Sofronék indulnának a BL-ben

   

Bár minden részlet továbbra sem ismert a 2014 augusztusában induló Bajnokok Ligájával kapcsolatban, egyre több mindenre derül fény.

Legutóbb október végén foglaltuk össze, mi a helyzet, azóta kiderült, négy osztrák csapat – a Vienna Capitals és a Red Bull Salzburg mellett az EBEL-alapszakasz és a -rájátszás győztese – mehet a főtáblára – semmi egyebet nem tudni erről, tehát pl. azt sem, hogy mi a helyzet, ha egybeesik ez a kettő, vagy valamelyik a két megnevezett csapat nyeri, esetleg valamelyik helyre nem osztrák fut be az EBEL-ben –, ezúttal a Westdeutsche Zeitung állt elő újabb érdekes részletekkel.

Ezek szerint eredetileg négy német klub kapott volna indulási engedélyt, mégpedig az Eisbaren Berlin, az Adler Mannheim, az ERC Ingolstadt és a Kölner Haie. Azonban pénzügyileg egyelőre annyira bizonytalan a konstrukció, hogy a kölniek kihátráltak a projekt mögül. Helyükre adta be jelentkezését kedden Sofron István csapata, a Krefeld Pinguine.

Ehhez azonban a város hozzájárulását szerették volna kérni, mivel a krefeldi klub sem tudja vállalni a 80 ezer eurós belépési díjat. Ezért a pénzért a klubok megkapják az indulási jogot és érdekeltséget szereznek a BL-t működtető gazdasági társaságban. Mindez jelentős kockázatokat rejt magában, hiszen egyelőre hirdetők sincsenek, nem világos, hány meccset adna a televízió, az hány országba és hány nézőhöz jutna el, így pedig a hirdetési felületek értékesítése is meglehetősen nehézkes. (Számunkra az sem teljesen világos, hogy például az 55-65 meccset jelentő DEL-meccs mellett miként fér el még akár csak 10 újabb találkozó is egy szezonban, de valahogy megoldják, nyilvánvaló.) Ráadásul egyéb költségek is felmerülnek, hiszen az augusztusi indulás miatt egy hónappal korábban kell jeget készíteni a csapatnak otthont adó König-Palastban.

Krefeld logo

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 26., péntek
NHL 02:05 OTTPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk