Focistából hokis

 

Ismerős nevet fedezhetnek fel a negyedosztályú bajnokságban induló HC Kiskőrös soraiban a sportkedvelők, a kilencvenes években az NB I.-ben focizó ukrán légiósét.

A csapat oszlopos tagja ugyanis Viktor Makrickij, aki 44 évesen egy inline szezont követően először lett regisztrált játékos a magyar jégkorongban. A kiváló sportoló 1992-ben került Magyarországra, a Kiskőrösi Petőfibe. Az NB I.-ben 1994-ben mutatkozott be, az akkor élvonalba jutó Stadler FC labdarúgójaként. A később akasztóra költöző klubnál – mint azt a Stadler FC szurkolói honlapján olvashatjuk – az 1994/95-ös és az 1995/96-os idényben összesen 41 élvonalbeli labdarúgó bajnokin lépett pályára.

Akasztóról Székesfehérvárra került, előbb a Videoton, majd a Gázszer FC színeiben rúgta a bőrt. Összesen 92 magyar élvonalbeli bajnoki van a háta mögött. Később visszatért Kiskőrösre, ahol a helyi csapat megbecsült játékosa azóta is. A jégkorong kiskőrösi honfoglalásával pedig immár ebben a sportágban is igazolt sportoló. Külön érdekesség, hogy nemcsak ő, hanem azonos nevű fia is mindkét sportágban vitézkedik. Az 1998-as születésű fiatalember a HC Kiskőrös Vegyes Utánpótlás Bajnokságban szereplő csapatának tagja, egyúttal pedig a Kecskemét utánpótlás-csapatában focizik is.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 23., kedd
NHL 02:00 NSHANA 
    • SPÍLER TV
május 24., szerda
NHL 02:05 OTTPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk