Az a pici szerencse hiányzott

   

A MOL Liga edzőinek szavazatai alapján november hónap legjobb játékosa ismét a Ferencvárosból került ki, ezúttal is egy légiós kapta az elismerést, Jere Ölander. Két év alatt először nyerte hátvéd ezt a címet. 

Jere Ölander pályafutása kiválóan alakult. Tagja volt a Jokerit korosztályos bajnoki érmeket nyerő csapatának, majd Finnországot képviselte az U18-as világbajnokságon. Ahogy a felnőttcsapathoz került, megtört a lendülete, végül csak 14-szer lépett jégre az SM-liigában. Előbb a finn másod-, majd tavaly a harmadosztályba került, a szezont pedig annál a svéd negyedosztályú Varbergnél fejezte be, ahol Hakan Nygren volt az edzője.

Nyáron a Ferencvároshoz került, ahol élete egyik legjobb idényét futja, 22 mérkőzésen 6 gólt lőtt és 10 gólpasszt adott, a védelem egyik oszlopa, technikás játéka sokszor ragadtatja tapsra a szurkolókat. Novemberben pedig a szakma is elismerte teljesítményét, 7 edzőből 4-en megjelölték a 3 legjobb MOL Liga-játékos egyikeként. Ladányi Balázs és Antti Ojanen után egy hátvéd következik a 2013/14-es szezon hónap játékosai sorában.

Jól indult a karrierje, hiszen végig a legnagyobb finn klub, a Jokerit korosztályos csapataiban játszott, a felnőttek között azonban nem sikerült megragadnia. Két éven belül a svéd negyedosztályban találta magát. Mi volt ennek az oka?

Sajnos közbejött egy sérülés. Éppen akkor, amikor kiharcolhattam volna a helyem a felnőttek között, megsérültem, de ilyen a hoki. Nem mondhatom, hogy nem kaptam meg a lehetőséget, de az a pici szerencse hiányzott, ami pedig mindig kell.

Hogyan került éppen Magyarországra?

Hakan Nygren hívott, én pedig amúgy is valami újba akartam kezdeni, ez volt a legfőbb oka annak, hogy ide szerződtem. Eddig nincs okom panaszra, a klubnál minden rendben megy, csak pozitív dolgokról tudok beszámolni.

Olander FTCMIS

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Novemberben valósággal szárnyalt a csapat, hiszen hét meccset játszottak, amiből ötöt megnyertek, a megszerezhető 21 pontból 16-ot begyűjtöttek. Mi volt az oka e kiváló teljesítménynek?

Kellett már nagyon ez a győzelmi széria, novemberben tényleg nagyon jól játszottunk. Most az a legfontosabb, hogy továbbra is alázatosak maradjunk és minden meccsen ugyanúgy koncentráljunk, mint tettük azt novemberben. Sajnos becsúszott néhány vereség, de ha úgy lesz, ahogy előbb mondtam, akkor bejuthatunk a rájátszásba. Ez az elsődleges célunk a szezonban.

Három hónap után hogyan látja a ligát és a többi csapatot, kik lehetnek a legerősebb ellenfelek?

A liga egyértelműen legerősebb pontja a kiegyenlített küzdelem, senki nem mehet biztosra egyik meccsen sem. A csapatok közül szerintem az Érsekújvár a legerősebb, négy erős sora van és egy olyan jó első számú kapus, mint Chovan, aki a hab a tortán. Most úgy látom, az Érsekújvár, a Dab.Docler, a HSC Csíkszereda és az FTC jut a rájátszásba.

Olander FTC

A szavazásban való részvételt köszönjük minden kedves olvasónknak. A győztesre 35 voks érkezett, sorsolásunkon nagyok néven regisztrált felhasználónk nyert, szokás szerint egy hivatalos MOL Liga-korongot dedikáltatunk számára a hónap játékosával, jelen esetben tehát Jere Ölanderrel.

 

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum