Túl izgatottak, idegesek voltunk

   

A vártnál nehezebb kezdés után egy igazi rangadó vár a magyar juniorválogatottra, 16.30-kor Romániával játszunk.

A miskolci U20-as vb meccseit élőben nézhetik ide kattintva.

Sebők Balázs hosszú sérülése után két hete tért vissza a jégre, akkor játszotta első finn bajnoki meccseit, és a világbajnokságra a válogatott rendelkezésére állt. “Úgy gondolom, hogy túl izgatottak, illetve idegesek voltunk az elején, és ezen a bekapott gól sem segített. Hálistennek a harmadik harmadban egy gyors góllal sikerült visszajönni a meccsbe, majd ezután felszabadultabban kezdtünk játszani, aminek meg is lett az eredménye. A világbajnokság még nagyon hosszú, egyelőre a Románia elleni meccsre koncentrálunk, annak érdekében, hogy oda sikerüljön átmenteni a harmadik harmadbeli formánkat.”

Erdély Csanádot, a Fehérvár még ifjúsági korú csatárát arról kérdeztük, hogy látta belülről a nyitómeccset, és minek köszönhettük a végén a fordítást: “Nagyon érdekes mérkőzés volt. Az elején és szinte a meccs túlnyomó részében mi uraltuk a játékot. Mégis ők szerezték meg a vezetést. Habár belülről éreztük, hogy jobbak vagyunk, ez még az eredményjelzőn nem mutatkozott meg. Szerencsére a harmadik harmadban még jobban odafigyeltünk az edzői utasításokra, és hamar ki is egyenlítettünk, ami teljesen letaglózta a lítvánokat, hamarosan meg is szereztük a vezetést. Külön örülök, hogy ilyen sikeresen és nagy arányban használtuk ki az emberelőnyeinket.”

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum