Újabb Bartalis-gól az Allsvenskanban

 

A magyar csatár erőszakossága gólt eredményezett a nemzetközi bajnokságok egyetlen hétfői, magyar érdekeltségű meccsén.

A Troja/Ljungby a svéd másodosztály jelenleg negyedik helyén tanyázó Malmőhöz látogatott. Úgy tűnik, az utolsó helyről jobban megy Bartaliséknak az élcsapatok, mint a közvetlen riválisok ellen, hiszen másfél hete a listavezetőt verték meg. Nyerni ezúttal ugyan nem sikerült, de nem távoztak üres kézzel Stephan Lundh, Vas János és Szuper Levente egykori csapatának otthonából.

A gólgyártást ráadásul Bartalis István kezdte a 22. percben, a 4500 néző őszinte bánatára, amit egy újabb vendégtalálat követett négy perccel később, válogatott csatárunk ekkor is a jégen volt. Az egész meccsen sokkal aktívabb hazaiak a harmadik játékrészben azonban ledolgozták kétgólos hátrányukat, így jöhetett a hosszabbítás, majd a büntetőlövések, amelyben a negyedik pár döntött, a hazai csapat javára, így a Malmö 3-2-re nyert.

Bartalis gólja és a mérkőzés még számos tanulságos momentuma erre a linkre kattintva tekinthető meg. A magyar center az utolsó helyen álló Troja/Ljungby házi gólkirálya, 30 mérkőzésen 7 gólt lőtt a szezonban.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum