Nagy Gergő ezúttal két asszisztot adott

 

Nyert is a Quad City Mallards. Sofronék és Bartalisék viszont kikaptak, Hári, Kóger és Nagy Krisztián nem játszott.

Sofron Istvánék a DEL sereghajtói közé számító Schwenninger Wild Wings-hez látogattak. Az első harmad felénél a hazaiak szereztek vezetést, amit a Krefeld a második játékrész elején kiegyenlített. Újra a harmad felénél szerzett vezetést a Schwenninger, ezúttal emberelőnyből, ráadásul a harmad vége felé harmadszor is betaláltak, így a második szünetre 3-1-es hazai vezetéssel mehettek a csapatok. A meccs a harmadik periódus hatodik másodpercében elúszni látszott, hiszen ekkor háromra növelte előnyét az ellenfél. Emberhátrányból zárkóztak Sofronék az 50. percben, de hiába, mert két perccel később a Schwenninger visszaállította a háromfás különbséget. Mindent elsöprő attakba kezdett a Krefeld, egy percen belül szerzett két góljával minimálisra csökkentve a hátrányt. Újabb gólt azonban a hazaiaknak sikerült lőniük, 19 másodperccel a vége előtt, üres kapura, beállítva ezzel a 6-4-es végeredményt. Sofron pontot nem szerzett, mínusz eggyel zárt, a Krefeld jelenleg ötödik a tabellán, de az élmezőny nagyon tömörül.

2-1-re kikapott kikapott a HIFK a jelenleg harmadik helyezett SaiPa otthonában a finn élvonalban. Hári továbbra sem játszik, a HIFK negyedik.

Bartalis Istvánék a pontlista hatodik helyén álló Rögle otthonába látogattak és egy emberelőnyös, illetve egy emberhátrányos találattal a 15. percre már 2-0-ra vezettek. A hazaiak azonban már az első megkezdték a felzárkózást, éppen Bartalis 2+2-es perces kiállításának második felében. A második játékrészben újra emberelőnyből talált be a Rögle, majd 10 perccel a rendes játékidő vége előtt a vezetést is megszerezték. Mivel több gól már nem született, így fordítani tudott és 3-2-re nyert a Rögle. A Troja/Ljungby továbbra is utolsó az Allsvenskanban.

Két héten belül ötször mérkőzik meg Kóger Dániel csapata, a Toledo Walleye az Evansville csapatával. Az első két idegenbeli találkozót elbukták, de a másodikon már pontot szereztek. Az első hazai mérkőzés nagyon jól indult számukra, hiszen a 13. és a 17. perc között háromszor is betaláltak. Mivel a továbbiakban a háromgólos előnyből kettőt sikerült megtartani, így a Toledo nyert 5-3-ra. Sorozatban ez volt második győzelme a Toledónak, Kógert azonban mindkét alkalommal nélkülözniük kellett.

Nagy Gergő sorának második harmadban lőtt két góljának köszönhetően idegenben nyert 2-0-ra a Quad City Mallard a CHL-ben a Rapid City ellen. A magyar csatár mindkét gólból előkészítőként vette ki a részét. Nagy 18 eddigi meccsén hat gólt és tíz asszisztot gyűjtött.

Legutóbbi meccséhez hasonlóan pénteken is 3-2-es vereséget szenvedett a Minot, de ezúttal legalább egy pontot megmentett, miután csak szétlövésben kapott ki a Bismarcktól. Nagy Krisztián nem játszott.

Cimkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum