Kipróbálták a városligeti hokipályát

   

A Fehérvár csütörtökön Budapestre költözött, megnézte a Winter Classic jegét, péntek délelőtt pedig már edzett is egyet a Városligeti Műjégpályán.

Marty Raymond vezetőedző az egyik legrutinosabb szabadtéri tréner, hiszen az elmúlt években Európában a Medvescak Zagreb volt a legaktívabb Winter Classicoló csapat.

Hogyan készül a Volán a Winter Classicra?

A felkészülésünk nem nagyon különbözött a szokásostól, elsősorban a mérkőzésre és az ellenfélre kell koncentrálnunk, az esemény önmagában nem jelenthet semmiféle nehezítést. Természetesen a körülmények nem a megszokottak lesznek, előjöhetnek dolgok, amikre oda kell figyelni, ilyen a szél, a hőmérséklet vagy a jég minősége, de a másik csapat számára is pont ugyanolyan körülmények lesznek, mint nekünk. Pénteken délelőtt edzettünk először a Városligetben, de már korábban is jártunk a pályánál, megnéztük, és bátran állíthatom, gyönyörű környezetben fogunk játszani. Már csütörtökön felutazott a csapat Budapestre, itt is töltöttük az éjszakát.

Ilyen nehéz helyzetben jól jön ez a hokibuli a csapatnak?

Néha jól jön az ilyen, néha nem. Azt várom leginkább, hogy a játékosok fel lesznek dobva, gyönyörű környezetben, sok néző előtt játszhatnak. Nem rakunk terhet a játékosok vállára, de mint minden meccsen, csak az vezethet eredményre ebben a ligában, ha a legjobbjukat nyújtják. Szeretnénk, hogy a játékosok és a szurkolók is jó élményeket szerezzenek, mindannyian nagy izgalommal várjuk ezt a két mérkőzést. A sorokról csak a pénteki edzés után döntünk, de lehet még változás a meccs kezdetéig.

Több szabadtéri meccs is edzősködött a Medvescak kispadján. Milyen emlékeket ébreszt Pula vagy a Salata?

A Medvescak edzőjeként részt vehettem Pulában és a Salata-pályán is szabad ég alatt játszott meccseken. Hatalmas élmény volt, bár elsősorban a mérkőzéssel foglalkoztam, és bár olyankor mindig egy kicsit kizárom a külvilágot, így is megérintett ezeknek a mérkőzéseknek a hangulata. Örülök, hogy ebben az évben is részem lehet ilyen élményben, a játékosaimmal együtt.

Red Bull WC edzes

Természetesen a városligeti események miatt az egész EBEL Budapestre tekint ezen a hétvégén, hiszen különleges ez az alkalom, az első magyarországi szabadtéri EBEL-meccsre kerül sor. A hivatalos honlap is fókuszál a Fehérvár–Salzburg meccsre.

Matthias Trattnig, a salzburgiak meghatározó játékosa elmondta: “Mindannyian nagyon örülünk a szabadtéri mérkőzésnek, különleges, nagy élmény lesz, de nem szabad elfelejtenünk, hogy végeredményben mindez két pont sorsáról is szól.”

“Nem szabad kiesnünk a ritmusból, hiszen a lehető legtöbb bónuszponttal szeretnénk a középszakaszba menni” – tette hozzá a még eltiltását töltő Thomas Raffl, aki legfeljebb a Red Bull-osoknak hiányzik majd a jégről.

Andy Sertich, a Fehérvár szezon közben igazolt hátvédje így látta a fájdalmas linzi 3-7 után így várja a pénteki találkozót: “Az eredmény nagyobb különbséget mutat, mint amekkora a pályán volt a két csapat között. Sokáig nem játszottunk rosszul, de a végén sokat hibáztunk. A szabadtéri meccs nagy élmény lesz mindannyiunknak. Mivel a jég nem olyan, mint egy csarnokban, nagyon fontos lenne, hogy egyszerűen, sallangmentesen játsszunk.”

A Salzburg ellen eddig kiválóan teljesített a Fehérvár a szezonban, a tabellaelsővel játszott 2 meccsen 3 pontot fogott a Raymond-csapat. Mindkétszer az idegenben jégre lépő csapat nyert a ráadásban.

Minden szempontból különleges meccsre van kilátás, hogy úgy mondjuk, nem gyakori, hogy az EBEL magyar játékvezetői négyes küld egy hazai Fehérvár-mérkőzésre. Ezúttal így tett.

A két edző és több játékos is érdekeseket mond a pénteki mérkőzéssel kapcsolatban az nso.hu cikkében. Don Jackson, a Red Bull Salzburg legendás edzője például megtisztelve érzi magát és egyben vicces is: “Nagyon büszkék vagyunk, hogy a Fehérvár minket választott egyik ellenfelének a Winter Classicra! Látványos esemény lesz ez az EBEL és Budapest számára is. Sokunkat arra emlékeztet majd, milyen volt a gyermekkorunkban, amikor gyakorlatilag a jégen nőttünk fel a szabadban. Csak egyben reménykedem, hogy nem lesz túl hideg, ahhoz már öreg vagyok!”

Ahogy a Red Bull Salzburg hivatalos twitteroldaláról bevarrt fényképen is látszik, a vendégek is edzettek egyet a Lizsében az esti meccs előtt.

Mihály Árpád visszatér a magyar csapatba, így a juniorok mellett egyedül Németh Attilát kénytelen nélkülözni Marty Raymond. A Volán kapuját ezúttal nagy valószínűséggel Bálizs Bence védi majd.

Fehérvár–Salzburg 6-3

   

Hibátlan emberhátrányos védekezésének és kreatív, okos támadójátékának köszönhetően magabiztos győzelmet aratott a magyar csapat a meccs nagyobbik részében alárendelt szerepet játszó Salzburg ellen.

Az első percekben rögtön egymásnak esett a két csapat, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, kevés időt töltött a semleges harmadban a korong. Aztán a Salzburg átvette az irányítást, hosszabb időre beszorultunk a harmadunkba, de sikerrel őriztük a kaput a góltól. A nyomásból a hatodik percben szabadultunk és az ezt követő támadásból némileg váratlanul a vezetést is megszereztük. Egy sarokból visszatett korongra csapott le Sikorcin, elvitte a balszélre és kilőtte a hosszút. Kicsit több, mint egy perc múlva Kiss Dániel nyúlt kicsit keményebben ellenfeléhez a palánknál, amiért kétperces kisbüntetést kapott.

A hátrány első felét okosan, a másodikat némi szerencsével védekeztük ki. Majd már egyenlő létszám mellett egy Bálizsról kipattanó korongot nem tudtunk eltakarítani, amit a tehetetlen kapus fölött lőtt Brophey a hálóba, kiegyenlítve az állást. A 13. percben Benkék harcoltak ki emberelőnyt, amelynek az első egy percét ugyan elszúrtuk, de aztán sikerült felállni és Yellow Horn révén a vezetést is visszavettük. Összességében, bár a Salzburg dominálta az első játékrészt, a magyar csapat is sokat tett a vezetésért.

AVSRBS WC

Fotó: Mudra László (MJSZ)

A második harmad elején egy újabb Benk, Banham, Sarauer összjáték jelentette a legnagyobb veszélyt, ám ezúttal is kimaradt a helyzet. A negyedik percben aztán Kovács Csaba lépett el szólóban és a védjegyévé vált csellel etette meg Gracnart, kettőre növelve a fehérvári előnyt. A gólnál Bálizs gólpasszt jegyzett. Támadásban maradt a Fehérvár, nem sokkal később Naglich a kapu mögül tette vissza a korongot az érkező Yellow Hornnak, a helyzet azonban kimaradt. Az ellentámadás során egy távoli erős bomba Bálizs mamutjáról a kapu előtt üresen álló Hoferhez pattant, aki a kapuba emelte a pakkot.

Még magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a Volán, sorra alakítottuk ki a helyzeteket. A 10. percben a csatárt játszó Orbánt állították ki a játékvezetők, ráadásul Bálizs is megsérült, így jöhetett Hetényi. A hátrányt ezúttal is magabiztosan védekeztük ki. A 14. percben Yellow Horn tálalt hibátlanul Banham elé, aki visszaállította a kétgólos hazai előnyt. A kiváló gólpasszt az ellenfél egyik legjobbja, Trattnig torolta meg brutálisan, Yellow Hornnak komoly gondjai voltak, az osztrák játékos meg is kapta az 5+20 perces büntetését. Végigtámadta az előnyt a Fehérvár, nagyobbnál nagyobb helyzeteket dolgozott és hagyott ki, majd egy perccel az előny lejárta előtt Troy Milam szabálytalankodott két percet érően, amit nehezen viselt, így a játékvezetők megtoldották azt még két perccel.

Mindez azt jelentette, hogy a harmad hátralévő idejének túlnyomó részét emberelőnyben, egy percet pedig kettős előnyben játszottak Tokajiék. A helyzet azonban nem sokat változott az előző négy perchez képest, nagy helyzetek maradtak kihasználatlanul, sőt, 33 másodperccel a vége előtt emberhátrányban Nödl révén egy gólra zárkózott a Salzburg. A közönség által áhított 5-2 helyett, tehát 4-3-mal jöttünk ki ezekből a kiállításokból.

Ez azonban nem szegte kedvét a Volánnak, a harmadik periódust is változatlanul hatalmas elánnal kezdték. A harmadik percben Magosi-Nemes-Magosi volt a korong útja, amiből utóbbi gólt is szerzett, visszaállítva a kétgólos különbséget. Öröm volt látni, hogy nem hagyott alább a lendület, a második harmadhoz hasonlóan a hazaiak dominálták a mérkőzést, sokat és kreatívan támadtak Banhamék. Ezt ugyan hosszabb időre megszakította egy palánkszerelési intermezzo, ami után a Salzburgnak is akadtak helyzetei, de a meccs képe változatlan maradt, ez sem zökkentette ki a csapatot. Sőt, a 47. percben Benk fordult be a kapu mögül, lövés kipattant a kapusról, az éppen jókor érkező Banham elé, aki elhúzta a korongot Gracnar mellett, majd a hálóba tette azt, 6-3-ra módosítva az eredményt.

A harmad felénél Sertich szabálytalankodott a kéken, az emberhátrányt ismét ragyogóan védekeztük ki, de utána kicsit visszavett a tempóból Marty Raymond csapata. tehette, mert egyrészt az ellenfél ezek után sem tudott igazán veszélyes helyzetet kialakítani, másrészt azért így is akadtak helyzetek szép számmal a Fehérvár előtt is. A legnagyobb talán Nemes előtt, aki a 17. percben üresen kapta a pakkot a kapu előtt, de már sem a lövéshez, sem egy cselhez nem volt elég helye, így kimaradt a ziccer. Az utolsó három percben több nagy helyzetet is kialakított a Salzburg, azonban vagy a végig magabiztos Hetényi vagy a védők vagy a szerencse megmentette a csapatot a góltól. Az eredmény így már nem változott, teljesen megérdemelten nyert 6-3-ra a Fehérvár, amely ma a mérkőzés legnagyobb részében többet tett a győzelemért, ügyesebben és okosabban játszott, mint nagy nevű ellenfele.

EBEL, 4013 néző. Játékvezetők: Babic, Gebei, Nagy, Németh.
Bálizs: 86,7% (Hetényi Z.: 95,0%)
K
Gracnar: 82,4% (Brückler)
Pozsgai, Jackman, Benk, Sarauer, Banham
1
Trattnig, Milam, Welser, Cullen, Motzko
Sertich, Varga, Yellow Horn, Naglich, Magosi
2
Heinrich', Fahey, Nödl, Roe, Meckler
Szirányi, Tokaji, Kovács, Sikorcin, Mihály
3
Mühlstein, Boivin, Kristler, Brophey, Latusa
Hetényi P., Kiss, Orbán, Nemes, Tóth
4
Pallestrang, Brucker, Komarek, Hofer
Marty Raymond, Rob Pallin
E
Don Jackson, Matt McIlvane
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:45 FHA Sikorcin Benk Banham
1-1 09:53 RBS Brophey Kristler Latusa
2-1 14:09 FHA PP Yellow Horn Sarauer Naglich
3-1 23:50 FHA Kovács Szirányi Sikorcin
3-2 26:04 RBS Hofer Milam Trattnig
4-2 33:43 FHA Banham Yellow Horn Tokaji
4-3 39:27 RBS SH Nödl Boivin
5-3 42:10 FHA Magosi Nemes Benk
6-3 46:43 FHA Banham Benk Kiss
34 Kapura lövések száma 35
10 Kiállításpercek 35

A Fehérvár–Salzburg képei

   

 

AVSRBS WC 2

A Fehérvár–Salzburg 9 gólja

   

Így nyerte a Winter Classic első meccsét 6-3-ra a Volán.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum