Oda megyünk, ahová a korongot ütik

   

A KMH Budapest minden EBEL-feltételnek megfelel, legkésőbb 2015-ben csatlakozna az osztrák elitligához.

Nemrég beszámoltunk az EBEL-bővítés aktuális helyzetéről. Kíváncsiak voltunk, hogyan látja a helyzetet az a két magyar csapat, amelynek a neve az utóbbi időben felmerült lehetséges pályázóként. Kétrészes mini sorozatunkat a Docler Budapesttel kezdtük, ezúttal a KMH Budapest következik.

“A Kanadai Magyar Hokiklub képviseletében a KMH Sport Kft. idén tavasszal hivatalosan is elkezdte a tárgyalásokat az EBEL vezetésével egy felnőtt férfi csapat indításáról az EBEL következő szezonjában vagy legkésőbb a 2015/16-os szezontól ? tájékoztatta a Jégkorongblogot a dolgok jelenlegi állásáról a KMH Budapest alelnöke, Kővári Zoltán, aki az egyesületnél az EBEL-projekt vezetője. ? Az előkészítő munkákat egy kifejezetten erre a projektre létrehozott szakmai stáb végzi, függetlenül a KMH SE napi feladataitól. Az eddigi megbeszélések alapján várható az EBEL bővítése, és az osztrák média híreivel szemben, egyértelmű az érdeklődés a magyar csapatok iránt, beleértve a KMH Budapest csapatát is. Az EBEL elvárásai között szerepel a nemzetközi bajnokságban sikeresen szerepelni tudó csapat játékosállománya, professzionális edzői és szakmai háttere, a fenntartható üzleti modell, a minimum négyezer fős jégcsarnok és a hosszú távon garantált helyi utánpótlás.

KMH U16 2

A KMH Budapest várhatóan mindegyik feltételnek megfelel 2014 augusztusáig. A magyar jégkorongsport és a KMH Budapest számára hosszú távon létkérdés, hogy minél több magyar csapat játsszon professzionális ligában. Első lépésként az EBEL-be való bekerülés és a jó szereplés a fő cél, mert csak ezáltal biztosítható a fenntartható finanszírozás ? magas nézőszám, szponzorálás, reklám, média és kereskedelmi bevételek ?, valamint a színvonalas utánpótlás-nevelés.

Az eddigi EBEL?KMH Budapest tárgyalások során az EBEL a KMH Budapest erősségeként értékelte a KMH kanadai módszerre épülő és kanadai szakemberek ? Gary Daniel Clark vezetőedző és Bob Leslie szakmai mentor, a Team Canada kilencszeres és a kanadai válogatott kétszeres edzője, háromszoros Spengler- és német kupagyőztes ? által irányított utánpótlás-nevelését, melynek elsődleges célja a gyermekek egészséges fejlődésének biztosítása a jégkorong által. A Hockey Canada alapjaira épülő módszer központi eleme, hogy a fizikai kondíció és egészség megőrzése mellett a fiatal játékosok megismerjék a csapatszellem, a közös célokért való küzdés, és ezeknek az egyéni érdek fölé rendelésének örömét, de ugyanúgy a kudarcok feldolgozásának egészséges módját is.

Az EBEL vezetése hosszú távon keres partnereket, és nélkülözhetetlen feltételnek tekinti a fenntartható és professzionális utánpótlás-nevelést, amire garanciát lát a KMH SE kanadai bázisú nevelési módszerében. Október végén került sor az EBEL?KMH Budapest tárgyalások legutóbbi fordulójára, mely során az EBEL vezetői megtekintették a Tüskecsarnokot és a csarnokból a csarnok átépítési munkálatai miatt a Bogdánfy utcába költöztetett mobilpályát is, melyen a KMH edzései és az egyetemi jégkorongsport beindítása mellett már bajnoki mérkőzéseket is játszanak. A közös munka novemberben Bécsben folytatódik.

KMH U16

A KMH Budapest jelenlegi legidősebb csapata, az U16-os korosztály

2012-ben a KMH a XI. kerületi Tüskecsarnokban megnyitotta Buda első versenysportra alkalmas jégpályáját. Ezen a bázison megkezdte a XI. és XII. kerületben a jégkorong-utánpótlás felépítését azzal a céllal, hogy egy meghatározó utánpótláscsapat kialakításával segítse a jégkorongsport fejlődését. Stratégiai szövetséget hozott létre a MAC Budapest Jégkorong Akadémiával és a Jégkert SE-vel. Ily módon elhivatott játékosainak teljes játékos-életpályát tud kínálni.

A Tüskecsarnok Közép-Európa legmodernebb, 4200 fő befogadására alkalmas multifunkciós sportcsarnokaként kiváló bázisa lehet a KMH Budapest profi felnőtt csapatának és utánpótlásának egyaránt. A színvonalas nemzetközi bajnoki összecsapások, egyéb rendezvények (koncertek, más sportrendezvények, bajnoki rangadók) garantálhatják az állandó médiajelenlétet, a szponzorok támogatását és a rentábilis fenntartáshoz szükséges bevételeket.”

A KMH Budapest vezetői a Jégkorongblog kérdésére elmondták, mentorukkal, Bob Leslie-vel már tárgyalnak arról, hogy az esetleges EBEL-csatlakozást követően milyen játékosállománnyal vegyék fel a versenyt a ligában. De az első feladat egy general manager, majd a vezetőedző személyének kiválasztása. “Ők az induláskor meglévő anyagi feltételek mentén alakítják majd ki a csapatot, magyar és külföldi játékosokból.” A szakmai munkát ők ketten irányítják majd, a klub tulajdonosai és a KMH SE ellenjegyzésével.

Mindig felmerül a kérdés: honnan lesz minderre pénz és miért éri ez meg a KMH Budapestnek? “Induláskor természetesen szponzoráció, majd később kapcsolódó üzleti vállalkozások beindítása biztosíthatja a fedezetet. A sport szeretete, a jégkorongban rejlő kiaknázatlan lehetőségek feltárása és hosszú távon természetesen az üzleti haszon jelentkezése motiválja a KMH csatlakozását.”

A felújítás előtt, alatt álló Tüskecsarnokkal kapcsolatban folyamatosan tárgyalnak a tulajdonossal, az NSK-val.

tuskecsarnok

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum