Négy sorral kell játszanunk

   

A Fehérvár a mögötte álló három csapatot még egyszer sem győzte le a szezonban. A nyolcadik nekifutás következik, Innsbruckban.

“Domináltunk a szlovének elleni mérkőzésen, de nem sikerült gólokat lőnünk – mérgelődött Marty Raymond, a Sapa Fehérvár AV19 vezetőedzője a hivatalos beharangozóanyagban. – Mögöttünk áll, de nem lebecsüljük le az Innsbruckot, nagyon jó kapusuk van. Ahhoz, hogy legyőzzük pénteki ellenfelünket, el kell tudnunk jutnunk a korongot a kapujuk elé, lehetőleg sok zavart okozni ott, hogy minél kevesebbet lásson a játékból.

Szombati ellenfelünk, a Dornbirn kicsit olyan, mint mi vagyunk: mindig meglepetéseket okoznak az erősebb csapatok ellen. 24 órán belül ez lesz a második meccsünk, jól kell gazdálkodni az erőnkkel. Ezért négy sorral kell játszanunk, és rövid cserékkel, már pénteken is. Ezenkívül mindkét meccsre igaz, hogy fegyelmezetteknek kell lennünk, hiszen különösen a Dornbirn nagyon erős emberelőnyben. Minél többször kell a kapu elé kerülnünk és ott zavart okoznunk, a kis piszkos gól is pont ugyanannyit ér, mint a gyönyörű akcióból szerzett.”

A magyar csapat két nap alatt két meccset játszik, szombaton a Dornbirn vár rá. Éppen ezért időben útra kelt a társaság, már csütörtökön reggel kibuszozott a meccs helyszínére. Buszlábra így nem lehet hivatkozni, pihenten, koncentráltan játszhat a Fehérvár péntek este.

Erdély Csanád, Kocsis Ferenc és Vincze Péter továbbra is bizalmat kap a kispadra ezúttal visszatérő Marty Raymond vezetőedzőtől, és szintén ott lehet az innsbrucki jégen az egymeccses eltiltását letöltő Varga Arnold, valamint a kisebb sérüléséből felépülő Colton Yellow Horn.

Nem tartott viszont a csapattal a pénteki meccsen még nem bevethető Orbán Attila, a sérült Németh Attila és Nemes Benjámin, utóbbi a juniorcsapattal már edzhet jégen is, valamint Sárpátki Tamás és Tóth Gergő.

Biztató lehet, hogy az Innsbruck hazai pályán csak a 11., eddigi 11 meccséből csak 3-szor engedett útjára pont nélkül csapatot. Igaz, épp a Volánt verte meg a legmagabiztosabban. Ráadásul 7 vereség után legutóbb éppen Ljubljanában tudtak nyerni, 6 gólt lőttek. Eközben a magyar csapat vendégként kiválóan helyt áll, a rájátszást érő 6. helyen, 13-ból 6-szor ponttal tért haza. Más kérdés, hogy legutóbb éppen egy hónapja volt erre példa, akkor Grazban nyertünk.

Az Innsbruckban nem Munro kezd, és mezőnyből is hiányzik 2-3 játékosuk.

Innsbruck–Fehérvár 3-4

   

A sírból, 0-3-ról hozta vissza az Innsbruck elleni mérkőzést a Fehérvár. Az utolsó percben egyenlített, a hosszabbítás utolsó másodpercében lőtt Tokaji-góllal pedig legyőzte a házigazdát.

Miből lehet végre önbizalmat meríteni, ha nem egy ilyen kiizzadt győzelemből? Nagyon rosszul kezdődött ugyanis a mérkőzés a Naglich nélkül felálló Fehérvár számára, és még annál is sokkal rosszabbul folytatódott. Az első fehérvári kiállításból gólt szerzett ugyanis a házigazda, így ismét, ebben az idényben immár sokadszor, az ellenfél szerzett vezetést. Dacára annak, hogy többet lőttünk kapura, az eredmény a szünetig nem is változott. Változott viszont sajnos a második harmad kezdetén, amikor a hazaiak immár a második góljukat szerezték. A meccs felénél aztán Salazar az este során másodszor is beköszönt Rajnának, a 3-0 pedig már jelentős előny. Marty Raymond kapust cserélt, gólt már nem kaptunk többet ebben a harmadban, de nem is lőttünk, tekintélyes hazai előnnyel kezdődhetett az utolsó 20 perc.

Tokaji Viktor AVS

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Rég láthattunk már olyan küzdést és feltámadást, mint amit ebben a szakaszban produkált a Fehérvár. A 46. percben Banham góljával szépített a csapat, majd három sikeresen kibekkelt emberhátrányt követően Kovács Csaba hozta elérhető közelségbe a pontszerzést. Másfél perccel a vége előtt Marty Raymond időt kért és kockáztatott, Bálizs helyett is mezőnyjátékost hozott be, és ezúttal ez eredményre vezetett. 59:14-nél Jackman távoli lövése hozta meg az egyenlítést. A hosszabbításban már a fehérváriaknál volt a lelki fölény. Változatos játékot követően, ahol mindkét kapu felváltva forgott veszélyben, az utolsó másodpercben egy bal oldalon vezetett gyors támadás végén Tokaji kapáslövése akadt a hálóba. Egy másodperc lehetett vissza ekkor, így a játékvezetők videobíróztak egyet, de a végén érvényesítették a találatot. A szezonban először nyert a Fehérvár az alsó régióban tanyázó csapat ellen, reméljük, a nagy feltámadás hatalmas energiákat szabadít fel a csapatban és véget ér a válogatott szünet óta tartó rossz sorozat.

EBEL, 1200 néző. Játékvezetők: Erd, Johnston, Smeibidlo.
Machreich: 100% (Litterbach)
K
Rajna: 78,6% (Bálizs: 100%)
Pittl S., Sims, Donati J., Donati T., Mössmer
1
Sertich, Jackman, Benk, Yellow Horn, Banham
Malík, Pedevilla, Jurik, Höller, Salazar
2
Szirányi, Tokaji, Kocsis, Sarauer, Magosi
Switzer, Stern, Frischmann, Echtler, Steiner
3
Pozsgai, Varga, Kovács, Erdély, Mihály
Ebner, Schramm, Huber, Hanschitz, Hörtnagl
4
Kiss, Hetényi, Sikorcin, Vincze
Daniel Naud, Wolfgang Kontschieder
E
Marty Raymond, Rub Pallin
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:56 HCI PP Höller Malík Salazar
2-0 20:43 HCI Salazar Jurik Höller
3-0 30:50 HCI Salazar Stern
3-1 45:30 FHA Banham Yellow Horn Jackman
3-2 55:46 FHA Kovács Mihály Varga
3-3 59:14 FHA Jackman Yellow Horn Banham
3-4 64:59 FHA Tokaji Banham Sarauer
32 Kapura lövések száma 37
4 Kiállításpercek 12

A Fehérvár hőstette Innsbruckban

 

A Laola Tv összefoglalója elkészült, így fordított a a magyar EBEL-csapat 0-3-ról pénteken.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum