Örökrangadó Pesterzsébeten

   

A Winter Classic mérkőzések mellett vasárnap este hétkor Pesterzsébeten a Ferencváros fogadja örök riválisát, az Újpestet. Remélhetőleg a Városliget mellett Pesterzsébeten is nézőcsúcs születik.

Szokás szerint igazi rangadóra lehet számítani, hiszen az utolsó helyen szerénykedő  lila fehérek egyre többször állítják kemény feladat elé ellenfeleiket, elég csak az Magyeri úti Érsekújvár kínkeserves győzelmére gondolni. Arról nem is beszélve, hogy ez az a párosítás, amelyben akkor is benne van a bizonytalanság, ha egyik vagy másik csapat éppen gyengélkedik, ritkán volt olyan szezon, amikor az esélytelenebb nem tudta megviccelni a jobbnak tartott gárdát.

A Ferencváros sorozatban három vesztes meccsen van túl, amelyek között volt sima csíkszeredában, utolsó pillanatig kiélezett a Brassó ellen hazai jégen és rossz kezdést követő kései feltámadás után elbukott is Érsekújváron. A papíron legkönnyebb akadályt jelentő UTE ellen sürgősen vissza kellene találni a győzelmekhez, hiszen most lépéshátrányban vannak a zöldek, a pontszámokat tekintve kicsit leszakadtak az előttük állótól. A csapatban mindenki egészséges, egyedül Andreas Lindquist bajlódik kisebb bokasérüléssel, de minden bizonnyal ő is játszik.

ftcuteMLA_3769_resize

Rég nyert utoljára a MOL Ligában az UTE, akkor viszont éppen a Ferencváros ellen tették ezt meg. Nyilvánvalóan valami hasonlóra készülnek Ancsin János és Fekti Bálint játékosai, akik az utóbbi időben egyre kellemetlenebb ellenfelei a mezőnynek. A játékban sokat javult a csapat, egy dolog azonban továbbra is rendkívül gyengén megy, ez pedig a helyzetek kihasználása. Hiányzik egy góllövő játékos a keretből, nem is csoda, hogy a mérkőzéseik több, mint felén nem jutottak egy gólnál tovább a lilák. Egy új fiú is be fog mutatkozni a csapatban, az ECHL-ből érkező Cody Crichton személyében újabb kanadai csatárt próbálnak ki a vezetők. Az viszont csak a meccs előtt fog eldőlni, ki lesz a kapus a liláknál.

Dobos Tamás vezetőedző (Ferencváros Budapest-ESMTK): “Nagyon jó, izgalmas mérkőzést várok a vasárnap esti rangadón. Természetesen itthon kell tartanunk a három pontot. Nem szabad az Újpestet lebecsülni, bárkinek okozhatnak meglepetést, fiatal ambiciózus csapattal lesz dolgunk.”

Ancsin János (UTE): “Presztízscsata lesz, ráadásul a Ferencvárosnak nagyon kellenek a pontok a rájátszás miatt. A cél egyértelműen az, hogy pontokat, vagy pontot tudjunk szerezni, elvégre az ősi riválisról van szó. Jó lenne, ha a szezon végén egy pesti csapat is küzdhetne a rájátszásban, de nem szeretnénk, ha az ehhez szükséges pontjaikat ellenünk szereznék meg.”

FTC–UTE 5-2

   

A ferencvárosiak nyerték az örökrangadót.

Az első harmadban hiába nyerte meg 13-4-re a kapura lövési mutatót az FTC, mégis az UTE vezetett húsz perc után Farkas Lőrinc Simon hetedik percben esett emberelőnyös góljával. A második játékrész elején viszont öt perc alatt három gólt lőttek a ferencvárosiak, Kiss Gábor, Dancsfalvi és Sijka is betalált Pleszkán kapujába. A harmad során a 32. percben Maklári találatával felzárkóztak egy gólra a lila-fehérek, viszont több vendéggól már nem született. A harmadik húsz percben Vaszjunyin és Pál is gólt szerzett, az FTC 5-2-re nyert és tartja a lépést a többi csapattal.

FTCUTE 131215

Dobos Tamás (FTC): “Az első harmadban rengeteg helyzetet hagytunk ki, Pleszkán nagyszerűen védett. A második harmadban gyorsan lőttünk három gólt, de az UTE nem adta fel és 3-2-re feljött. A harmadik harmadban eldöntöttük a mérkőzést, de ennél sokkal jobban kell védekeznünk majd a DAB ellen. Gratulálok a fiúknak.”

Ancsin János (UTE): “Az első harmad a miénk volt, utána kaptunk öt perc alatt hármat. Sajnos ebből nem sikerült visszajönnünk. A végén kockáztattunk, más választásunk nem volt. Gratulálok a Fradinak.”

 
Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 300 néző. Játékvezetők: Babic, Sós, Abonyi, Soltész.
Meravy: 90,9% (Budai)
K
Pleszkán: 89,2% (Hajek)
Győri, Ölander, Feil, Kiss, Berta
1
Zalavári, Maklári, Reiter, Pichler, Farkas
Lencsés, Lindquist, Pál, Dancsfalvi, Potila
2
Horváth A., Bereczki, Sweeney, Dubetz, Crichton
Mestyán, Tőkési, Ojanen, Vaszjunyin, Sijka
3
Vecaj, Sommer, Németh, Virág, Coleman
Géczi, Wéber, Nagy L., Borbás, Papp
4
Szirányi, Garbacz, Kovács, Dömötör, Fekti
Dobos Tamás, Hakan Nygren
E
Fekti Bálint, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:21 UTE PP Farkas Sommer Reiter
1-1 21:01 FTC Kiss Ölander
2-1 23:56 FTC Dancsfalvi
3-1 25:45 FTC Sijka Kiss Vaszjunyin
3-2 31:45 UTE PP Maklári Zalavári
4-2 53:00 FTC Vaszjunyin Sijka
5-2 56:15 FTC SH Pál Vaszjunyin
38 Kapura lövések száma 22
24 Kiállításpercek 22
Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum