Háriék és Széligék nyertek

 

Három magyar érdekeltségű csapat játszott szerdán külföldi bajnokságokban és kupákban, mindenki szerzett pontot.

Hári Jánosék az Assat csapatát fogadták hazai pályán és Corey Elkins vezetésével 40 perc alatt jelentős előnyre tettek szert. Az amerikai légiós a 10. percben asszisztos volt, a 34.-ben maga talált be emberelőnyből, 4 perccel később pedig újra előkészített, így a második szünetre már 3-0-s előny birtokában mehetett a HIFK. A vendégek azonban nem adták fel, az 51. percben egy góllal zárkóztak, majd Elkins kiállítását kihasználva egy gólra is feljöttek. Kiegyenlíteni azonban nem sikerült, mivel három perccel a meccs vége előtt 5+20 perces büntetést érően szabálytalankodtak, amiből a HIFK szerzett újabb találatot, kialakítva a 4-2-es végeredményt. Hári a negyedik sorban kapott helyet, pontot nem szerzett.

Svédországban a Troja/Ljungby a harmadik helyen álló Vasterast fogadta és hiába lőtt csak a második harmadban 19 alkalommal kapura, gólt mégis a vendégek szereztek. Igaz, ez csak az egyenlítésre volt elég, mivel Bartalis Istvánék az első harmadban betaláltak. Hét perccel a rendes játékidő letelte előtt vezetést szerzett a Vasteras, ezúttal azonban a hazaiak egyenlítettek, az 56. perc legvégén. Mivel az eredmény nem változott, jöhetett a hosszabbítás, amelynek során hiába játszott az utolsó két percben emberelőnyben a Troja, nem tudtak élni a kínálkozó lehetőséggel, jöhettek a büntetők. Az első három pár legvégén Razingar próbálkozhatott, ha belövi, nyer a Troja. Azonban a harmadik allsvenskanos meccsén második büntetőjét lövő szlovén csatárfenomén ezúttal is hibázott és mivel a negyedik párban csak a Vasteras szerzett gólt, így végül 3-2 arányban nyertek a vendégek. Bartalis ezúttal is az első sorban kapott helyet Razingar centereként, pontot nem szerzett, igaz, gólt sem kapott a sora.

Szélig Viktor nélkül utazott el a Briancon a Francia Kupa nyolcaddöntőjében az elitből tavaly kiesett Mont Blanc-hoz. A lényeges kérdések tíz perc alatt eldőltek, hiszen az első harmad második felében a Briancon egy ötöst rámolt be ellenfelének, amit a második harmadban egy újabb ötössel toldott meg, hogy aztán egy kifejezetten gólszegény utolsó periódussal zárja le a 12-2-re megnyert mérkőzést. Különösen a 23 évees kanadai csatár, Dave Labrecque volt elemében, aki négy gólja mellett két gólpasszt is kiosztott. Szélig egyelőre pihen, mert egy edzés során történt szerencsétlen ütközés következtében a bokája nincs rendben. Kedden Vas Jánosék is továbbjutottak, a negyeddöntők sorsolását csütörtök délután tartják.

Cimkék: , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 17., vasárnap
ROM 10:30 SCCSPO 18-0VÉGE
EWHL 12:15 MEMKMH 3-4 HVÉGE
EBYSL 13:40 AVSVSV 5-0VÉGE
EBYSL 14:00 ETOSLL 5-3VÉGE
U20 16:00 MISVAS 1-3VÉGE
EBEL 17:45 AVSZNO 1-2VÉGE
EL 18:00 FTCDAB 5-1VÉGE
EL 18:30 UTEMAC 1-5VÉGE
szeptember 18., hétfő
U18 14:35 GEPSCC 0-0 VVÉGE
EL 20:00 MISVC2 7-1VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 19., kedd
U18 18:40 KMHSCC 0-17VÉGE
U18 19:00 DHKVAS 5-1VÉGE
szeptember 21., csütörtök
U18 14:20 UTESCC 
KHL 15:00 AVGSZK 
    • SPORT 2
U20 15:40 KMHZNO 
U18 16:00 PEFAVS 
U20 17:40 AVSETO 
U20 17:40 VASDHK 
U18 17:45 SZDKMH 
U18 18:00 ZEGMIS 
U20 18:30 UTEMAC 
szeptember 22., péntek
U18 15:40 RBSMAC 
U18 15:40 VSVETO 
U18 16:30 PEFSCC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:30 MISSCC 
EL 18:30 TITUTE 
EL 19:00 MACFTC 
U18 19:00 EHLMIS 
U18 19:00 ZASAVS 
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 
U18 12:40 ZASETO 
KHL 13:00 BAADMO 
    • SPORT 2
U18 16:00 EHLAVS 
U18 16:00 KACVAS 
U18 16:00 RBSMIS 
ROM 17:30 GALSST 
U18 18:00 VICUTE 
U18 18:55 OHWKMH 
EBEL 19:15 HCIAVS 
szeptember 24., vasárnap
U20   DHKAVS 
U18 09:15 VSVAVS 
U18 09:15 ZASMIS 
ROM 10:30 GALSST 
U20 12:10 KMHVAS 
U18 12:30 EHLMAC 
U18 12:30 RBSETO 
U20 12:40 ZNOUTE 
U20 14:40 MACETO 
EL 17:00 DABVC2 
EL 17:30 TITMIS 
EBEL 18:00 HCBAVS 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 
EL 20:00 MACBRA 
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
MK   KMHVAS 
U20   ETOMIS 
U20   KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
   H I R D E T É S
Partnerünk