Mindkét Vas pontot szerzett, Sofronék rangadót nyertek

   

A Krefeld immár második a tabellán, miután idegenben legyőzte a Mannheimet. Nyert a Rouen és a Löwen is, Hári és Szélig viszont nem játszott.

Rangadót játszott a DEL-ben a Krefeld Penguins, amely az Adler Mannheim otthonában lépett pályára. Sofron Istvánék a forduló előtt a harmadik, míg a Mannheim a második helyen állt a tabellán. A meccs végére azonban helyet cseréltek, köszönhetően elsősorban a Krefeld félelmetes első sorának, mely négy gólt vágott a hazaiak ketrecébe, amire a Mannheim csak kettővel tudott felelni, így alakult ki a 4-2-es végeredmény. Sofron sem lőtt, sem kapott gólnál nem volt a jégen.

A francia bajnokság rangadóján az éllovas Rouen az ötödik helyezett Grenoble-ot fogadta. Vas Jánosék az első és az utolsó harmadban is betaláltak, míg hátul nem hibáztak, így 2-0-ra nyerték a nagyon fontos mérkőzést. Vas János a második gólhoz adott asszisztot. Gőz Balázsék az Amiens-nel mérkőztek hazai pályán és fantasztikus rajtot produkáltak, hiszen nyolc perc elteltével már 3-0-ra vezettek. Az Amiens azonban nem adta fel, a második harmad végén betalált, majd a harmadikban lehengerelte ellenfelét. Mivel a húsz kaput eltaláló lövésből három gólt is lőttek, míg a Morzine-nak összesen volt három kapura lövése, így megfordították az állást és 4-3-ra győztek a vendégek. Gőz Balázs egy asszisztot szerzett és +1-gyel zárt. Nem voltak ilyen gondjai a Brianconnak, amely a 12. helyen álló Caent fogadta. Bár az első harmadban még kimaradtak a helyzetek, de a második és harmadik harmadban összesen hatszor találtak a vendégek kapujába, így 6-1-re nyertek. Szélig továbbra sem játszott. A tabellát továbbra is a Rouen vezeti, a Briancon a második, míg a Morzine/Avoriaz a 10. helyen áll.

Bartalis István csapata, a svéd másodosztályban utolsó előtti helyen álló Troja/Ljungby az ötödik helyezett Björklöven csapatához látogatott. A gól nélküli középső harmadot két-két gólt hozó első és második játékrész fogta közre, sajnos mindannyiszor a hazaiak voltak eredményesek, így végül 4-0-ra nyertek. Bartalis első soros volt, egyetlen gólnál sem voltak jégen.

Két sorozat is megszakadt a német Oberliga nyugati csoportjában. Vas Márton csapata, a 14 forduló után pontveszteség nélkül álló Löwen Frankfurt a hazai pályán még veretlen Duisburghoz látogatott. Kétszer szerzett vezetést a hazai csapat, Vasék kétszer egyenlítettek, első alkalommal éppen a magyar csatár bombájával. A harmadik harmadban aztán a frankfurtiak vették át a vezetést, ez alkalommal viszont a Duisburg tudott egyenlíteni, így jöhetett a hosszabbítás, amely azonban csak 98 másodpercig tartott, ennyi is elég volt a vendégeknek, hogy eldöntsék a mérkőzést és 4-3-ra nyerjenek. A Duisburg tehát elszenvedte első hazai vereségét, Vasék pedig elvesztették első pontjukat. A megszerezhet 45-ből 44 pontot gyűjtöttek, amivel így is fölényesen vezetik a tabellát. Vas elévülhetetlen érdemeket szerzett a győzelemben, hiszen gólja mellett gólpasszt is adott.

Hári János csapata, a HIFK szezonbeli egyik legnagyobb győzelmét aratta, hiszen 13 ezernél is több néző előtt győztek 4-1-re a Jokerit otthonában. Sajnos a magyar csatárt nem nevezték a mérkőzésre.

Nem sikerült visszavágnia a szerdán hazai pályán elszenvedett vereségért Kóger Dániel csapatának, a Toledo Walleye-nak. A 7-0-s első győzelem után a South Carolina Stingrays pénteken is lelépte ellenfelét, bár a különbség csökkent, hiszen 4-0-ra győztek a vendégek. Kóger egyik gólnál sem volt fent a jégen.

Győztek viszont Nagy Gergőék a CHL-ben, hazai pályán a St. Charles ellen. Bár a harmadik harmadra 2-1-s vendégelőnnyel korcsolyáztak ki a jégre a csapatok, a periódus második felében hét perc alatt lőtt három góllal megfordította az állást a Quad City Mallards. A vendégek ugyan a 18. Perc legelején egy gólra felzárkóztak, azonban több lehetőségük nem adódott, így maradt a 4-3. Nagy pontot nem szerzett, egy ütközése viszont nem sikerült, amiért 5+10 perces büntetést kapott, mivel a játékvezetők palánkra lökésnek minősítették az esetet.

Kezd feltámadni a Minot, mely ezúttal az Aberdeent győzte le hazai pályán. Nagy Krisztián NAHL-ben szereplő csapata végig kontroll alatt tartotta a mérkőzést, az első két harmadban például 35-10-re nyerte a kapuralövést. A gólszerzésben már nem mutatkozott ekkora differencia, de a lényeg, hogy végül 4-3-ra győztek ellenfelükkel szemben. Nagy Krisztián pontot nem szerzett, mínusz kettővel zárta a meccset.

Cimkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum