Így látják Dániából a Kontinentális Kupa mezőnyét

 

Dán, norvég, fehérorosz, magyar sorrendet állítottak fel, de bennünk van a meglepetés lehetősége.

Az egyik dán jégkorongos hírportál röviden jellemezte a hétvégi Kontinentális Kupán részt vevő négy csapatot. Miután mi is bemutattuk az ellenfeleket, tanulságos lehet megnézni, ők hogyan látják a többieket és minket. Tőlünk eltérően a dánok esélyeket is tippeltek, nem meglepő módon a Dab.Doclert látják a leggyengébbnek, bevallottan szubjektív megítélésük szerint ők a legesélyesebbek, míg a norvégok a második, a fehéroroszok a harmadik helyre pályázhatnak szerintük legnagyobb eséllyel.

A DAB-ról már a Stephan Lundh-dal készített interjúnk megjelenése előtt is nagyon egyformán vélekedtek a hazánkban dolgozó svéd mesterrel. A címben például azt írják, hogy meglepetést okozhat a csapat, később pedig hogy a dunaújvárosiak nem ismeretlenek a dán jégkorong szerelmesei előtt, hiszen két éve már legyőzték az azóta is jelentős erőt képviselő Herninget. Ha más nem is, ez mindenkit óvatosságra kell intsen. A csapatból Ladányi Balázst emelik ki, de név szerint említik Peterdi Imrét, Kiss Ákost és Jabornikot is, mint akikre oda kell figyelni.

IIHF-Continental-Cup

A Grodnóról megemlítik, hogy nem előzmény nélkül nyerték meg tavaly a fehérorosz bajnokságot, hiszen az azt megelőző két évben is döntőt játszottak már. A bajnokság fennállásának húsz éve alatt összesen négy bajnoki címet szereztek. A Jégkorongblog értékeléséhez hasonlóan a dánok is kiemelik Olekszandr Materuhint, aki 13 meccsen szerzett 25 pontjával kivívta magának a jogot a KHL-csapatban való tagságra. Hiányában Viktor Andruscsenkóra hívják fel a figyelmet. Hangsúlyozzák, hogy idén összesen 38 játékos fordult meg a Grodno keretében.

A Stavangerről megjegyzik, hogy a klubot 2000-ben alapította néhány kőgazdag hokiőrült, akik nem voltak megelégedve azzal, ahogy a város csapatát, a Viking Hockeyt menedzselték. Azóta az erőviszonyok megváltoztak, a Viking Hockey a másodosztályban szerepel. A Stavanger alapítását követően, 2001/02-ben a harmadosztályban indult, a harmadik szezonját azonban már az elitben kezdték. Ott sem elégedtek meg a statisztaszereppel, 2009 óta három aranyat és egy ezüstöt gyűjtöttek. A csapatot jól ismerik, hiszen számtalanszor járt Dániában edzőtáborozni és felkészülési mérkőzések alkalmával. A csapat legveszélyesebbje az amerikai Dan Kissel, Kurt Davis duó.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum