Stamkost kedd reggel műtik

   

Gyászos hétfő: Stamkos mellett Sami Salót is elvesztette a Tampa Bay.

A kapuvassal történt szerencsétlen találkozás után pár órával a bostoni orvosi stáb, konzultálva a Tampa Bay Lightning orvosaival, arra a döntésre jutott, hogy az NHL egyik legjobb formában lévő csatárának eltört sípcsontja műtéti beavatkozást igényel. Steve Yzerman, a Tampa alelnöke és general managere elmondta, a műtétet kedden reggel hajtják végre, a döntésben a legfontosabb szempont egyértelműen a játékos hosszú távú érdekei, a minél teljesebb felépülés voltak.

Szakértők szerint a hasonló jellegű sérülésekből 6-9 hónap alatt lehet felépülni, de ez széles skálán mozog, ugyanis nem ritka a 4-6 hónapos kihagyás sem. Öröm az ürömben, hogy az első jelentések szerint a játékos csonttörése nem a komplikáltabb esetek közül való. Az orvostudomány produkált csodákat az elmúlt évtizedekben – gondoljunk csak például a labdarúgó David Beckham talpcsonttörésére –, így Stamkos olimpiai részvételét a jelenleg becsült 4-6 hónapos gyógyulási  határidő ellenére sem kell egyelőre 100%-ig kizárni.

Sami Salo, Steven Stamkos

Mindössze egy mérkőzést játszottak a tengerentúlon hétfőn, ám azt Steven Stamkos súlyos sérülése árnyékolta be. Stamkos kiválása után a floridai gárdának az eredmény teljesen másodlagos lett, fejben teljesen szétestek és centerük elvesztése után néhány perccel húsz másodperc alatt kétszer is kapituláltak. Patrice Bergeron és Daniel Paille találata után a Lightning a legjobb védőjét, Sami Salót is elvesztette, teljes gyászba borítva a csapatot és szurkolóit. A sajnálatos sérülések mellet teljesen eltörpült Iginla üres kapus találta és Tuuka Rask szezonbeli második hibátlan teljesítménye.

Boston–Tampa Bay 3-0 (videó)
G.: Bergeron, Paille, Iginla ill. –

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 2-3VÉGE
MOL 18:30 MISFTC 7-4VÉGE
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE 3-4 HVÉGE
U18 16:00 ETOMIS 2-3 HVÉGE
EBYSL 18:00 AVSVIC 5-1VÉGE
MOL 18:00 DABBRA 3-4 HVÉGE
U18 18:10 VASMAC 1-4VÉGE
január 20., péntek
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
EBJL 18:40 HKBMAC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL 
MOL 19:00 MISSCC 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
január 27., péntek
U20   MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk