Dunaújvárosban erősítheti meg vezető helyét a Brassó

   

Vasárnap újabb három mérkőzés vár a szurkolókra a MOL Ligában, a Brassó Dunaújvárosba, az Érsekújvár Ferencvárosba, a HSC pedig Újpestre látogat. Esetleges győzelmével az Érsekújvár és a Brassó elléphet a mezőnytől.

A MOL Liga vasárnapi fordulójának rangadóján az utóbbi időben gyengélkedő Dab.Docler fogadja az éllovas Brassót. Nagy küzdelem várható, hiszen Stephan Lundh tanítványainak mindenképpen szükségük volna a győzelemre, ha nem akarják, hogy végképp veszélybe kerüljön a rájátszást érő helyezésük. A DAB már így is negyedik, vesztett pontok tekintetében pedig harmadik az Érsekújvár és a Brassó mögött. A Brassó idén nem túl acélos idegenben, Csíkszereda és Újpest kivételével még nem tudott mérkőzést nyerni vendégként. Az első öt csapat elleni tíz idegenbeli mérkőzése alkalmával mindössze két pontot szorgoskodtak össze Greg Lindqvist tanítványai, egyszer a Ferencvárost, egyszer pedig a Miskolcot késztették hosszabbításra, de ott is mindkét alkalommal elbuktak. Dunaújvárosban 5-2-re kaptak ki, még a szezon elején. A két csapat legutóbbi mérkőzésén Brassóban jól játszott a DAB, mégis a hazaiak tudtak nyerni, hasonló eredménnyel nyilván most is elégedett lenne mindenki a Cenk alján.

dabbraMLA_13-sml

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Szintén fontos meccset vívnak Pesterzsébeten, ahol az Érsekújvár vendégszerepel. Ha az egyre jobb formát mutató Ferencváros komolyan gondolja a playoff-ért folytatott küzdelmet, akkor fontos lenne győznie a liga jelenleg talán legjobb csapata ellen is, főként hazai pályán. Erre idén még nem volt példa, háromszor játszott egymás ellen e két csapat, mindháromszor az Érsekújvár nyert, igaz, egyszer csak hosszabbításban. Kulcsfontosságú lesz a ferencvárosi védelem teljesítménye, mely eddig mindhárom alkalommal legalább öt gólt engedélyezett az Érsekújvárnak. Egyértelmű, hogy ennél kevesebb kapott gól kell a győzelemhez. Egy hárompontos győzelem nagyon sokat lendítene a Fradin, pontszámban beérnék a kevesebb meccset játszott Dunaújvárost és továbbra is ott maradnának a HSC és a Miskolc nyakán. Nem kisebb azonban a tét a felvidéki csapat számára sem, hiszen ha ismét győzni tudnak Pesterzsébeten, akkor – vesztett pontok tekintetében – egy kicsit el tudnának lépni a mezőnytől. Ennek érdekében edzés helyett a fél csapat a szlovák harmadosztályban könnyed győzelemmel melegített a rangadóra, és a szurkolók számára a klub buszos utat is szervez a meccsre.

ftcnzaDSC_1032-sml

Fotó: Pap Gábor (Ferencváros Budapest-ESMTK)

Két csalódott csapat találkozik egymással a Megyeri úton. Az UTE és a HSC is egyértelmű vereséget szenvedett pénteken. Ami aggasztóbb lehet mindkét csapat számára, hogy úgy tűnik, hadilábon állnak a góllövéssel. Ez inkább a HSC esetében meglepő, hiszen soraikban számos eredményes játékos található. Papíron persze továbbra is a csíkiak az esélyesek, de nincsenek abban a helyzetben, hogy félvállról vegyék a bajnokságban eddig jobbára csak szenvedő ellenfelet. A vesztett pontok tekintetében ugyanis egyelőre még rájátszást érő helyen áll a HSC, de a százalékos teljesítményt tekintve már nem, ráadásul azokat a pontokat, amelyekkel a végelszámolásnál is a legjobb négybe kerülhet a csapat, még meg kell szerezni. Nem is beszélve arról, hogy Gál Sándorék minimum hat pont igényével indultak el a túrájukra, és ahhoz, hogy a tervet teljesíteni tudják, a hátralevő két meccset rendes játékidőben kell megnyerjék. Újpesten továbbra is a góllövéssel van a legnagyobb baj. Ráadásul a Brassó ellen éppen elégszer sikerült is eljutni az ellenfél kapujáig, de a befejezések nagyon nem mennek a játékosoknak. Nem is csoda, hogy a csapatból eddig senki nem lépte túl a 7 pontot a kanadai táblázaton, ahogy az sem, hogy lassan az utolsó szurkolókat is sikerül elriasztani a lelátókról a negyedik éve tartó mélyrepüléssel. Most a Kozuch nélkül érkező HSC ellen kellene megpróbálni eredményesebben játszani.

UTE–HSC Csíkszereda 3-5

   

Végre sikerült gólokat lőniük az újpestieknek, ez azonban csak egy szoros vereséghez volt elég. A HSC még teljesítheti céljait a túráján.

Viszonylag kiegyenlített első harmaddal kezdődött a mérkőzés, de az UTE nagyon elrontotta a közepét, a 9. percben 14 másodperc alatt két gólt szerzett a vendégcsapat, Farkas és Moldován révén. Az új fiú, Mikael Hamann három perc múlva közelebb hozta a lilákat, így megvolt a remény, hogy esetleg most sikerül megviccelni az utóbbi időben nem túl jó formát mutató székelyeket.

utehscIMGP0440_4943

Fotó: Rózsa Zoltán (UTE)

Ehhez egy kicsit több koncentráció is kellett volna, hiszen a második harmad eleje lila szempontból katasztrofálisan sikerült. Zalavári 10 másodperc után mehetett pihenni, pont egy percre rá Horváth András is követte. Az egy perces kettős emberelőnyt a vendégek köszönték szépen, és Becze góljával visszaállították a kétgólos előnyt. Hogy még nehezebb legyen a hazaiak helyzete, a második kiállításból hátralevő időben még a kék-fehérek légiósai is összehoztak egy találatot, a 4-1 pedig teintélyes hátránynak látszott. Szerencséjükre Gecse is mehetett a büntetőpadra, és ezúttal sikerült beütni az emberelőnyt, Farkas lőtt gólt Maklári és Pichler passzából. A meccs derekán Moldován megszerezte második gólját is, de még a szünet előtt Virág Csaba is eredményes volt, megmaradt tehát a lila remény a pontszerzésre.

Ehhez azonban a harmadik harmadban maradandót kellett volna alkotni a hazai oldalon. Nem sikerült, a két kiegyenlített játékrészt követően az utolsó 20 percben a HSC a lövéseket tekintve sokkal aktívabb tudott lenni, az újpestiek csak ritkán jutottak el kapura lövésig. Mindkét oldalon kimaradt két-két emberelőny is, az UTE egy kapuvasat is lőtt, de az eredmény nem változott, kétgólos győzelmet aratott a HSC, a túrára tervezett 6 pontból 3-at tehát már megszerzett. Az újpestiek ezúttal magukhoz képest sok gólt lőttek, de nem eleget, a becsületes küzdelem és a péntekinél sokkal jobb játék szoros vereségre volt elegendő vasárnap este.

Ancsin János (UTE): Az első és a második harmadban egy perc alatt kaptunk két-két gólt. 2-0-nál időt is kértünk, utána sikerült mezőnyfölényt kialakítanunk. Ha egy csapat három góllal elmegy, onnan nagyon nehéz felállni, de ha a harmadik harmadban kicsit több szerencsénk lett volna, ha a kapufánk bemegy, vagy bármelyik más helyzetünk, akkor más is lehetett volna a meccs eredménye. A három lőtt góllal legalább szoros eredményt sikerült elérni, és végre játszottunk egy jó meccset.

Gál Sándor (HSC Csíkszereda):  Ezúttal is nehéz meccset játszottunk az UTE-val, sajnos nagyon könnyen kaptunk gólokat. Nehéz volt, mert szükségünk volt ma mindenképpen a három pontra, mert kezdtünk leszakadni az élmezőnytől, ezért volt egy kis nyomás is rajtunk. Bár korán megszereztük a vezetést, két, majd három góllal is vezettünk, nem tudtuk lezárni a mérkőzést.

Erste Liga, Megyeri út, 185 néző. Játékvezetők: Németh, Sós, Pálkövi, Sípos.
Pleszkán: 86,5% (Hajek)
K
Ruczuj: 89,3% (Onodi)
Zalavári, Maklári, Reiter, Pichler, Farkas L. S.
1
Hruby, Góga, Mihály, Péter, Novák
Horváth, Bereczki, Dömötör, Virág, Sweeney
2
Papp, Nagy I., Moldován, Szőcs, Bíró T.
Vecaj, Ványi, Németh, Szirányi, Coleman
3
Bors, Flinta, Molnár Z., Curilla, Becze
Kovács, Hamann, Fekti
4
Salló, Gecse, Hildebrand, Bíró O., Farkas T.
Ancsin János, Baróti Zsolt
E
Gál Sándor, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 08:40 SCC Farkas T. Molnár Z. Moldován
0-2 08:54 SCC Moldován Szőcs Bíró T.
1-2 11:41 UTE Hamann Farkas L. S. Horváth
1-3 21:38 SCC PP2 Becze Bíró T.
1-4 22:29 SCC PP Novák Hruby Curilla
2-4 26:27 UTE PP Farkas L. S. Maklári Pichler
2-5 33:28 SCC Moldován Szőcs Bíró T.
3-5 38:26 UTE Virág Sweeney Dömötör
28 Kapura lövések száma 37
10 Kiállításpercek 12

Az UTE–HSC képei

 
Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum