Sönderjyske, a DAB első ellenfele

   

A dán bajnokkal és jelenleg is tabellaelsővel kezdjük a hétvégi Kontinentális Kupa-feladatok ismertetését.

November 22–24. között két éven belül másodszor vesz részt a Kontinentális Kupa harmadik fordulójában a Dab.Docler – 2011-ben hihetetlenül közel jutott a csoportelsőséghez. Magyar csapat a selejtezőből még sosem jutott el e nemzetközi kupa négyes döntőjébe. A DAB újra Dániába utazik, ahol a házigazda Sönderjyske, a norvég bajnok Stavanger Oilers és a fehérorosz Nyeman Grodno lesz az ellenfele. Sorra bemutatjuk őket.

Az IIHF világranglistáján Dánia a 12. (Magyarország a 19.), a dán nemzeti válogatottba az országos bajnokság, az Al-Bank Ligaen négy játékost adott a legutóbbi vb-re, érdekes módon egyikük sem a bajnok Sönderjyske (most jelezzük, így fogjuk írni, a magyar helyesírás szabályai szerint a világ egyik legfurcsább nevű csapatát, amely eredetileg így néz ki : SønderjyskE) csapatából érkezett. A dán bajnokságban kilenc csapat küzd, a színvonalra jellemző, hogy a tavalyi pontlista második helyezettje az a kanadai Alex Nikiforuk volt, aki azóta Hentes Kristóf csapattársa, az első sor centere, egyértelműen húzóember a svájci másodosztályban is, de megjárta a német és a finn első osztályt is.

sonderjyske-logo

A hétszeres bajnok, címvédő Sönderjyske jelenleg is vezeti a bajnokságot, 16 meccs után 39 pontja van, ami 81%-os teljesítmény. Második a DAB két évvel ezelőtti ellenfele, a Blue Fox Herning, mely 14 meccs alatt szerzett 31 pontot, vagyis a megszerezhető pontok 74%-át gyűjtötte be. Még meggyőzőbb a dán címvédő teljesítménye, ha a gólkülönbséget tekintjük. 34 góllal lőttek többet, mint amennyit kaptak, nincs még egy dán csapat, amely a közelükbe érhetne, itt is második a Blue Fox +18-as mutatóval, de a harmadik helyezett Esbjergnek már csak +9-es a gólkülönbsége.

Az eddig elmondottakból sejthetően a fair play-mutatókat leszámítva, minden statisztikában élen járnak. A pontlista első négy helyezettje a vojensi csapat játékosa, sorrendben Cory Quirk (amerikai, 28 pont), Brent Walton (kanadai, 25 pont), valamint a dán Steffen Frank és Thomas Spelling (20-20 pont). A dán bajnokság góllövőlistája nagyon hasonlóan néz ki a pontlistához, azzal a különbséggel, hogy Quirk és Walton áll az első két helyen, Frank a negyedik, Spelling a hatodik.

Spellingre érdemes külön is odafigyelni, hiszen ezt teszi a New York Rangers is, amely tavaly az ötödik körben draftolta a 20 éves fiatalembert. Érdekesség, hogy a herningi születésű csatár a két évvel ezelőtti Kontinentális Kupán majdnem játszott a DAB ellen, akkor már mint a klub legnagyobb tehetségét emlegették, de sérülése miatt nem léphetett pályára. A Sönderjyske legutóbbi mérkőzésén is ott volt a Rangers játékosmegfigyelője, aki elismerően szólt a csatár lényegében minden képességéről, csuklótól a lábmunkáig. A csapat statisztikailag leggyengébb láncszeme a kapus, a 37 éves kanadai Alfie Michaud eddig 11 meccsen védett, kapott gólátlaga 2,28, védési hatékonysága 90,3%. Természetesen itt is csak arról van szó, hogy ez a teljesítmény átlagos, nem kiugróan jó.

SE Arena

Eddig háromszor kapott ki a Sönderjyske, oda-vissza megverte a Herning, egyszer 5-0-ra, Vojensben pedig 5-3-ra és egy alkalommal hazai pályán az Esbjergtől is 4-3-as vereséget szenvedett. Egyébként nem hajtották szét az istrángot, hiszen a Kontinentális Kupát megelőző három hétben mindössze négy meccset játszottak.

Az utolsó mérkőzésen már pályára lépett a kupára igazolt finn játékos, Pauli Levokari. A közel kétméteres és 106 kilós hátvéd 500-nál is több alkalommal lépett jégre a finn első osztályban, de az AHL-ben is jutott neki 109 mérkőzés. Hiányzik viszont a csapatból a már említett, rendkívül ponterős Frank, aki kihagyta csapata legutóbbi mérkőzését és jelenleg is sérültlistán van. Akárcsak az a Kim Lykkeskov, aki tavaly a legjobb dán játékosként harmadik helyen végzett a kanadai táblázaton. Állapotukról egyelőre nincs információ, így elképzelhető, hogy a hétvégéig felépülnek.

Akár velük, akár nélkülük, az biztos, hogy nem lesz könnyű dolguk Galaniszéknak, főként ha kilátogat az a 4100-nál is több szurkoló, aki a csapat legutóbbi derbijén, az ősi ellenfél Frederikshavn ellen tiszteletét tette a mérkőzésen. Legalábbis megnehezíthetik a Dab.Doclert Vojensbe elkísérő mintegy 10-15 magyar szurkoló dolgát a hangulatkeltés tekintetében. A vojensieknek a 2011-ben épült Syd Energi Arena, röviden SE Arena ad otthont, ahová 5000-en férnek be, ebből 3000 hely álló.

SE Arena 2

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 20., péntek
KK 13:30 TXUMIS 0-5VÉGE
U20 16:50 SLLKMH 2-3VÉGE
KK 17:30 BRACZB 8-4VÉGE
EL 18:00 DABMAC 3-6VÉGE
EL 18:00 UTEVC2 4-0VÉGE
EBEL 18:30 ZNOAVS 2-3 HVÉGE
EL 18:30 TITFTC 1-2 BVÉGE
U20 20:00 HDJMAC 2-1VÉGE
október 21., szombat
U18 12:30 ZNOAVS 2-7VÉGE
U20 12:40 VSVKMH 5-0VÉGE
KK 13:30 MISCZB 4-1VÉGE
U20 14:45 G99DHK 1-3VÉGE
U20 15:50 SLLMAC 1-3VÉGE
EWHL 17:30 SKPKMH 0-4VÉGE
KK 17:30 BRATXU 4-1VÉGE
U18 18:00 ETOKMH 7-1VÉGE
U18 18:30 MACMIS 5-0VÉGE
U18 19:00 UTEVAS 3-2VÉGE
október 22., vasárnap
U20 09:40 VSVMAC 4-2VÉGE
U18 12:45 VSVKMH 11-0VÉGE
U20 12:50 HDJKMH 4-5VÉGE
EWHL 13:00 KMHNEH 7-0VÉGE
KK 13:30 CZBTXU 2-3 HVÉGE
KK 17:30 MISBRA 3-0VÉGE
EBEL 17:45 AVSEHL 1-4VÉGE
EL 17:50 VC2DAB 0-3VÉGE
EL 18:00 FTCMAC 4-3VÉGE
U20 18:00 VICVAS 0-3VÉGE
EL 18:30 UTETIT 5-2VÉGE
október 24., kedd
U18 18:40 AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U20   ZNOMAC 
EBEL 16:00 RBSAVS 
U18 16:00 PEFDHK 
U18 17:30 SZDGEP 
U20 19:00 UTEAVS 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
EBEL 19:15 DECAVS 
október 28., szombat
U18 12:40 AVSZNO 
U18 13:10 KMHKAC 
U18 14:00 MACVIC 
U18 16:10 UTEOKR 
U18 16:40 VASOKW 
EWHL 19:00 BOZKMH 
október 29., vasárnap
U20   DHKVIC 
U20   OHCVAS 
U18 10:10 UTEOKW 
EWHL 11:30 BOZKMH 
U20 12:40 MACMIS 
U18 13:10 KMHOKR 
U18 13:40 VASVIC 
U20 15:20 UTEG99 
EL 17:00 DABVC2 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
EL 19:00 MACTIT 
október 30., hétfő
EL 18:30 TITBRA 
EL 20:00 MISSCC 
    • M4 SPORT
   H I R D E T É S
Partnerünk