Bartalis gólt lőtt, két Nagy pontot szerzett

 

A svéd másodosztályon kívül az észak-amerikai bajnokságokban is fordulót rendeztek, Kógerék nagyon kikaptak hazai pályán.

Az Allsvenskanban a Troja/Ljungby az élmezőny aljához tartozó, hatodik helyen álló Mora csapatát fogadta. Góltalan első harmad után a meccs felénél felgyorsultak az események, hiszen a 30. percben másfél perces kettős előnybe kerültek a hazaiak. Maximálisan kihasználták a lehetőséget Razingarék, hiszen előbb a szlovén csatár lőtt gólt, majd Bartalis is betalált. A kevés gólt hozó mérkőzésen a Mora csak ötödik előnyét tudta kihasználni az 59. percben, a hátralévő két perc pedig úgyis kevés volt az egyenlítéshez, hogy még kapusukat is lehozták a vendégek. Az eredmény már nem változott, maradt a 2-1. Bartalis István ismét az első sorban kapott helyet, centerként, a gólja itt tekinthető meg. Győzelmével a Troja eljött az utolsó helyről. Bartalis 23 meccs után 5+2 pontnál tart, senki nem lőtt nála több gólt a csapatban.

Az ECHL-ben Kóger Dániel egykori csapata látogatott a jelenlegihez, vagyis a Toledo Walleye fogadta a South Carolina Stingrayst. Nem sikerült jól a mérkőzés Kógerék számára, hiszen 7-0-s vereséget szenvedtek. Már a 4. percben vezetést szereztek a vendégek, majd a második harmad legelején és legvégén is betalálták, háromra növelve az előnyt. Amikor a záró felvonásban 67 másodperc alatt megszerezte negyedik gólját is a Stingrays, a hazaiak edzője lecserélte 80%-kal védő kapusát. Nem változott sokat azonban a meccs képe, hiszen a hidegen beállt cserekapust 59 másodperc alatt avatták fel a vendégek. A harmad derekán emberelőnyből szerzett találattal már 0-6 volt az állás, Kóger volt a kiállított. A kegyelemdöfést három perccel a vége előtt vitte be a South Carolina, ezzel lett 7-0. Kóger mínusz eggyel zárta a meccset.

Szétlövésben kapott ki a Missouri otthonában Nagy Gergő csapata, a Quad City Mallards a CHL-ben. A Missouri szerzett vezetést az első harmad elején, amit gyorsan egalizált a Quad City. A második húsz percben kettőt lőttek a hazaiak, amire a vendégek oldaláról csak egy találat érkezett válaszként, így 3-2-vel futottak ki a harmadik húsz percre a csapatok. Negyven másodperc sem telt, máris ismét kettő volt közte, ám a Quad City nem adta fel, a 49. percben egy gólra zárkózott. Három perccel a rendes játékidő letelte előtt elúszni látszottak az egyenlítéshez fűzött vendégremények, hiszen hátrányba kerültek. Azonban 1:16-tal a vége előtt 4-5 ellen is sikerült betalálni Nagyéknak, ezzel kiegyenlíteni az állást. Mivel a hosszabbítás nem hozott eredményt, szétlövésben kellett eldönteni a pontok sorsát. Végül a 12. párban sikerült csak mindez, 5-4-re nyert a Missouri. Nagy a harmadik gólnál volt asszisztos, a büntetőknél is kapott lehetőséget, azonban a kapus hárítani tudott.

Nagy Krisztiánék sem tudták rendes játékidőben dűlőre vinni a dolgot, de ők győzelemmel térhettek haza. A Minot a Bismarck otthonában lépett pályára az NAHL-ben. Felváltva vezettek a csapatok, az első harmad legelején a Minot, a második harmad elején a Bismarck. A középső játékrész végéig azonban egyenlítettek, majd a vezetést is ismét átvették a vendégek, így újra a hazaiaknak kellett kapaszkodniuk. Próbálkozásaikat végül az 54. percben koronázta siker és mivel több gól nem esett, jöhetett a hosszabbítás, melynek 5. percében eldöntötte a meccset a Minot, 4-3-ra nyert. Nagy Krisztián az első gólnál volt asszisztos, +1-gyel zárta a mérkőzést.

Cimkék: , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum