Nödl Salzburgban folytatja

 

Az osztrák válogatott NHL-ből hazatért kiválóságának nem telt sok idejébe, míg a keddi, Klagenfurttal történt szerződésbontását követően megtalálta új klubját. Bár sok európai csapattal, köztük például a svéd Leksanddal is hírbe hozták, Andreas Nödl marad a ligán belül és a legfrissebb információk szerint Salzburgba teszi át székhelyét.

Ivo Jan meggyőzte klubja, az Olimpija Ljubljana menedzsmentjét arról, hogy világos és tartható szakmai célkitűzései vannak, így az eredetileg ideiglenesen megbízott vezetőedző egyelőre maradhat pozíciójában. A sokszoros válogatott játékos többször kifejtette, szívesen maradna szezon végéig, de szlovén lapok szerint ha nem hozza az eredményeket, akkor december közepén szerződést bontanak vele. Az utolsó napon meggondolta magát és nem megy külföldre Eric Pance, ő is marad a csapatnál, akárcsak Jerry Kuhn kapus is, aki korábban szintén távozási szándékáról beszélt. A védelem megerősítésére viszont MacAuley után a KHL-es Medvescakból érkezhet újabb erősítés, a hátvéd Geoff Waugh személyében, de ez ügyben még sok tárgyalásra lesz szükség.

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum