Jágr beállította Howe rekordját

   

A Devils cseh klasszisa pályafutása 690. találatát és egyben 121. győztes gólját ütötte, előbbivel befogta a góllövőlista kilencedik helyén álló Mario Lemieuxt, utóbbival beállította Mr. Hockey NHL-csúcsát.

Pedig eleinte semmi nem utalt arra, hogy bármilyen csúcsbeállítás születik Los Angelesben. A Staples Centerben gyakorlatilag felbillent a pálya, ahol a Kings 25 lövést küldött kapura a Devils ötével szemben az első 40 percben. Még ilyen lőlap mellett is a vendégek szereztek vezetés a 46. percben Ryan Carter jóvoltából, ám örömük nem tartott sokáig, egy perc múlva Justin Williams egyenlített. A hosszabbítást Jágr és Brown páros büntetése vezette be, így a három a három elleni játékban maximálisan adva volt a gól. A két csapat azonban nem élt a lehetőséggel, a rutinos Jágr azonban igen, 13 másodperccel a visszatérése után kipúpozta Scrivens hálóját.

howe gretzky lemieux

Vége a Red Wings negatív szériájának, miután egy AHL-játékos kihúzta a gödörből az utolsó hét hazai mérkőzését elbukó Detroitot. Gustav Nyquistet a mérkőzés délelőttjén hívták fel a farmból, aki abszolút meghálálta a bizalmat. A svéd csatár már a 17. másodpercben beköszönt a Carolina kapuját védő Petersnek, amire rátudott tenni még egy lapáttal, ugyanis az 56. percben megszerezte második gólját, ami egyben győztes találatát is volt. Nyquisten kívül meg kell említeni a honfitársát, Henrik Zetterberget, aki három gólpasszal tolta meg a szárnyas kereket.

Henrik Lundqvistnak köszönhetően a Dallas óriási mezőnyfölénye ellenére pont nélkül maradt hazai jégen a New York Rangers ellen. A hazaiak gyakorlatilag rommá lőtték a vendégek kapusát, aki pályafutása egyik legjobbját nyújtva csak az első harmadban 23 lövést hárított és még arra is maradt ideje, hogy gólpasszt adjon a szezonban először eredményes Rick Nashnak. A Stars a második harmad közepén megtörte ugyan a svéd portás ellenállást és egyenlíteni tudott, de a hazaiakra nézve a záró játékrész második percében végzetesnek bizonyult a rövidzárlat. Kreider és Moore révén a Rangers 37 másodperc alatt kétszer treffelt, így Chiasson szépítő gólja kevésnek bizonyult a szenzációsan védő Lundqvist ellen.

Büntetőkkel győzött a St. Louis Bostonban, amivel már 33 pontos és vezeti a NHL tabelláját. A Blues legjobbja az a Derek Roy volt, aki rendes játékidőben is betalált a Bruins kapujába, majd a szétlövés negyedik körében győztes büntetőt értékesített.

Egygólos hátrányban indult be a Predators hengere a Leafs otthonában az Air Canada Centerben. A vendégeknél 0-1 után Craig Smith és Matt Cullen vette kézbe a dolgokat, alig több mint 20 perc alatt összesen hét pontot termeltek 2+1, illetve 1+3 elosztásban. A torontói Nazem Kadri találata csak arra volt jó, hogy keretbe foglalja a Nahsville négy találatát.

Majdnem megegyezett a forgatókönyv a torontói mérkőzéssel a Wells Fargo Centerben. A Philadelphia otthonában a Sabres szerzett vezetést, amire a hazaiak hasonlóan a Predshez négy góllal válaszoltak. A második harmad hajrájában Matt Read kerek 100 másodperc alatt duplázott, amit Vincent Lecavalier toldott meg még egyel a harmadik harmad felénél. A végeredményt végül Scott Hartnell állította be, aki néhány másodperccel a vége előtt vette be az árván maradt vendég ketrecet.

A Winnipeg hazai jégen 40 percig tartotta magát a Chicago ellen, először kettő, majd egygólos hátrányból állt fel. A bajnok azonban az utolsó harmadban már nem könnyelműsködött és az összesen négy pontot szerző csapatkapitánya, Jonathan Toews révén simán behúzta a találkozót. A záró játékrészben a Hawks háromszor vette be Pavelec  kapuját és ezzel harmadszor diadalmaskodott a Jets felett a szezonban.

Óriási mérkőzést hozott a sivatagban rendezett Coyotes?Avalanche találkozó, ahol végül a vendégek örülhettek. A Colorado a második harmadban kétgólos előnyre tett szert, amit a hazaiaktól Michael Stone felezett meg a piros vonalról eleresztett rakétájával. A harmadik harmadban a Phoenix alig több mint három perc alatt fordított, amit Cody McLeod egyenlített ki a mérkőzés hajrájában kiharcolva a ráadást. A hirtelen halál utolsó percében lélekben már mindenki a büntetőkre várt, kivéve Ryan O’Reillyt, aki kihasználta az emberfórt és plusz ponthoz juttatta csapatát.

Alsóházi csatában, hazai pályán győzött könnyedén az Edmonton a Florida ellen és először az idényben hárommeccses győzelmi sorozatot épített. Az Olajosok győzelmét az Eberle, Hall, Nugent-Hopkins sor szállította amely két gólt és összesen hét pontot termelt.

Nem sikerül a nyugati parti túra a Tampának, amely újabb vereségbe szaladt bele és kezdi egyre jobban megérezni Stamkos hiányát. A négymeccses túra harmadik állomásán a Lightning San Joséban kapott egy ötöst és jelenleg 6-18-as gólarányt tud felmutatni. A Cápáknál a Wingels, Marleau, Couture trió villogott, melynek tagjai három gólt és öt gólpasszt hoztak össze a mérkőzésen.

Boston?St. Louis 2-3 (videó)
G.: Campbell, Söderberg ill. Roy, Backes

Toronto?Nashville 2-4 (videó)
G.: Holland, Kadri ill. Smith (2), Jones, Cullen

Philadelphia?Buffalo 4-1 (videó)
G.: Read (2), Lecavalier, Hartnell ill. Myers

Detroit?Carolina 4-3 (videó)
G.: Nyquist (2), Helm, Kronwall ill. Sekera (2), Bellemore

Winnipeg?Chicago 3-6 (videó)
G.: Ladd, Toews, Byfuglien ill. Kane, Saad, Toews, Hossa, Smith, Sharp

Dallas?NY Rangers 2-3 (videó)
G.: Robidas, Chiasson ill. Nash, Kreider, Moore

Phoenix?Colorado 3-4 (videó)
G.: Stone, Hanzal, Vermette ill. Mitchell, Benoit, McLeod, O’Reilly

Edmonton?Florida 4-1 (videó)
G.: Eberle (2), Gagner, Perron ill. Upshall

Los Angeles?New Jersey 1-2 (videó)
G.: Williams ill. Carter, Jágr

San José?Tampa Bay 5-1 (videó)
G.: Wingels (2), Stuart, Burns, Marleau ill. Johnson

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum