Brassóban még nem nyert idén a Fradi

   

A HSC pénteki győzelme után a fantasztikus sorozatban lévő FTC is megtörné a brassói jeget. Nagyon kemény mérkőzés elé néz Greg Lindqvist csapata, amelyben Bonar játéka továbbra is kérdéses.

Az FTC brassói vendégjátékának képlete nagyon egyszerű: amelyik csapat nyer megszerzi legalább a harmadik helyet, amelyik veszít, visszaeshet akár az ötödik helyre is. A dolog persze mégsem ilyen egyszerű, hiszen az eltérő meccsszám miatt nagyon nehéz a valós helyezéseket felmérni, de az biztos, hogy jelenleg a rájátszásért folytatott küzdelem alsó szegmensében három csapat küzd, amelyek mindegyike 26 mérkőzésen van túl: az egyaránt 42 pontos FTC és Brassó, valamint a 41 pontos Miskolc. Amelyik csapat győzni tud vasárnap, előnybe kerül másik két riválisával szemben.

ojanen
Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Az FTC elképesztő szériában van: Dobos Tamás legénysége utóbbi nyolc meccséből mindössze kétszer szenvedett vereséget, az elmúlt 11 meccse mindegyikén szerzett pontot. Mindebben főszerepet vállalt a zöld-fehérek finn légiósa, Antti Ojanen, aki az elmúlt 16 meccséből 15 alkalommal szerzett pontot, összesen 26-ot. A finn szélső tehát nem véletlenül vezeti a MOL Liga kanadai táblázatát. Velük ellentétes úton jár a Brassó, hiszen a szezont remekül kezdő csapat idén már második hullámvölgyét éli, bizakodásra adhat okot a szurkolóknak, hogy az elsőből is megtalálták a kivezető utat és visszakapaszkodtak a liga élére. Ez most nem lesz ilyen egyszerű, hiszen hátrányuk az Érsekújvárral szemben kilenc pont és egy meccs. De feltehetően nem is ez a célja Lindqvist mesternek, hanem hogy megtörje a négymeccses szerzett pont nélküli szériát.

Erre a Ferencváros ellen kitűnő esély mutatkozik, hiszen vasárnapi ellenfelük az egyetlen a ligában az UTE-n kívül, amelynek még nem sikerült nyernie a Cenk alján. A Ferencváros sérültjei felépültek, vasárnapra Tőkési és a héten megfázással bajlódó Dancsfalvi is rendelkezésre áll majd. A túloldalon Nagy Csaba továbbra is sérült, a csapat húzóembere Josh Bonar visszatérése egyelőre kérdéses.

Greg Lindqvist (Brassó): Hatalmas formajavulásra van szükség ahhoz képest, ahogyan az utóbbi meccseken játszottunk. Már én is unom elmondani, de ettől még igaz, az idei MOL Ligában az a legjobb, hogy bárki megverhet bárkit. Ha nem dolgozol minden cserében 100%-kal, ha nem teszel meg mindent, akkor kikapsz. Lám, még az UTE is hajszál híján elkapta a listavezetőt. A Ferencváros ellen nekünk sem lesz egyszerű, Hakan Nygren és Dobos Tamás fantasztikus munkát végez. Úgy gondolom, vasárnapi ellenfelünk legnagyobb erőssége, hogy igazi csapat, amelyben a játékosok hatvan percen keresztül képesek küzdeni egymásért. Bonar ma már edzett, játékáról vasárnap reggel döntünk.

Dobos Tamás (FTC Budapest ESMTK): A Brassó ellen mindig nagyon jó, színvonalas mérkőzést játszunk. Eddig még nem sikerült győznünk Brassóban, egy pontot sikerült csak szereznünk. Remélem, ez változik az idei utolsó túránkon.

Brassó–FTC 4-7

   

Megvan a még hiányzó brassói győzelem, a Ferencváros végig vezetve tulajdonképpen biztosan nyert a Cenk aljában, és megerősítette helyét a legjobb négy között.

Valami nagyon nem működik Brassóban a nemzetközi szünet óta, sorozatban ötödik vereségét szenvedte el a barcasági csapat a MOL Ligában, és ezzel lépéshátrányba került a rájátszásért folytatott küzdelemben. A Ferencváros folytatta remek szereplését. Remekül indult a meccs a ferencvárosiak számára, hiszen alig több, mint egy perc elteltével Mestyán vette be Polc hálóját. Ennél is jobban folytatódott, amikor a 15. percben Ölander kettőre növelte az előnyt. Ami még ennél is fontosabb volt, a játék képe alapján is megérdemelt volt a vendégek vezetése, jóval többet próbálkoztak, mint a hazaiak.

A szünet után folytatódott a Brassó vesszőfutása. A tavaly még brassói színekben játszó Fodor Csanád növelte háromra az előnyt a 22. percben. Ha a csatárok képtelenek gólt szerezni, akkor a védőknek kell magukra vállalni a feladatot, gondolhatta Kevin Wehrs, és a 32. percben szépített. Fél percen belül érkezett azonban a válasz, Mikael Potila szerezte a Ferencváros negyedik gólját. Ezen a meccsen az volt a szokás, hogy minden harmad kezdete után a 2. percben gólt szerez a Ferencváros, így történt tehát ez a harmadik játékrész elején is, amikor Fodor Csanád már a második gólját szerezte. Tetézte a bajt, hogy a 46. percben Horváth Dávid is betalált, már ötgólos volt a zöldek előnye.

Ekkor minden bizonnyal mindenki elkönyvelte a ferencvárosi győzelmet, Greg Lindqvist és csapata kivételével. A svéd mester időt kért, Polc helyett Fülöp állt a kapuba és őrült üldőzés vette kezdetét. Az 53. percben Piszarenko, az 57.-ben Bonar, egy perc múlva pedig Saluga szerzett gólt, elérhető közelségbe került a csodaszámba menő pontszerzés. Ennek érdekében 80 másodperccel a vége előtt a kapust is lehívta Lindqvist, de ez nem sült el jól, az utolsó másodpercben Berta üres kapus góllal állította be a végeredményt. A Ferencváros jelenleg ezüstérmes pozícióban áll, a Brassó pedig visszazuhant az ötödik helyre a MOL Ligában.

Nincs mentségünk

   

Greg Lindqvist, a Brassó edzője elvesztette a türelmét, és azt mondja, most már valaminek történnie kell.

Edzői nyilatkozatok a Brassó–Ferencváros után.

Greg Lindqvist (Brassó): “Nincs mentségünk. Bocsánatot kell kérnem a szurkolóinktól, az egész egyszerűen hihetetlen, hogy miközben nem vagyunk képesek gólokat szerezni a saját pályánkon, ők ennek ellenére hajtanak bennünket, szurkolnak nekünk a meccs utolsó percéig. Mindenesetre az tiszta és világos, hogy nem játszhatunk úgy, mint most, ez katasztrofális volt. Egyéni hibák, az összpontosítás hiánya, határozatlanság. Nem úgy játszunk, ahogy játszanunk kellene. Nagyon csalódott vagyok a játékunk miatt. Nem tudom, hogy minek, de valaminek történnie kell, várom, hogy mi lesz a hétfői meccsen.”

Dobos Tamás (FTC): “Nagyon jó meccset játszottunk. Fontos volt, hogy az első harmad legelején, tehát nagyon korán gólt tudtunk szerezni. Sajnos az utolsó 5 percre viszont megzavarodtunk, sikerült nyomást gyakorolniuk ránk, de szerencsére meg tudtuk szerezni a 3 pontot. Az elmúlt hetekben kilenc helyen is változtattunk a felállásunkon, és nagyon örülök, hogy ez úgy tűnik, látszik is a játékunkon.”

dobgreg

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1300 néző. Játékvezetők: Iliescu, Butucel, Trandafir, Siko.
Polc: 83,3% (Fülöp: 100%)
K
Meravy: 89,7% (Budai)
Wehrs, Piszarenko, Bonar, Zsók, Gliga
1
Győri, Ölander, Feil, Dancsfalvi, Berta
Mastaleriu, Hietamaki, Molnár, Saluga, Virág
2
Mestyán, Tőkési, Pál, Fodor, Potila
János, Dumitru, Imecs, Bálint
3
Lencsés, Lindquist, Ojanen, Vaszjunyin, Sijka
Péter Zs., Márton, Péter R., Antal, Petres
4
Wéber, Horváth, Borbás, Kiss
Greg Lindqvist
E
Dobos Tamás, Hakan Nygren
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:17 FTC Mestyán Potila Fodor
0-2 14:56 FTC Ölander Fodor Potila
0-3 21:46 FTC Fodor Potila Pál
1-3 31:07 BRA Wehrs Piszarenko
1-4 31:37 FTC Potila Fodor
1-5 41:16 FTC Fodor Pál
1-6 45:50 FTC Horváth Borbás Kiss
2-6 52:29 BRA Piszarenko Zsók
3-6 56:49 BRA Bonar Piszarenko
4-6 57:50 BRA Saluga Bonar
4-7 59:59 FTC EN Berta
39 Kapura lövések száma 39
10 Kiállításpercek 20

A Brassó–FTC képei

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum