Kovalcsuk kapta a legtöbb szavazatot

 

Véget ért a KHL All Star-meccsének egy héten át tartó közönségszavazása. 2014. január 11-én Pozsonyban rendezik a gálát.

A nyugati csapat kapujában a kétszeres Gagarin Kupa-győztes kapus, Alekszandr Jerjomenko (Dinamo Moszkva, 10455) kapta a legtöbb szavazatot, mégpedig toronymagasan, ugyanis mögötte Mikael Tellqvist még 5000 szavazatot sem kapott. A két biztos nyugati védő Sandis Ozolins (Dinamo Riga, 11205) és Deron Quint (Szpartak, 10356), a rutinos lett játékos a 2012-es gálán már volt a nyugatiak csapatkapitánya, ez a negyedik fellépése lesz, míg az amerikai bekk a 2013-as eseményre is bekerült, mindketten több mint 10000 szavazattal kerültek be, a harmadik helyen végzett Dmitrij Kalinyin pedig csak 4320 voksot kapott.

A nyugati csapatba várható volt, hogy bekerül Ilja Kovalcsuk (SZKA, 19638) és Alekszandr Radulov (CSZKA, 15510), viszont némileg meglepő, hogy Jonathan Cheechoo (Medvescak, 7166) kapta a harmadik legtöbb szavazatot, olyan neveket megelőzve, mint Viktor Tyihonov és Alekszej Morozov. Kovalcsuk a tavalyi gálán a nyugatiak kapitánya volt, Radulov pedig mind az öt eddigi gálán részt vett.

KHL Season 2012/13

Keleten sokkal szorosabb szavazás zajlott. A kapuban a szeptember végén érkező Mikko Koskinen (Szibir, 8644) kapott helyett, ahol nem kisebb nevet előzött meg 267 szavazattal, mint az oroszok világbajnok kapusát, a négy gálán is szerepet kapó Konsztantyin Barulint. A védelembe Kirill Kolcov (Szalavat Julajev, 9294) és Shaun Heshka (Ak Barsz, 8225) került be, a kanadai bekk csak 66 vokssal előzte meg Kolcov bekkpárját, Arturs Kuldát.

A keleti támadók közül kiemelkedett a szavazatok és a szerzett pontok számában is az ötödik gálájára készülő Szergej Mozjakin (Metallurg Magnyitogorszk, 14964) és az immáron harmadjára beválasztott Danyisz Zaripov (Metallurg Magnyitogorszk, 12715), viszont melléjük nem a támadósoruk harmadik tagja, Jan Kovár került, hanem a korábbi KHL-gólkirály, Brandon Bochenski (7892). Az amerikai csatár 192 szavazttal előzte meg Jevgenyij Kuznyecovot, aki a vállsérülése miatt kihagyott egy hónapot.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum