Különleges hokis relikviák a gyergyói jégpálya javára

   

Több felületen és helyszínen folytatódik a jótékonysági akció.

Carolina Hurricanes, Góga Attila, Nagy Csaba, Bartalis István, Sofron István, Mihály Árpád. Az NHL-es csapat zászlaját, illetve a felsorolt székely jégkorongozók mezeit szerezheti meg az a sportrelikvia-gyűjtő, aki a legmagasabb összeget adja értük az interneten indított árverésen.

Fontos megjegyezni, a Hurricanes-zászlón az NHL-csapat játékosainak aláírásai is szerepelnek, és ehhez eredetiséget bizonyító igazolás is párosul. Persze a játékosmezeket is aláírják az ezeket felajánló jégkorongozók. A szerdán délben indult liciten a kikiáltási ár 200 lejen kezdődött, de két perc sem kellett, s már mindegyik relikviára érkezett ajánlat.

A zászló és mezek eladásából befolyó összeget a szurkolói összefogás céljára, a gyergyószentmiklósi jégpálya világításrendszerének kicserélésére fordítják.

Gyergyo Carolina

Volt olyan játékos, aki több mindent is felajánlott, így tételesen is felsoroljuk, milyen mezekre lehet licitálni a zászlón kívül:
Góga Attila, székely válogatott meze, amelyet az első Székelyföld-Magyarország mérkőzésen viselt.
Nagy Csaba székely válogatott meze, amelyet a második Székelyföld-Magyarország mérkőzésen viselt
Sofron István magyar válogatott meze
Sofron István meze, amelyet a Krefeld Penguins csapatában visel,
Bartalis István meze, amelyben a Troja/Ljungby mérkőzésein játszik
Mihály Árpád Sapa Fehérvár AV19 csapatában viselt meze

A licit a www.facebook.com/arveresajegpalyaert címen zajlik, az ott látható képekhez kommentben lehet beírni a megvásárlásra szánt, és nyilván az előző ajánlatnál magasabb összeget. Az árverés december 28-ig zajlik, és lej mellett forintban, dollárban, és euróban is ajánlatot lehet tenni, a viszonyítási alap a Román Nemzeti Bank aznapi árfolyama. Igazán különleges relikviákról van szó.

A facebookon történő licitálás előnye, hogy a világ minden táján hozzáférhető, de az is, hogy az esetleges felelőtlen licitálók kiszűrhetők, hiszen mindenki nevének, arcának vállalásával tehet ajánlatot, áll a szervezők levelében. Ha valaki névtelenül szeretne licitálni, arra is van lehetőség, amennyiben ezt előzetesen egyezteti az összefogás kezdeményezőivel a www.facebook.com/gyergyoijegpalya címen, vagy a gyergyoi.jegpalya@gmail.com emailcímen.

A mozgalom emellett beteszi a lábát az EBEL-be is, ugyanis a szervezők december 7-én Székesfehérváron folytatják az akciót az Innsbruck elleni mérkőzésen. Másnap már ismét a MOL Ligában gyűjtik az adományokat, a Dab.Docler–HSC Csíkszereda találkozón.

Gyergyo

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 15., hétfő
ROM 17:30 BRASTE 4-1VÉGE
EL 20:30 MACVC2 7-0VÉGE
    • M4 SPORT
január 16., kedd
ROM 17:00 GALSCC 1-7VÉGE
U20 17:00 MISPEF 3-2VÉGE
ROM 17:30 STEBRA 
január 17., szerda
U18 17:15 ETOUTE 4-3VÉGE
MK 18:30 MISFTC 5-1VÉGE
U18 18:40 VASKMH 0-3VÉGE
MK 20:15 MACUTE 4-5 HVÉGE
    • M4 SPORT
január 18., csütörtök
U20 14:15 OHCKMH 5-4 HVÉGE
U18 15:30 PEFGEP 15-2VÉGE
U20 17:40 VASSLL ÉLŐ
U20 17:45 ZNOMAC ÉLŐ
U20 18:45 UTEDHK 
január 19., péntek
KHL 17:30 AKBSBA 
    • SPORT 2
ROM 17:30 BRAGAL 
ROM 17:30 STESCC 
január 20., szombat
EWHL   SAVKMH 
U18 11:30 GEPZEG 
U18 13:40 KMHMIS 
KHL 15:00 SZKAMR 
    • SPORT 2
U18 16:15 KACAVS 
MK 17:15 MISUTE 
    • M4 SPORT
ROM 17:30 BRAGAL 
DEBL 17:45 MARGEP 
U18 18:15 UTEOKW 
ROM 18:30 SCCSST 
U18 19:10 VASETO 
EBEL 19:15 RBSAVS 
U18 20:00 ZNOMAC 
január 21., vasárnap
ROM 10:30 SSTSCC 
U18 13:30 KACMAC 
U18 14:20 MISOKW 
U18 14:30 RBSAVS 
U18 16:00 ETOVSV 
EBEL 17:30 DECAVS 
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 
EL 20:00 TITFTC 
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS 
    • SPORT 2
január 24., szerda
U18   AVSMAC 
EL 18:00 FTCTIT 
EL 18:00 SCCVC2 
U18 19:05 EHLKMH 
január 25., csütörtök
U18   MISKMH 
U18   UTEVAS 
U18   ZEGPEF 
U20   UTEOHC 
U20 17:40 VASG99 
Partnerünk