Szektorbezárások a Vákárban

   

Három zárt kapus mérkőzést és 2000 eurós büntetést kapott a HSC Csíkszereda a MOL Ligától, a szezon végéig felfüggesztve.

Az alábbi határozat értelmében egyelőre nem kell nélkülöznie a csíki csapatnak a nézőket a meccsekről, de a vendégkispad mögötti két szektor üresen marad a következő 5 MOL Liga-meccsen. Végrehajtandó és felfüggesztett ítéleteket eredményeztek a HSC?FTC mérkőzésen történtek.

“A MOL Liga megvizsgálta a 2013. december 2-i HSC Csíkszereda-Ferencváros MOL Liga jégkorongmérkőzésen történteket, és a következő megállapításokat tette.

A lelátó vendég cserepad feletti részéről a vendégcsapat játékosait, vezetőit folyamatosan köpködték, szidalmazták, annak ellenére, hogy a vendég cserepad feletti lelátórészen biztonsági személyzet is tartózkodott. Ez nem egyedi eset, a klub figyelmét a Liga korábban többször is felhívta hasonló esetek után arra, hogy a vendégcsapat biztonságát a rendezőnek minden körülmények között garantálnia kell, ha szükséges, akár a cserepad megfelelő átalakításával, akár a lelátó egy részének lezárásával, és mindenképpen elegendő biztonsági személyzet alkalmazásával.

A mérkőzés alatt a zsűrifülkénél és a büntetőpadoknál számos illetéktelen személy tartózkodott. A mérkőzést többen is a palánk mellől nézték, miközben elégtelen létszámú biztonsági személyzet tartózkodott a büntetőpadok és a zsűrifülke környékén, így a játékosok és a hivatalos személyek biztonsága nem volt megfelelő. Egy néző a zsűrifülke üvegére csapott, később a zsűrifülke mögött a nézők között tettlegesség, lökdösődés alakult ki. A játékvezető ellenőri jelentés szerint a mérkőzést a palánk mellől nézők közül többen a játékvezetőket sértegették, akik közül az egyik válaszul visszamutogatott a nézőknek. A közvetlenül ide nyíló VIP teremben a vendégeknek szeszes italokat kínálnak. A VIP szektor egyik lejárata szintén közvetlenül a zsűrifülkéhez és a büntetőpadokhoz vezet. A büntetőpadoktól és a zsűrifülkétől egy lépésnyire állóhelyi lelátó található.

A Liga emlékeztet arra, hogy a zsűrifülkében illetve a büntetőpadon tartózkodókat már korábban is érte inzultus, amikor az ott tartózkodó nézők a büntetőpad üvegét verték, illetve szóváltásba keveredtek a büntetőpadon tartózkodó játékosokkal.

Hogy a mérkőzés helyszínén a vendégcsapatot, a mérkőzés egyéb közreműködőit ne érje semmiféle inzultus, illetve hogy illetéktelenek ne tartózkodhassanak ott, ahol semmiféle keresnivalójuk nincs, az minden esetben a rendező felelőssége. Ugyancsak a rendező felelőssége a nézőtéri rend fenntartása.

A Ligárol kialakult képet romboló, a Liga érdekeivel ellentétes magatartás, a méltatlan viselkedés a Liga mérkőzésein nem elfogadható, az azok elleni hatékony fellépés a MOL Liga minden résztvevőjének kötelessége.

Vakar_Lajos_jegcsarnok

A fentiek miatt a MOL Liga a HSC Csíkszeredával, mint rendező csapattal szemben az alábbi határozatot hozta:

1.) A MOL Liga mérkőzésein a lelátó és a játéktér közötti területen csak az oda beosztott személyzet és a szabálykönyv által engedélyezett, valamint a Liga eseti engedélyével rendelkező személyek tartózkodhatnak, onnan a mérkőzést nézni tilos. (a mellékelt ábrán piros x-szel jelölt területek)

2.) A lelátó alatt, a vendég büntetőpad mellett, a játéktér szintjén létesített létesített állóhelyi tribünt a MOL Liga mérkőzéseken le kell zárni, ott nézők nem tartózkodhatnak (piros x-szel jelölt terület)

3.) A VIP szektorból a játéktér szintjére vezető lépcsőt a MOL Liga mérkőzéseken lezárva kell tartani. Onnan a VIP szektor megközelítése tilos, veszélyhelyzetet kivéve a VIP szektor elhagyása ezen a lépcsőn keresztül tilos. (az ábrán piros x-szel jelölve)

4.) A VIP terem játéktér felé vezető ajtaját a MOL Liga mérkőzéseken folyamatosan zárva kell tartani

5.) Az A, B, D, E, F szektorok első három sorának lezárása a lelátó végétől a felezővonal magasságáig (az ábrán fekete x-szel jelölt terület), minden MOL Liga-mérkőzésen, amíg a klub a ligával egyeztetett megoldással nem képes garantálni a vendégcsapatok és hivatalos személyeik biztonságát, és amíg ezt a megoldást egy a klub költségén végzett pályabejárás során a Liga el nem fogadja.

6.) A vendégkispad oldalán levő kapu mögötti állóhelyi szektor (az ábrán fekete x-szel jelölt terület) lezárása minden MOL Liga-mérkőzésen, amíg a klub a ligával egyeztetett megoldással nem képes garantálni a vendégcsapatok és hivatalos személyeik biztonságát, és amíg ezt a megoldást egy a klub költségén végzett pályabejárás során a Liga el nem fogadja.

7.) Az A és B szektor teljes lezárása a lelátó végétől a felezővonal magasságáig (az ábrán világoskék x-szel jelölt terület) a HSC Csíkszereda következő 5 hazai MOL Liga mérkőzésén.

8.) A klub költségén szövetségi ellenőr küldése a HSC Csíkszereda következő 5 hazai MOL Liga mérkőzésére.

9.) A HSC Csíkszereda következő három hazai MOL Liga mérkőzésének zárt kapuk mögötti lejátszása – felfüggesztve a 2013/14-es MOL Liga szezon végéig. A felfüggesztett büntetés akkor lép életbe, ha a felfüggesztés időtartama alatt a klub valamelyik hazai mérkőzésén a vendégcsapatot vagy a hivatalos személyeket a nézőtérről atrocitások érik.

10.) 2000 EUR pénzbüntetés – felfüggesztve a 2013/14-es MOL Liga szezon végéig. A felfüggesztett büntetés akkor lép életbe, ha a felfüggesztés időtartama alatt a klub valamelyik hazai mérkőzésén a vendégcsapatot vagy a hivatalos személyeket a nézőtérről atrocitások érik.

11.) A Liga elvárja a HSC Csíkszeredától, mint rendezőtől, hogy a hazai mérkőzésein méltatlan viselkedést tanúsító nézőket rendbontás esetén a pályáról haladéktalanul távolítsa el, ismételt rendbontásuk esetén a mérkőzéseiről tiltsa ki.”

Vakar lelato

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum