Vérre menő küzdelmek a MOL Ligában

   

Miskolcon idén nem termett sok babér az Érsekújvár számára. Míg a két csapat felvidéki meccsei eddig mindkét alkalommal háromgólos hazai győzelemmel zárultak, addig a borsodi rangadókat, ha csak egy góllal is, de mindig a Miskolc nyerte, kétszer hosszabbításban, egyszer pedig rendes játékidőben. Nem lesz tehát könnyű dolga Lubina mester tanítványainak, akik különösen idegenben tűnnek sebezhetőnek. Ráadásul roppant elszánt ellenfélre számíthatnak, hiszen az elmúlt fordulók eredményeinek köszönhetően a borsodi csapat visszaesett a tabella hatodik helyére. Bár az állás továbbra is rendkívül szoros és egy meccsel kevesebbet is játszottak a Brassónál, biztosak lehetünk benne, hogy mind a szakvezetés, mind a játékosok, nem utolsó sorban pedig a szurkolók minél előbb szeretnék a komfortzónát jelentő 1-4. hely valamelyikén látni a csapatot. A hazaiak dolgát nehezíti, hogy legjobbjuk, Tyler Metcalfe ujja eltört, miután eltalálta egy korong, míg Knox újabb eltiltását tölti. Az Érsekújvár pedig nélkülözni kénytelen csapatkapitányát, a hosszabb időre kidőlt Miroslav Stefankát. A mérkőzést 18:30-tól a DIGI Sport 1 közvetíti.

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 684 néző. Játékvezetők: Halassy, Varjú, Gangel, Berger.
Duschek: 93,5% (Gyenes)
K
Chovan: 89,7% (Krajcovic)
Boyle, deBruyn, Dubek, Rafaj, Faith
1
Baron, Kowalczyk, Stefanka O., Weissmann, Caladi
Láda, Hegyi, Hajós, Szilágyi, Tóth
2
Siska, Pavesic, Frolík, Uram, Polcík
Durco, Vojtkó, Ritó, Miskolczi, Fliszár
3
Zajac, Král, Korytko, Ruzicka, Uhnák
Orosz, Popovics, Roczanov, Budai
4
Sucharda, Hardi
Bob Dever
E
Ladislav Lubina, Stanislav Meciar

A játéknap másik rangadóján két feltörekvő csapat találkozik, a tabella második helyén tanyázó Ferencváros, illetve az azonos pontszámmal a harmadik helyen álló HSC Csíkszereda. Dobos Tamás és Hakan Nygren csapata vasárnap folytatta remek szereplését és idén először magabiztos játékkal nyerni tudtak Brassóban. A Brassó elleni formájára azonban a HSC sem panaszkodhat, november utolsó hetében kétszer verték meg legfőbb erdélyi riválisukat, majd vasárnap a címvédő Dab.Doclert is sikerült legyőzni. Ezzel ötmeccses nyerő szériát produkált Gál Sándor csapata, ami meg is látszik csapata helyezésén. A sikerben kulcsszerepet vállal Ruczuj Gellért, aki kiválóan helyettesíti a sérült Kozuchot, a legkevesebb, ami elmondható, hogy tudott élni a kínálkozó játékpercekkel. A két csapat eddig kétszer találkozott Csíkszeredában, ezekből semmilyen tanulság nem vonható le, hiszen egyszer a hazaiak, egyszer pedig a vendégek győztek fölényesen, 8-3, illetve 6-2 arányban. Izgalmas mérkőzésre van kilátás.

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1200 néző. Játékvezetők: Gergely, Toparceanu, Mathe, Butucel.
Ruczuj: 88,9% (Onodi)
K
Meravy: 81,0% (Budai: 90,9%)
Hruby, Góga, Curilla, Mihály, Novák
1
Győri, Ölander, Feil, Dancsfalvi, Berta
Kósa, Papp Sz., Moldován, Szőcs, Bíró T.
2
Mestyán, Tőkési, Pál, Fodor, Potila
Bors, Flinta, Molnár Z., Becze, Farkas
3
Lencsés, Lindquist, Ojanen, Vaszjunyin, Sijka
Nagy I., Gecse, Hildebrand, Péter, Bíró O.
4
Wéber, Horváth, Borbás, Kiss
Gál Sándor, Hozó Levente
E
Dobos Tamás, Hakan Nygren

Ugyanez elmondható a játéknap harmadik mérkőzéséről is, hiszen az utóbbi időben gyengébb formát mutató DAB-ot a szintén hullámvölgyben lévő Brassó fogadja. A címvédőnek lassan össze kell szednie magát, ha nem akar beszállni a rájátszásból való kiesés elkerüléséért folytatott élet-halál küzdelembe. Jelenleg 43 pontja van a dunaújvárosiaknak, az élmezőny aljához tartozó csapatoknál azonban három meccsel kevesebbet játszottak. Ugyanakkor az is igaz, hogy ezeket a hiányzó győzelmeket még be kell húzni, másrészt ha hétfőn is kikap a DAB, akkor egyre több csapattal szemben fogy el a vesztett pontokban mutatkozó előnye. A Brassó helyzete éppen fordított, 27 meccset játszottak, aminél többet az FTC-n kívül senki sem, ehhez képest pontelőnye elfogyott riválisaival szemben, ha tehát nem akar végleg leszakadni, el kell kezdenie a felzárkózást. Brassóban eddig egyszer a DAB győzött hosszabbításban, egyszer pedig a hazaiak nyertek 3-1-re, ez utóbbi mérkőzés tapasztalataira feltétlenül építhet Greg Lindqvist, hiszen az általa leginkább tisztelt csapatot sikerült taktikus játékkal és némi szerencsével legyőzni. A mérkőzés 18 órakor kezdődik, a román DIGI Sport 3 élőben közvetíti.

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1200 néző. Játékvezetők: Valentin, Csomortani, Csata, Redai.
Polc: 88,4% (Fülöp)
K
Sevela: 87,1% (Kiss T.)
Wehrs, Mastaleriu, Bonar, Zsók, Gliga
1
Lindgren, Hüffner, Somogyi, Ladányi, Szappanos
Piszarenko, János, Molnár, Saluga, Virág Cs.
2
Huba, Szabados, Galanisz, Azari, Kiss Á.
Péter Zs., Dumitru, Imecs, Bálint
3
Jaborník, Nagy R., Papp, Léránt, Gröschl
Oprea, Márton, Péter R., Antal, Petres
4
Hruby, Pavuk
Greg Lindqvist
E
Stephan Lundh, Jonas Johnson
Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 19., péntek
ROM 17:30 BRAGAL 7-0VÉGE
ROM 17:30 STESCC 5-8VÉGE
január 20., szombat
EWHL 11:25 SAVKMH 3-2VÉGE
U18 11:30 GEPZEG 3-7VÉGE
U18 14:30 KMHMIS 4-5VÉGE
U18 16:15 KACAVS 5-2VÉGE
MK 17:15 MISUTE 4-0VÉGE
    • M4 SPORT
U20 17:15 RBSAVS 5-4VÉGE
ROM 17:30 BRAGAL 10-3VÉGE
ROM 17:30 SCCSST 15-0VÉGE
DEBL 17:45 MARGEP 2-5VÉGE
U18 18:15 UTEOKW 1-0VÉGE
U18 19:10 VASETO 5-6 HVÉGE
EBEL 19:15 RBSAVS 2-0VÉGE
U18 20:00 ZNOMAC 2-1 HVÉGE
január 21., vasárnap
ROM 10:30 SSTSCC 0-24VÉGE
U20 14:15 ZNOAVS 3-6VÉGE
U18 14:20 MISOKW 4-5 HVÉGE
U18 14:30 RBSAVS 8-3VÉGE
U20 15:10 VASHCI 8-1VÉGE
U18 16:00 ETOVSV 2-4VÉGE
EBEL 17:30 DECAVS 3-2 HVÉGE
U20 18:00 RBSMAC 6-3VÉGE
U20 18:40 KMHUTE 3-1VÉGE
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 INFO
EL 20:00 TITFTC INFO
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS 
    • SPORT 2
január 24., szerda
U18   AVSMAC 
U20   PEFKMH 
EL 18:00 FTCTIT 
EL 18:00 SCCVC2 
U20 19:00 MISDHK 
U18 19:05 EHLKMH 
január 25., csütörtök
U18   MISKMH 
U18   ZEGPEF 
U20 15:45 UTEOHC 
KHL 17:30 DMISBA 
    • SPORT 2
U20 17:40 VASG99 
U18 18:45 UTEVAS 
január 26., péntek
ROM 17:30 PROSTE 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:00 MACUTE 
EL 18:30 MISDAB 
január 27., szombat
DEBL   KMHGGV 
U18   AVSRBS 
U18   VSVETO 
U18   ZEGGEP 
U20   HDJMAC 
U20   VSVAVS 
U20 12:45 ETODHK 
EWHL 13:00 KMHSAE 
U18 15:50 MACKAC 
EL 18:30 TITBRA 
U18 18:45 UTEMIS 
U18 19:40 VASEHL 
január 28., vasárnap
DEBL   GEPGGV 
U18   OHCMIS 
U20   HDJAVS 
U20   OHCDHK 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
U20 11:30 UTEKMH 
EWHL 13:00 KMHSAE 
U18 13:20 MACRBS 
U18 15:20 UTEETO 
U18 16:35 KMHEHL 
EL 18:30 UTEDAB 
EL 19:50 VC2SCC 
január 29., hétfő
EL 18:00 FTCBRA 
EL 20:00 MACMIS 
    • M4 SPORT
Partnerünk