Huna mesterhármasával nyert a Vítkovice

 

A Vítkovice Steel hetet lőtt Chomutovban.

Csehországban az öt meccse nyeretlen Piráti Chomutov a Vítkovicét fogadta. A mérkőzésen a szlovák Rudolf Huna három gólt lőtt, míg Ondrej Roman négy gólpasszt adott, így vezetésükkel 7-2-re nyert a Vítkovice. A vendégek kapujában a 19 éves Daniel Dolejs 33 lövésből két gólt kapott, hazai részről viszont pocsék teljesítményt nyújtottak a kapusok. Milan Rehor a mérkőzés felénél 22 lövésből négyszer kapott gólt, a mérkőzés felénél őt váltó Miroslav Hanuljak viszont nyolc lövést kapott, de abból csak ötöt védett, így 62.5%-os teljesítményt nyújtott.

A Liigában városi rangadót rendeztek Tamperében. Az Ilves?Tappara mérkőzésen gyakorlatilag mindkét csapat hazai pályán játszott, a 33. percben Pekka Jormakka vezetésével a Tappara vezetett, az 54. percben Kai Kantola egyenlített, három perccel később viszont Kristian Kuusela révén újra a vendégek vezettek, így a Tappara 2-1-es győzelmet aratott.

Németországban a München négy vereség legyűrte a négy meccse veretlen Wolfsburgot. A második harmad 45. másodpercében Ryan Duncan góljával vezettek a hazaiak, ám a játékrész közepén Gerrit Fauser egyenlített. A záró húsz percben egy gól született, hazai részről Toni Ritter talált be Sebastian Vogl kapujába, így a müncheniek 2-1-re nyertek.

Svájcban a HC Davos az első helyről a negyedikre zuhant. A sárga-kékek 5-3-ra kikaptak a Fribourg-Gottéron otthonában, így a hazaiak a szerzett három ponttal feljöttek a tabella második helyére. A Kloten 2-1-es győzelmet aratott Luganóban, így a Flyers megelőzte a HC Davost és jelenleg harmadik. Az Ambri-Piotta pedig 4-1-re verte az EHC Bielt, így bár eggyel több meccset játszott, mint a vetélytársai, de visszatért a tabella első helyére a kék-fehér csapat.

Szlovákiában nagy verést osztott ki a HKM Zvolen. A zólyomiak kezdenek magukra találni, legutóbbi négy meccsüket megnyerték, köztük mindhárom dobogós csapatot, a HC Kosicét, a HK Nitrát és a HC 05 Banská Bystricát is megverték. Utóbbival pénteken játszottak, nem kímélték a harmadik helyen álló besztercebányaiakat, 8-0-s győzelmet arattak, Marek Simko mind a 27 vendéglövést védte, Peter Hrasko 2+1-gyel, míg Kamil Brabenec 1+2-vel zárt.

Extraliga (Csehország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Liiga (Finnország)
aktuális forduló
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

DEL (Németország)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

NLA (Svájc)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

SHL (Svédország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Extraliga (Szlovákia)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum