Magosi visszatért Dunaújvárosba

 

Egy év kihagyás után az UTE elleni csütörtöki mérkőzésen tért vissza korábbi klubjába az 1994-es születésű DAB-csatár, Magosi Erik.

Az utánpótlás-válogatottat is megjárt, ifjúsági bajnoki aranyérmes fiatal támadóval beszélgettünk a folytatásról, a célokról és a profi szemléletről.

Mikor kezdett el újra jégkorongozni és miért hagyta abba?

Körülbelül 2004 óta jégkorongozom. Testvéri rivalizálásból kezdtem el, jobb akartam lenni, mint a bátyám, Bálint. Ez mára annyit szelídült, hogy szeretnék egy csapatban játszani vele. Az ok, amiért abbahagytam, tulajdonképpen lényegtelen. Utólag azzal magyarázom, hogy nem voltam kellően profi szemléletű sportoló. Egy évig nem jégkorongoztam, ennyit hagytam ki. Ez idő alatt volt időm gondolkodni, helyre tettem magamban a dolgokat és benőtt a fejem lágya. Már vevő vagyok a fejlődésre, szeretnék és akarok is fejlődni. A célom, hogy idővel helytálljak egy külföldi ligában is, és mint már mondtam, felfejlődni a bátyám szintjére. Tudom, hogy ez nem lesz egyszerű, előbb a MOL Ligában kell megtalálnom a helyem. A szezon hátralévő részét is arra szánom, hogy fejlődjek és erősödjek a MOL Liga szintjére. Amúgy a visszatérésben vagy újrakezdésben Komáromi Dávid játszotta a legnagyobb szerepet. Ő volt az az excsapattárs és ma már újra csapattárs, aki ösztönzött, hogy nem szabad elengedi azt, amit eddig csináltam. Így is lett, nem engedtem el, és szerencsémre Stephan Lundh lehetőséget adott, hogy a felnőtt csapattal edzhessek.

Milyen volt a visszatérés?

Az UTE elleni csütörtöki mérkőzés játszottam a szezon és egyben életem első MOL Liga-mérkőzését. Léránt Renével és Hegy Ádám Zoltánnal voltam egy sorban. Úgy gondolom, jól teljesítettünk, helyzetet is sikerült kialakítanunk, amit sajnos nem tudtunk gólra váltani. Bevallom, kicsit izgultam, de a második felvonásra a csapat segítőkészsége átlendített az izgalmakon, sikerült higgadt fejjel jégre lépnem, ennek köszönhetően jobban is ment a játék.

Szombaton a Winter Classicon jöhet a folytatás?

Ezt még nem tudom, a szombat reggeli edzésen fog kiderülni, de nagyon bízom benne.

Magosi Balint es Erik

Magosi Bálint és Magosi Erik

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 17., kedd
NU16 14:20 HUNJPN 1-0VÉGE
VÁL 18:00 POLJPN 5-2VÉGE
VB18 19:00 HUNUKR 3-4VÉGE
NU16 19:20 HUNAUT 0-1 BVÉGE
április 18., szerda
NU16 13:00 HUNNOR 5-2VÉGE
VB18 15:30 HUNJPN 2-3 BVÉGE
VÁL 17:30 HUNUKR 5-4 BVÉGE
    • SPORT 1
április 19., csütörtök
NU16 09:30 HUNGER 0-4VÉGE
április 20., péntek
VB18 15:30 HUNAUT 0-4VÉGE
április 22., vasárnap
VB 12:30 GBRSLO 
VB 16:00 HUNKAZ 
    • SPORT 1
VB 19:30 POLITA 
április 23., hétfő
VB 16:00 SLOPOL 
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAHUN 
    • SPORT 1
április 24., kedd
VB 16:00 KAZGBR 
    • SPORT 1
április 25., szerda
VB 12:30 ITAKAZ 
    • SPORT 1
VB 16:00 GBRPOL 
    • SPORT 1
VB 19:30 SLOHUN 
    • SPORT 1
április 26., csütörtök
VB 19:00 POLHUN 
    • SPORT 1
április 27., péntek
VB 16:00 KAZSLO 
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAGBR 
    • SPORT 1
április 28., szombat
VB 12:30 KAZPOL 
VB 16:00 SLOITA 
VB 19:30 HUNGBR 
    • SPORT 1
Partnerünk