A Stavanger EBEL-szintű csapat

   

A Norvégiában légióskodó magyar válogatott csatár, Nathan Martz így jellemezte a Jégkorongblognak a DAB szombati ellenfelét.

Miután a Dab.Docler szombati ellenfele a norvég bajnok Stavanger Oilers a Kontinentális Kupa harmadik fordulójában, így logikusnak tűnt, hogy megkérdezzük a Storhamarban játszó Nathan Martzet ? aki a norvég kanadai táblázat hetedik helyén áll jelenleg ?, hogyan látja a norvég elitliga és a címvédő erősségeit. Természetesen pályafutása alakulásáról is érdeklődtünk egyszersmind.

“Nagyon jól érzem magam Norvégiában ? kezdte a jelenleg a tabella második helyén álló Storhamar csatára. ? Egy évet már azelőtt itt, a Storhamar csapatában játszottam, hogy Magyarországra kerültem volna, és mindig is úgy gondoltam, hogy itt szeretném befejezni a karrieremet. Általánosságban elmondhatom, hogy a norvég bajnokság elég magas színvonalú. Nem annyira jó, mint az EBEL, de azt bizton állíthatom, hogy a legjobb csapatok az EBEL-ben is megállnák a helyüket. A MOL Ligában nem játszottam annyit, mint az osztrák szervezésű ligában, így erre az összevetésre nem vállalkoznék. A Stavanger pedig egyike a legjobb csapatoknak.

StavangerNyeman

Nagyon hosszú a kispadjuk és két kiváló kapusuk van. Nagyon jók a légiósaik, de természetesen a norvég játékosok is igen tehetségesek, belőlük is jó néhány játszik a csapatban. Nem is nagyon tudnám gyenge pontjukat említeni, minden csapatrészben erősek. Most ugyan csak a harmadikok, de ez leginkább annak köszönhető, hogy a szezon elején rengeteg volt a sérültjük, különben egyértelműen ott a helyük az élen. Idén eddig kétszer játszottunk ellenük, egyszer nyertünk, egyszer kikaptunk.”

A személyes jövőjével kapcsolatban a csatár így fogalmazott: “Nagyon szeretek Norvégiában játszani. Most nem is nagyon tudnám elképzelni, hogy máshol fejezzem be a pályafutásomat, mint itt. Magyarországot is nagyon szerettem, hiszen sok kiváló emberrel ismerkedtem ott meg, de most nem nagyon látom annak esélyét, hogy visszatérjek.”

Stavanger fans

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum