Nem tudom, mi következik most

 

A menedzsment feladata, hogy meghozza azt a döntést, amelyet a csapat szempontjából a legjobbnak értékel ? értékelte a Brassó svéd edzője azt helyzetet, hogy csapata zsinórban hat meccs vereséget szenved.  

A Brassó a 6. helyre csúszott vissza a MOL Ligában, de hátránya csak egymeccsnyi a negyedik pozícióhoz képest. A Brassó november közepén nyert a Megyeri úton, azóta három idegenbeli, majd három hazai vereség következett, aligha gondolta bárki is, hogy 18-ból 0 pontot szerez az addig igen jól menetelő csapat.

“Az első harmad nagyon jól sikerült nekünk ? értékelt a dunaújvárosi győzelemmel végződött meccs után Greg Lindqvist, a Brassó edzője ?, a második egyértelműen a DAB-é volt, a harmadik pedig kiegyenlített játékot hozott. A vasárnapi meccshez képest nagyot léptünk előre, de végül ez sem eredményezett pontot a számunkra. Küzdöttünk, de nem volt szerencsénk ezen az estén. Nagyon csalódottak vagyunk, ez nem kérdés, de folytatnunk kell a kemény munkát. Nem tudom, mi következik most, a menedzsment feladata, hogy meghozza azt a döntést, amelyet a csapat szempontjából a legjobbnak értékel.”

Stephan Lundh (Dab.Docler): “Két csapat, mindkettő a győzelmet akarta, kemény meccs, igazi csata a jégen. Akarat, kemény munka, és egy jó adag szerencse, ezek voltak a legfontosabb tulajdonságaink a meccsen. Amikor legutóbb itt játszottunk, vesztettünk, de ilyen a hoki, egyszer nyersz, egyszer veszítesz. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hogy meg tudtuk fordítani a meccset, nagy és fontos győzelem volt ez.”

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum