Új korszakot kezdhet a Fehérvár

   

A Villach érkezik Székesfehérvárra. Az előjelek jók, a csapat újra majdnem teljes, csak egy hiányzó van, a sorok kis mértékben változtak. Hetényi Zoltán visszatérhet, a Villach a negyedik számú kapussal kezd.

“Két őrült meccset játszottunk legutóbb – értékelte a múlt hét eseményeit Marty Raymond a Jégkorongblog kérésére. – Innsbruckban sikerült nyernünk a rossz kezdés után, Dornbirnben nem, de mindkét meccsen jó karaktert mutatott a csapat, tökösek voltak a fiúk, és volt néhány jó teljesítmény is.

Pénteken az egyik legjobb csapat, a Villach jön hozzánk, ellenük nagyon koncentrált, fegyelmezett játékra lesz szükség. A villachi játékosok gyorsak, nagyon technikásak, ezért rendkívül fontos, hogy már a semleges harmadban meg tudjuk szűrni a támadásaikat. Nagy lesz a tempó, de ezt nekünk is bírnunk kell, ha akarunk keresni valamit. A villach életveszélyes támadótrióját – Ryan, McBride, Hughes – meg kell próbálnunk megfogni. Mindenkinek oda kell tennie magát, a legjobbját kell nyújtania az elsőtől az utolsó percig.

Még nem tudom, hogy fogunk kezdeni pénteken, de figyelemmel kell lennünk arra is, hogy szombaton az Innsbruck ellen is játszunk, okosan kell gazdálkodnunk az erőinkkel.”

A Fehérvárnak jól megy ez évben a kiemelkedő képességű csapatok ellen, a Villachot is 0 ponttal küldte haza Székesfehérvárról. Ha nyer Raymond csapata, elérhető közelségbe kerül a 8. helyezett Graz. A november rosszul sikerült, 8 meccsen 5 pontot szerzett a magyar csapat, amely ráadásul 4 hazai meccséből 3-at elbukott. Pénteken új korszak kezdődhet, volt egy kis idő a nyugodt közös munkára, a sérültek Németh Attila híján felépültek, eltiltott már nincs. Lássuk az első decemberi meccset.

Fehervar 3

Mindkét csapatban új kezdőkapus lehet a jégen, nálunk a többéves légióskodás után hazatérő Hetényi Zoltán, a Villachban pedig mindkét kapus (Lamoreaux, Höneckl) megsérült, így a tavaly egy meccsen becserélt 20 éves Lukas Herzog debütálhat kezdőkapusként az EBEL-ben. A Fehérvárba visszatérhet Adam Naglich és Nemes Benjámin. Orbán Attila letöltötte eltiltását, de jelenleg 9. hátvéd a keretben. A nagyon fiatalok közül ezúttal Erdély Csanád és Kocsis Ferenc került a keretbe. Információink szerint a sorok némileg változtak az utolsó meccs óta, táblázatunkban megtekinthetik. A Villachban Mario Altmann is sérült, így otthon marad, Markus Peintner játéka pedig kérdéses. Érdekesség, hogy Nemes Benjámin Ruszlan Gelfanov személyében előző szezonbeli patriotos csapattársával találhatja szembe magát.

Miként Derek Ryan érkezése is csak az utolsó pillanatokban dőlhet el: “Most éppen minden nagyon jól megy nálunk. A sortársaimmal nagyszerűen megértjük egymást, a korong is nekünk kedvezően pattan. Minden sorunk képes gólokat lőni, legutóbb Nageler és Petrik is eredményes volt, és a védőjátékunk is rendben van.” A csatár felesége mindenórás, a napokban várják az első utódot. Ezért az egyik edző személykocsival megy a csapatbusz után, ha a mobiltelefonon hívás érkezik, a korábbi Volán-spíler azonnal haza tud sietni. Ryan a Fehérvárról s beszélt a ligahonlapon: “Hosszú út után kell pályára lépnünk, és Fehérváron mindenkinek nagyon nehéz dolga van. Olyan egyszerűen kell játszanunk, amennyire csak lehetséges.”

Az alábbi videóból kiderül, hogy amennyiben technikailag lehetséges, alighanem Hetényi Zoltán kezd pénteken a Volán kapujában.

Hanni Jarvenpaa vezetőedző Lukas Herzog szerepeltetéséről ennyit mondott: ” Lukasban sok lehetőség van, egész évben velünk készült és nagyon várja már, hogy bemutatkozhasson az EBEL-ben.” Herzog kedden még a KAC ellen védett az EBYSL-ben. A cserekapus is tejfelesszájú lesz, őt úgy hívják, hogy Lukas Schluderbacher. Ő már több lehetőséget is kapott idén, de egyszer sem élt a bizalommal, mindannyiszor megborult.

A Sportklub Tv a mérkőzést éjszaka sugározza, felvételről.

Fontos tudni, hogy a klub tájékoztatása szerint új szabályok lépnek életbe az Ifj. Ocskay Gábor-jégcsarnokban pénteken: “Az EBEL előírásaihoz alkalmazkodva a büfék az italokat csak műanyagpohárba kitöltve árusíthatják. Továbbá a csarnok területére tilos behozni italos üvegeket, dobozokat és flakonokat. Ennek betartását a biztonsági szolgálat minden esetben ellenőrzi.”

Fehérvár–Villach 2-3

   

Kétszer is vezetett a Fehérvár, másodszorra 11 másodperccel a lefújás előttig, ám a végén csak egy pont jutott a Raymond-csapatnak.

Majdnem tökéletesre sikerült Hetényi Zoltán visszatérése, de mégsem. A 93%-os teljesítmény lehetett volna sokkal impozánsabb is, de az új kapus így is jelentős mértékben hozzájárult a pontszerzéshez. A legjobb támadószekcióval rendelkező Villach ellenében az egy megszerzett pontnak is örülni kell a magyar EBEL-csapat jelenlegi életciklusában.

Jól indult a meccs, az 1. percben megítélt Fehérvár-előnyt a 68. másodpercben gólra váltotta Sarauer. A harmad utolsó negyedében Hotham révén egyenlített a VSV. A második harmadban sok dolga volt Hetényi Zoltánnak, de egyszer sem kellett a hálóból kiszednie a korongot, mi több, Mihály Árpád 37. percben szerzett találatának köszönhetően mi várhattuk előnyből a folytatást.

A Volán végig tartani tudta az előnyt, de a Villach mindent megtett a pontszerzésért, és ez 59:49-nél sikerült is. Az utolsó percre levitték a kapust, és a 6 az 5 elleni játékot végül Derek Ryan tette eredményessé.

A hosszabbítás 4. percében kiállították Jackmant, és a Villach nem várt sokáig a meccs lezárásával, a második gólnál passzoló Pewal talált Hetényi kapujába. A meccs alakulása miatt a szájíz lehet rossz, de az egy pont nem rossz, főleg ha szombaton az Innsbruck ellen még kettőt hozzá tud tenni a Fehérvár.

EBEL, 3295 néző. Játékvezetők: Berneker, Nikolic, Nothegger.
Hetényi Z.: 93,2% (Bálizs)
K
Herzog: 92,0% (Schluderbacher)
Pozsgai, Varga, Yellow Horn, Naglich, Banham
1
Jarrett, Unterluggauer, Pewal, Ryan, Hughes
Szirányi, Tokaji, Kovács, Sarauer, Mihály
2
Hotham, Pretnar, Fraser, McBride, Petrik
Sertich, Jackman, Benk, Sikorcin, Magosi
3
Bacher, Brunner Nico, Platzer, Forney, Nageler
Hetényi P., Kiss, Nemes, Erdély, Kocsis
4
Steiner, Gelfanov, Göhringer
Marty Raymond, Rob Pallin
E
Hannu Jarvenpaa, Marc Brown
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:08 FHA PP Sarauer Yellow Horn Sertich
1-1 15:38 VSV Hotham Pretnar Fraser
2-1 36:06 FHA Mihály Kovács Tokaji
2-2 59:49 VSV Ryan Pewal
2-3 63:21 VSV PP Pewal Hughes
25 Kapura lövések száma 44
12 Kiállításpercek 10

A Fehérvár–Villach képei

   

További képekért kattintsanak ide.

Így szerzett egy pontot a Villach ellen a Fehérvár

   

Pénteken 59:49-ig úgy tűnt, elkapja az EBEL-2. VSV-t a Volán, de végül a vendégek nyertek hosszabbításban. A gólok itt láthatók.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum