A címvédőt fogadja a Miskolc

   

Idén eddig mindössze egyszer találkozott a két csapat Borsodban, akkor a dunaújvárosiak nyertek, de azóta sok minden történt.

Október 11-én találkozott egymással a két csapat Miskolcon, a DAB nyert 5-2-re, de az az egy biztos, hogy ez semmiféle támpontot nem ad az előzetes esélylatolgatáshoz. Miskolcon azóta edzőt váltottak, visszatért a kispadra Bob Dever, Dunaújvárosban pedig ugyan nem változott jelentősen a személyi állomány, a csapat valamiért egyelőre nem képes azt a teljesítményt nyújtani, mint tavaly. Ha azonban közelebbről is megnézzük a csapat válogatott szünet óta lejátszott mérkőzéseit, a kép közel sem annyira borús, mint ahogyan azt a legtöbb hazai szurkoló látja. November közepe óta hat meccset játszottak Stephan Lundh tanítványai és bár voltak közte minden bizonnyal fájó vereségek, mint például éppen a Miskolctól hazai pályán elszenvedett 3-0, vagy az Érsekújvár elleni sokadik vereség, a megszerezhető 18 pontból 10-et behúztak az Acélbikák. Természetesen ez rosszabb, mint ami akár az elmúlt évek eredményei, akár a játékosállomány alapján elvárható, de sok csapat kiegyezne ilyen vagy ehhez hasonló mutatójú hullámvölggyel.

misdab05

Ráadásul a legutóbbi hétvégén Peterdi Imre sérült volt, Hurtajtól és Hegyi Ádám Zoltántól pedig a klub köszönt el, így olyan játékosokra hárult az eddigieknél sokkal nagyobb teher, mint a második soros védővé avanzsált Szabados Róbert, az 1994-es születésű Léránt René vagy az egy évvel még nála is fiatalabb Hruby Gellért. Az igazsághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy e hat alkalomból egyszer az UTE, kétszer pedig a szintén gyenge szériát futó Brassót sikerült legyőzni, a HSC, az Érsekújvár és a Miskolc ellen mindössze egy pontra voltak képesek Azariék. Az biztos, hogy az eddig pontokban felhalmozott tartalékaik kezdenek kimerülni, nincs több idő, el kell kezdeniük meccseket nyerniük, ha kényelmes pozícióból akarják nézni a rájátszásért folytatott küzdelmet.

Nem lesz egyszerű dolguk, hiszen a Miskolc legutóbb például azt az Érsekújvárt verte meg, amely ellen a DAB eddig tehetetlennek bizonyult. A hazai pálya szintén mellettük szól, eddigi 14 miskolci mérkőzésükből 11-et nyertek meg, igaz, ebből öt alkalommal hosszabbításban, igazi ráadás-specialisták tehát, náluk többször ugyanis senki nem nyerte meg a ligában a 4-4 elleni öt percet. Kérdés, hogy a november 22-én éppen az Érsekújvár elleni mérkőzésen ujjtörést szenvedett Tyler Metcalfe kiesése okoz-e gondot hosszabb távon a csapatnak. Szintén nem könnyíti meg a szakvezetés helyzetét Jordan Knox újabb eltiltása, amelyből még három meccs hátravan. A legutóbbi, Érsekújvár ellen aratott győzelem éppen azért jelenthet sokat, mert bizonyítja, néhány kulcsjátékosa nélkül is képes lehet a legnehezebb ellenfelekkel szemben is sikert elérni a csapat.

A feszültséget minden bizonnyal oldani fogja a klub mikulásnapi kedvessége, melynek keretében a mérkőzésre kilátogató gyermekek ajándékcsomagokat kapnak (a készlet erejéig), a szurkolók között pedig afféle jelmezversenyre kerül sor, Télapó és Krampusz kategóriákban, ezeken felül pedig a jótékonysági akció is folytatódik. Minden további részletért kattintsanak ide.

Bob Dever (vezetőedző, Miskolc): A DAB kitűnő csapat, tele tapasztalt, válogatott játékossal, egy kitűnő edzővel. Ugyanakkor ők is megverhetők, ezt éppen a saját csarnokukban bizonyítottuk legutóbb. Tulajdonképpen „csak” meg kell ismételnünk a hétfői produkciónkat, ám ez borzasztóan nehéz lesz, igazi nagy kihívás. Ugyanarra a gyors, hajtós, kemény hokira van szükségünk, ami – ha fegyelmezetten játszunk – jól fekszik nekünk, és sikeres számunkra.

Stephan Lundh (vezetőedző, Dab.Docler): Legutóbb nagyon fontos győzelmet arattunk Brassóban. Remélem, hogy ebből sikerült egy jó alapot összerakni, amire aztán újra elkezdhetünk építeni pénteken. A Miskolc jó csapat, minőségi légiósokkal megerősítve, hazai pályán pedig kifejezetten összeszedett játékot játszanak, de úgy érzem, hogy a játékosaimban megvan az, ami a győzelemhez kell. Sevela válla rakoncátlankodik, így ő nem lesz velünk, illetve Peterdi Imre sem százszázalékos még. Az, hogy ő a csapattal tart-e, az indulás előtti jeges edzésen dől csak el.

Miskolc–Dab.Docler 5-3

   

4-0-ról 4-3-ra még visszajött a DAB, de egyenlíteni már nem sikerült. Újra rájátszást érő helyen áll a Miskolc.

“A Jegesmedvék egy nagyon küzdelmes mérkőzésen verték meg a tavalyi bajnokot – áll a miskolci honlap beszámolójában. – A mérkőzés első harmada kiegyenlített játékot hozott. A csapatok alaposan megszervezték a védekezésüket, emiatt viszonylag kevés helyzet alakult ki a kapuk előtt. A 16. percben – emberelőnyben – megszerezték a vezetést a Jegesmedvék. Tóth vitte be a korongot a hátsó palánktól a kapu elé, majd a jobb sarokba lőtt, a pakk Kisst érintve vágódott a hálóba (1-0). Két perccel később ismét a miskolci csatár volt a főszereplő: egy közeli lövés után a pakk a bal kapuvas előtt pattogott, Tóth volt a legszemfülesebb, és a gólvonal mögé passzírozta a korongot (2-0).

A második harmad 8. percében 19 másodperc alatt használtak ki egy emberelőnyt a Macik. Kavarodás támadt a vendégkapu előtt, Hajós reagált a leggyorsabban, és a hálóba lökte a korongot (3-0). A dunaújvárosiak valószínűleg még nem eszméltek fel az újabb pofontól, máris kapták a következőt. Alig 23 másodperccel később egy felpattanó korongot Ritó a levegőből csapott a hálóba (4-0). A gól után Stephan Lundh lehozta Kisst és Kalnins állt a kapuba. A 14. percben, előnyben játszott a DAB, és szépített. Azari először a kapuvasat találta el, majd a saját kipattanóját már a hálóba emelte (4-1). A 17. percben Lindgren kék vonalas lövése akadt be (4-2).

A harmadik harmadban a DAB nagy erőket mozgósított. Be is szorították a Jegesmedvéket, de gólt nem tudtak lőni, Duschek remekül védett. A 12. percben Fliszárt akadályozták szabálytalanul a szólója közben, ezért büntető járt, de a sértett azt kihagyta. A meccs vége előtt szűk két perccel Stephen Lundh kockáztatott, és bejött. Miután lehozta kapusát, hét másodpercben belül gólt lőttek, Gröschl egy kipattanót vágott a kapuba (4-3). Ami azonban először bejött, másodszorra visszaütött: 25 másodperccel a lefújás előtt Hajós szerzett korongot, meghúzta a jobb a szélen, középre adott és az egyedül érkező Tóth az üres kapuba lőtte mai harmadik gólját (5-3).

A Jegesmedvék a bombaformában játszó, és négy gólt szerző második sor vezetésével nagyon fontos győzelmet arattak a tavalyi bajnok fölött.”

Bob Dever (vezetőedző, Miskolc): A mai nem volt egy szép győzelem, sokkal inkább küzdelmes, harcos diadal. Sajnos 4-0 után levettük a lábunkat a gázpedálról, és magunknak tettük nehézzé a meccset. A lényeg azonban a győzelem és a három pont.

Stephan Lundh (vezetőedző, Dab.Docler): Jó mérkőzést játszottunk a Jegesmedvékkel. Egyéni hibák miatt elhúzott a hazai csapat, és bár az utolsó pillanatig küzdöttünk, egyenlíteni már nem sikerült.

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1000 néző. Játékvezetők: Varjú, Halassy, Pálkövi, Gangel.
Duschek: 85,7% (Gyenes)
K
Kiss T.: 71,4% (Kalnins: 100%)
Boyle, deBruyn, Dubek, Rafaj, Faith
1
Lindgren, Hüffner, Somogyi, Ladányi, Pavuk
Láda, Hegyi Á., Hajós, Popovics, Tóth
2
Huba, Erdélyi, Galanisz, Azari, Kiss Á.
Durco, Vojtkó, Ritó, Miskolczi, Fliszár
3
Jaborník, Nagy R., Papp, Léránt, Gröschl
Roczanov, Orosz, Budai
4
Hruby, Szabados, Szappanos
Bob Dever
E
Stephan Lundh, Jonas Johnson
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 15:24 MIS PP Tóth Popovics Boyle
2-0 17:22 MIS Tóth Popovics Hajós
3-0 27:46 MIS PP Hajós Popovics Tóth
4-0 28:09 MIS Ritó Hegyi Á.
4-1 33:18 DAB PP Azari Jaborník Galanisz
4-2 35:30 DAB SH Papp Pavuk
4-3 58:18 DAB Gröschl Pavuk Galanisz
5-3 59:35 MIS EN Tóth Hajós Popovics
24 Kapura lövések száma 21
10 Kiállításpercek 8

A Miskolc–DAB képei

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 22., péntek
U18 15:40 RBSMAC 6-2VÉGE
U18 15:40 VSVETO 5-2VÉGE
U18 16:30 PEFSCC 1-7VÉGE
EL 17:50 VC2BRA 4-3 HVÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-1VÉGE
EL 18:30 TITUTE 5-2VÉGE
EL 19:00 MACFTC 6-1VÉGE
U18 19:00 EHLMIS 2-4VÉGE
U18 19:00 ZASAVS 4-5VÉGE
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 4-3VÉGE
U18 12:40 ZASETO 0-10VÉGE
KHL 13:00 BAADMO 3-5VÉGE
    • SPORT 2
EWHL 15:00 KMHHVI 8-0VÉGE
U18 16:00 EHLAVS 4-9VÉGE
U18 16:00 KACVAS 7-0VÉGE
U18 16:00 RBSMIS 13-1VÉGE
U18 18:00 VICUTE 6-0VÉGE
U18 18:55 OHWKMH 4-2VÉGE
EBEL 19:15 HCIAVS 4-2VÉGE
szeptember 24., vasárnap
U18 09:15 VSVAVS 8-2VÉGE
U18 09:15 ZASMIS 0-3VÉGE
EWHL 09:50 HVIKMH 1-5VÉGE
U20 12:10 KMHVAS 1-5VÉGE
U18 12:20 EHLMAC 0-8VÉGE
U18 12:20 RBSETO 11-2VÉGE
U20 12:40 ZNOUTE 7-1VÉGE
U20 14:40 MACETO 5-2VÉGE
EL 17:00 DABVC2 7-2VÉGE
EL 17:30 TITMIS 3-4 BVÉGE
U20 17:30 DHKAVS 7-5VÉGE
EBEL 18:00 HCBAVS 7-2VÉGE
EL 18:00 FTCBRA 5-4VÉGE
EL 18:30 UTESCC 4-2VÉGE
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 
EL 20:00 MACBRA 
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
MK   KMHVAS 
U20   ETOMIS 
U20   KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
szeptember 28., csütörtök
U18   AVSMAC 
U18   DHKSZD 
U18   ETOVAS 
U18   ZEGPEF 
szeptember 29., péntek
U20 15:40 VASRBS 
U20 17:10 MACVIC 
U20 18:00 UTEHCI 
U20 19:10 DHKEHL 
   H I R D E T É S
Partnerünk