Vasék ismét legyőzték Széligéket

 

Ezzel a Rouen bejutott a francia ligakupa döntőjébe és megvédheti címét. Hentes Kristóf hosszabbításban lőtt góljával nyert a GCK Lions.

Kedden rendezték a Francia Ligakupa elődöntőinek visszavágóját. Az odavágón Brianconban 2-2-es döntetlent ért el a két csapat, így az ezúttal hazai pályán játszó Rouen várta kedvezőbb helyzetből a folytatást. Nagyon rosszul kezdtek a vendégek, hiszen bár már a második percben emberelőnybe kerültek, ebből mégis a Rouen szerzett vezetést. A második harmad második percében azután kettőre növelték előnyüket Vasék, majd a 28. percben ismét emberhátrányban szereztek gólt. Az ötperces előny hátralévő részében összeszedettebben játszottak a vendégek, így a 13. percben 3-1-re módosították az állást. Sőt, a harmadik játékrész negyedik percében ők szereztek emberhátrányos találatot, újra teljesen nyílttá téve a küzdelmet. A mérkőzés az 50. percben dőlt el, amikor a Rouen ismét kétgólosra növelte előnyét. A végeredmény az utolsó percben, egy újabb hazai találat után alakult ki, ezzel nyert a Rouen 5-2-re. Sem Vas, sem Szélig nem szerzett pontot. A címvédő Rouen döntőbeli ellenfele a Chamonix lesz, amely hatalmas meglepetésre, egy végletekig kiélezett mérkőzés hosszabbításának 8. percében kiverte az előzetesen jóval esélyesebbnek számító Angers-t.

A svájci másodosztályban a GCK Lions a HC Ajoie-hoz látogatott. A gólszegény találkozón a vendégek szereztek vezetést a 43. percben, azonban a hazaiak 31 másodperc múlva kiegyenlítettek. Mivel több gól nem esett, jöhetett a hosszabbítás, melyben 35 másodperccel az öt perc letelte előtt Hentes megszerezte a mindent eldöntő gólt, 2-1-re nyert a Lions. Mivel az első gólnál is asszisztot adott (ráadásul a csapathonlap beszámolója szerint az első gólt is ő lőtte), így elmondható, hogy a magyar csatár főszerepet vállalt csapata győzelmében, melynek értékét növeli, hogy csapata több kulcsjátékosát nélkülözni volt kénytelen.

A HIFK hazai pályán a végén lőtt üres kapus góllal nyert 2-0-ra a 10. helyezett Ilves ellen. Hári János augusztusi sérülése kiújult, ezért nem játszott a mérkőzésen. A játékos elmondása szerint pihennie kell néhány napot, de annyi a sérült a csapatban, hogy elképzelhető, a következő meccsen ismét jégre lép.

Magyar légiósok a hokivilágban:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Troja/Ljungby Allsvenskan (SWE-2.) 13. (14) 25 5 2 7
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 5. (15) 15 11 9 20
Gőz Balázs Morzine-Avoriaz Ligue Magnus (FRA-1.) 10. (14) 12 0 3 3
Morzine-Avoriaz Kupa és Ligakupa (FRA) 5 1 3 4
Hári János HIFK Liiga (FIN-1.) 5. (14) 24 4 3 7
Hentes Kristóf GCK Lions NLB (SUI-2.) 7. (10) 9 3 1 4
Hetényi Zoltán Tappara Liiga (FIN-1.) 2. (14) 0
LeKi Mestis (FIN-2.) 7. (12) 9 90,4
Kóger Dániel Toledo Walleye ECHL 11. (13) 8 1 2 3
Nagy Gergő Quad City Mallards CHL 7. (10) 14 4 5 9
Nagy Krisztián Minot Minotauros NAHL (USA, U20) 4. (5) 17 0 4 4
Sebők Balázs Karpat Liiga (FIN-1.) 1. (14) 0
  Karpat Junior A (FIN-U20) 0
Sofron István Krefeld DEL (GER-1.) 3. (14) 21 3 5 8
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 2. (14) 7 0 1 1
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) 7 0 0 0
Vas János Rouen Ligue Magnus (FRA-1.) 1. (14) 11 6 10 16
Rouen Kupa és Ligakupa (FRA) 10 5 3 8
Vas Márton Löwen Frankfurt Oberliga West (GER-3.) 1. (10) 16 7 21 28

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum