

Crosby 700 pont, Alfredsson 1200 meccs, Jágr 692 gól
A Főpingvin három gólpasszal, a svéd legenda két góllal jubilált, a cseh egy találattal előzött.
Crosby mindhárom pittsburghi gólból kivette részét és ezzel 497. mérkőzésén érte el a 700. pontját. A Pens kapitánya ezzel igen elit társaságba került, mindössze öt játékos volt a liga történetében, aki gyorsabban érte el ezt a határt, Wayne Gretzky (317), Mario Lemieux (363), Peter Stastny (457), Mike Bossy (469) és Jari Kurri (483). Crosby mellett Chris Kunitz és Marc-André Fleury tette a legtöbbet a győzelemért a Tampa Bay Times Forumban. A balszélső két góllal, közte a győztes találattal, a kapus pedig 21 védéssel, szezonbeli harmadik tökéletes estéjével vette ki a részét a győzelemből.
A Bruins Zdeno Chára vezérletével nyerte a Hálaadás Napi Original?Six mérkőzést a Rangers ellen. A Bruins szlovák csapatkapitánya, egy bunyóval, egy gólpasszal és egy győztes találattal, azaz ?Gordie Howe mesterhármassal? járult hozzá csapata diadalához. Egymás után ötödik hazai mérkőzését nyerte meg a Philadelphia. A Flyers tegnapi áldozata az a Jets volt, amely hatmeccses keleti parti túrájának a feléhez érkezett a Wells Fargo Centerben. A gólszegény mérkőzésen a meccs legjobbja a vendégek kapusa Ondrej Pavelec volt, aki remek védéseivel megmentette a Winnipeget egy súlyos vereségtől.
Súlyos vereséget szenvedett hazai jégen az Islanders a Detroittól, amely tíz év után nyert újra Nassauban a rendes játékidőben. Ha az ötgólos zakó nem lett volna elég a hazai szurkolóknak, még azt is le kellett nyelniük, hogy csapatuk gólt sem tudott ütni Jimmy Howardnak. A gólgyártásban egyébiránt a Darren Helm, Daniel Alfredsson duó járt az élen, mindkét játékos két góllal keserítette Capuano mester legénységét.
Brent Burns karrierje első mesterhármasával szakította meg ötmeccses hazai nyeretlenségi szériáját a San José. A Cápák már az első harmadban biztosra mentek és négyszer terhelték meg Brian Elliott hálóját, amiből Burns egymaga kettőt vállalt. Az egykori bozontos játékos a záró harmad közepén koronázta meg teljesítményét, amikor harmadszor is bevette a vendégek kapuját, és még egy gólpasszt is kiosztott az utolsó percben.
Nem a pontokért jár a Flames Anaheimbe, utoljára 2004. január 19-én zsebelte be mindkét pontot a Honda Centerben. Ma hajnalban sem járt jobban a Calgary, zsinórban 18. alkalommal szenvedett vereséget a Penner, Perry, Cogliano vezette Kacsáktól. Mindhárom játékos két pontot tett a közösbe, amiből kiemelkedett Penner duplája és győztes gólja.
A Montreal hiába vezetett kétszer is Washingtonban, végül szétlövések után elbukta a derbit. A fővárosiak Mihail Grabovszkij késői góljával harcolták ki az extra játékidőt ami nem hozott döntést. A negyedik körben aztán ismét a fehérorosz csatár lépett elő, aki értékesítette kísérletét Tomás Plekanec viszont nem, így a Caps ha izzadva is, de megszerezte a győzelmet.
Kapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott Gabriel Landeskog, aki csapata mindhárom góljából kivette a részét. Az Avalanche vezére egy gólt és két gólpasszt tett a közösbe, amivel csapata az utolsó öt mérkőzéséből a negyediket nyerte. A remek sorozatnak köszönhetően a Colorado két ponttal megelőzte legyőzött ellenfelét, a Minnesotát úgy, hogy három mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisánál.
A New Jersey harmadik harmadbeli remek játékának és ismételten Jaromír Jágrnak köszönheti a győzelmet. A Devils egygólos hátránnyal fordult az utolsó húsz percre, de kevesebb mint nyolc perc alatt négy gólt rámolt be Ward kapujába, ezzel megfordítva és magabiztos győzelemmé téve a mérkőzést. A cseh szélső két gólpasszt és egy gólt jegyzett a találkozón, amivel 692. találatát szerezte, amivel befogta az örökranglista nyolcadik helyén álló Steve Yzermant. Jágr következő célpontja a 694 gólig jutó Mark Messier.
Második meccsén már nem tudott csodát tenni Ilja Brizgalov, az Edmonton kapusa. Az orosz hálóőr a Columbus ellen 40 perc alatt négy gólt kapott mindössze 23 lövésből, aminek következtében a lecserélés sorsára jutott. Brizgalov végzetét Ryan Johansen és Matt Calvert hozta el, akik egyaránt két ponttal vették ki a részüket a győzelemből.
A liga messze leggyengébb csapata, a Buffalo meglepetésre legyőzte a Torontót. A Sabres kétszer is egyenlíteni tudott a mérkőzésen Matt Moulson és Luke Adam révén a második játékrészben. A gólnélküli záró harmad után a ráadás mindössze 38 másodpercig tartott, ekkor érkezett Christian Ehrhoff, aki bevette a Leafs kapuját és szezonbeli hatodik sikeréhez segítette a Buffalót.
Minden izgalom a szétlövésekre maradt a Dallas?Chicago mérkőzésen. Az egy-egyes döntetlennel zárult rendes játékidő után a büntetőlövések első három köre után szintén egy-egyet mutatott az eredményjelző. A következő hét párban nem esett találat, Corey Crawford és Kari Lehtonen minden kísérletet hárított. A mérkőzés végül a 11. menetben dőlt el, amikor először Valerij Nyicsuskin először hibázott, Ben Smith viszont nem, így a bajnok gazdagodott a plusz ponttal.
Boston?NY Rangers 3-2 (videó)
G.: Marchand, Bergeron, Chára ill. Nash, McDonagh
Tampa Bay?Pittsburgh 0-3 (videó)
G.: ? ill. Kunitz (2), Sutter
NY Islanders?Detroit 0-5 (videó)
G.: ? ill. Helm (2), Alfredsson (2), Nyquist
Philadelphia?Winnipeg 2-1 (videó)
G.: Hartnell, Couturier ill. Frolík
Anaheim?Calgary 5-2 (videó)
G.: Penner (2), Vatanen, Perry, Cogliano il. Jones (2)
San José?St. Louis 6-3 (videó)
G.: Burns (3), Thornton, Wingels, Hertl ill. Cole, Backes, Schwartz
Washington?Montreal 3-2 (videó)
G.: Fehr, Grabovszkij ill. Briere, Plekanec
Minnesota?Colorado 1-3 (videó)
G.: Heatley ill. Hejda, MacKinnon, Landeskog
Buffalo?Toronto 3-2 (videó)
G.: Moulson, Adam, Ehrhoff ill. Kessel, Kuljomin
Carolina?New Jersey 2-5 (videó)
G.: Skinner, Staal ill. Fayne, Loktyionov, Henrique, Zubrus, Jágr
Columbus?Edmonton 4-2 (videó)
G.: Johansen, Anyiszimov, Foligno, Skille ill. Gagner, Perron
Dallas?Chicago 1-2 (videó)
G.: Peverley ill. Sharp
NHL
sorsolás
tabella
kanadai táblázat
További cikkek
- Nem tudott söpörni a Vegas
- A Florida egy 59:55-nél lőtt góllal söpörte ki a Carolinát
- A Vegas kisöpörheti a Dallast
- Bobrovszkij jelentette a különbséget
- A rendes játékidőben nem megy
- Barkov új szintre emelte a lábközötti csel fogalmát
- Tic-tac-goal
- Matthew Tkachuk volt ismét a nyerőember
- 95 másodperc alatt döntött a Vegas