Kóger góllal és gólpasszal tért vissza

   

A magyar csatár ujjsérüléséből visszatérve főszerepet játszott csapata pontmentésében. A Vas testvérek csapatai pedig továbbra is pontveszteség nélkül vezetik bajnokságukat.

Nem indult jól a szezon Kóger Dániel számára az ECHL-ben. Már az első hónapban, a Cincinnati elleni mérkőzésén megsérült, verekedés közben kiugrott az ujja, így október 24. óta nem játszhatott meccset. Visszatérésére pénteken került sor, amikor csapata, a Toledo a Fort Wayne Komets otthonába látogatott. A hétezer néző előtt lejátszott mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, az első harmadban egyszer, a második harmad elején 50 másodperc alatt kétszer is betaláltak, így már 3-0-ra is vezettek.

A Toledónak azonban Kóger vezetésével még a második harmad végén sikerült közelebb lopóznia, 43 másodperc alatt a magyar csatár gólt szerzett, majd gólpasszt adott, így a harmadik harmadot minimális hátrányban kezdhették a vendégek. Ezt a hátrányt is 26 másodperc alatt kiegyenlítették, majd a hazaiak emberelőnyből visszavették a vezetést, de az utolsó percben másodszor is egalizált a Toledo. A hosszabbítás 69 másodpercig tartott, ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy a Komets megszerezze a győzelmet, kialakítva az 5-4-es végeredményt.

Sofron Istvánéknak nem sikerült ilyen jól a kölni kirándulás. A meccs felénél ezen a meccsen is a hazaiak vezettek 3-0-ra, azonban hiába kezdte meg a felzárkózást a 43. percben a Krefeld, egynél több gólra nem futotta az erejükből. Nem úgy a kölnieknek, akik ezt követően még lőttek gólt, emberelőnyből, egyenlő létszám mellett, sőt, az utolsó percben emberhátrányból is betaláltak, a vége 6-1-es hazai győzelem lett. Sofron pontot nem szerzett, mínusz néggyel zárta a találkozót.

A második harmad végén még 2-1-re vezetett Hári János csapata, a HIFK a JYP otthonában, azonban a harmadik felvonás első felében lőtt két góllal megfordította az állást a hazai csapat, majd a meccs végén még üres kapuba is betalált és 4-2-re győzött. Hári pontot nem szerzett, a negyedik sor centereként játszott.

A francia bajnokságban a Szélig Viktorral felálló Briancon hazai pályán fogadta a Villard de Lans csapatát. A második harmad végére már 4-0 volt az állás, akik az utolsó periódusban már nem is erőltették a góllövést, így végül 4-1-re nyertek. Szintén négy gólt lőtt és csak kettőt kapott Vas János csapata, a Rouen, amely a Gaphoz látogatott. Vas János egy gólpasszal járult hozzá a címvédő 4-2-es sikeréhez. Hiába szerezték meg a vezetést az Epinal otthonában Gőz Balázsék a hatodik perc elején, a Morzine/Avoriaz végül nagyon sima, 5-1-es vereséget szenvedett. A tabellát pontveszteség nélkül vezeti a Rouen, második a Briancon két vereséggel és 14 ponttal, a Morzine a hetedik 9 ponttal.

A Löwen Frankfurt továbbra is veretlen az Oberligában, miután pénteken az Essen otthonában is nyerni tudott. Az első vendégtalálatkor a frankfurti szurkolók busza még meg sem érkezett, a hetedik percben pedig már 0-3-at mutatott az eredményjelző. A második harmadban leült kicsit a Frankfurt, amit a hazaiak azonnal büntettek, 2-1-re nyerve ezt a harmadot. A záró felvonásban aztán Tim Kehler tanítványai nem hagytak kétséget afelől, hogy ki a mérkőzés esélyese és négy gólt rámoltak be az ellenfél ketrecébe, miközben csak egyet kaptak, ezzel alakult ki a 3-8-as végeredmény. Vas Mártonék továbbra is pontveszteség nélkül vezetik a tabellát, sorozatban 12. győzelmüknél tartanak.

Az emberelőnyei közül kettőt értékesítő Denver magabiztosan győzte le Nagy Gergő csapatát, a Quad City Mallards-ot a CHL-ben. Érdekesség, hogy a 3-0-s hazai győzelmet hozó találkozó összes gólját ugyanaz a sor hozta össze.

Nagy Krisztiánék újabb vereséget könyvelhettek el, miután 6-1-re kikaptak a Bismarck otthonában. A vendégek szépítő találata a 48. percben, 4-0-s hazai vezetésnél született, ám a Bismarck erre kettővel válaszolt. Nagy Krisztián nem szerzett pontot, mínusz kettővel zárt.

Cimkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum