Puustinen mesterhármasával nyert a HIFK

   

Hári János csapata háromgólos hátrányból fordított.

A Pelicans Lahti a HIFK-et fogadta. A mérkőzés felénél már 4-1-re vezettek a hazaiak, ám még a második harmad végén Juuso Puustinen és Toni Leinonen góljaival felzárkóztak egy találatra a helsinkiek. A záró húsz percben pedig Arttu Luttinen egyszer, Puustinen pedig még kétszer betalált Jere Myllyniemi kapujába, így a HIFK 6-4-es győzelmet aratott, Hári nem szerzett pontot.

Svájcban az Ambri-Piotta visszatért a második helyre. A quintóiak a Kloten Flyershez látogattak, ahol Inti Pestoni három gólt lőtt, így vezérletével 4-2-re nyertek a kék-fehérek. Győzelmével az Ambri-Piotta megelőzte a Zürich Lionst és megközelítette két pontra az NLA-t vezető Fribourg-Gottéront.

Svédországban az utolsó előtti AIK meglepte a második helyen álló Frölundát. A stockholmiak a második percben vezetést szereztek Marcus Nilsson találatával, majd a 19. percben Esa Pirnes kétgólosra növelte a fővárosiak előnyét. A második harmad elején Mats Rosseli Olsen szépített, de Oscar Steén megszerezte az AIK harmadik gólját, ami győztes találat lett, miután a göteborgiak már csak egyszer voltak eredményesek Rosseli Olsen révén, az AIK 3-2-re nyert.

Extraliga (Csehország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Liiga (Finnország)
aktuális forduló
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

DEL (Németország)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

NLA (Svájc)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

SHL (Svédország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Extraliga (Szlovákia)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum