Miskolcra biztosan jön a Mikulás

   

Pénteken mindenképpen jól járnak a miskolci mérkőzésre kilátogató szurkolók.

“Pénteken – az elmúlt évekhez hasonlóan – a szurkolók Mikulása ismét megérkezik a Jégcsarnokba – áll a Jegesmedvék sajtóközleményében. – És ha már eljön, ezt nem üres kézzel teszi, hiszen puttonya csomagokkal lesz tele, amelyet a Dab.Docler elleni mérkőzésre kilátogató gyerekeknek oszt majd ki. Érdemes lesz sietni, hiszen a Télapó puttonya sem feneketlen, és csak annyi csomagot tud kiosztani, amelyet elbír hozni. Talán nem árulunk el nagy titkot, ha leírjuk, hogy a két csapat sem távozik majd üres kézzel a meccs után.

miskolc mikulas

Ezen különleges nap alkalmából a klub is nemes versenyt hirdet. Arra kérjük szurkolóinkat, hogy minél többen jöjjenek Télapó vagy Krampusz jelmezben, de egy-egy Mikulás-sapkát és ördögszarvat is elfogadunk. Akik így, az alkalomhoz méltóan öltöznek fel, azok a második szünetben részt vehetnek a jégen megtartandó játékban. A Hell támogatásával a felnőtt győztesek helles, a gyerekek xixós ajándékokat kapnak majd. Pénteken zárul a Miskolc Autó és a Miskolci Jegesmedvék közös jótékonysági játéka, amely óriási sikert aratott. Ez lesz tehát most az utolsó alkalom, hogy a nézőtérről a jótékony korongot be lehet dobálni a jégre az első szünetben.”

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 26., péntek
NHL 02:05 OTTPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk