U18 18:10 VASMAC 1-4VÉGE
január 20., péntek
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
EBJL 18:40 HKBMAC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL 
MOL 19:00 MISSCC 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
január 27., péntek
U20   MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk