Ez valami újnak a kezdete

   

Az ukránok elleni mérkőzéssel véget ért az április világbajnokságra való felkészülésünk első szakasza. Értékelések a tűz közeléből.

Blogunknak a látottakról, a teendőkről és a jövőről nyilatkozott Rich Chernomaz szövetségi kapitány, Kangyal Balázs sportigazgató, Sofron István csapatkapitány és a válogatottban először védő Peter Sevela.

Rich Chernomaz (a magyar válogatott szövetségi kapitánya): Mindkét csapat jól védekezett, mindkét kapus jól teljesített. Sok munkák lesz még azonban a taktikával, elég hektikusan játszottunk. Ez részben az összeszokottság hiányából fakadt, a hátralévő időben ez is javulni fog. Megvoltak a lehetőségei a magyar válogatnak is, a játékosok hozzáállásával elégedett vagyok, de az emberelőnyök kihasználásával nem. Nem voltunk elég hatékonyak, viszont rengeteget lőttünk kapura, ennyi helyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni. A fiatalok megkapták a lehetőséget a bizonyításra, különösen Varga Arnold és Orbán Attila játéka tetszett. Az első és a második meccset meg kell nézzem videón és kielemezzük a látottakat, utána lehet csak teljes értékelést adni. Februárban tisztul majd a kép a visszatérő játékosokkal kapcsolatban.

Kangyal Balázs (a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója): Jól sikerült tornán vagyunk túl, pont azt a célt szolgálta, amire a felkészülésnek ebben a szakaszában szükségünk volt, ha a román válogatott erősebb felállásban érkezik, még jobb lehetett volna, de így sem lehetünk elégedetlenek. Három meccs alatt két gólt kaptunk, el kell mondjam, hogy fantasztikus kapusaink vannak, rég volt ennyi és ilyen képességű kapusa a magyar válogatottnak. A védekezésünk is megállta a helyét, különösen ha számításba vesszük, hogy mennyi újoncunk volt. Fiatal, 20 éves srácok és mégis működött. Ami miatt most pici hiányérzetünk lehet, az a helyzetek kihasználása. De tudni kell, hogy egész héten egyfolytában nagyon sokat dolgoztak, konditerem, jég-konditerem, egy pici pihenő sem volt. Az edző azt a célt tűzte ki, hogy olyan terhelés alá tegyük a játékosokat hét közben, hogy a hétvégén azt lehessen tesztelni, hogy fáradtan ki milyen teljesítményre képes, mert valószínűleg a világbajnokság fontos meccsein is éppen ilyen állapotban leszünk. Ebből a szempontból nagyon elégedettek lehetünk, hiszen sokan bizonyították, hogy képesek ilyen szituációban is előrelépni. Hogy ez mennyire így van, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az eredeti tervek szerint már a torna kezdetéig levágtunk volna öt embert, azonban mindenki annyira odatette magát, hogy ezt egyszerűen nem tudtuk megtenni. A vége az lett, hogy én is és még pár pesti játékos is hazaköltöztünk a szállodából, és otthon aludtunk, csak azért, hogy mindenki maradhasson. Ez is egy olyan plusz volt, ami szükségeltetik ahhoz, hogy a csapat valami kiugró eredményt érjen el pár év múlva vagy akár már ennek a szezonnak a végén. Ez valami újnak a kezdete, sok fiatal játékos van, akiknek bizonyítaniuk kell, ehhez pedig szükségünk van az ilyen mérkőzésekre. A következő állomás februárban vár ránk, amikor Lengyelországba utazunk, hogy milyen összeállításban, az természetesen még a jövő zenéje.

Sofron István: Ma egy góllal jobb volt az ellenfél, úgy gondolom, hogy ilyenkor nem szabad kifogásokat keresni. Azt ezzel együtt is látni kell, hogy náluk több, jelentős KHL-es rutinnal rendelkező játékos is játszott, míg nálunk sok volt az újonc vagy pár válogatott mérkőzéssel rendelkező játékos. Azt hiszem, ők minden tiszteletet megérdemelnek, maximálisan odatették magukat. Küzdött az egész csapat, harcoltunk, mindent megtettünk annak érdekében, hogy nyerjünk. Ez most nem sikerült, de szerintem ez a torna így is kiválóan szolgálta a világbajnoki felkészülésünket. Februárban találkozunk legközelebb, addigra még erősebbek leszünk, hiszen hazajöhetnek, illetve felépülhetnek azok a játékosaink, akiknek mindenképpen helye lehet a válogatottban, mint például Vas Marci vagy Galanisz Nikandrosz. De ez a mostani csapat is kellően helyt állt, a választék meglehetősen széles. Igyekeztem felnőni a feladathoz, amit a csapatkapitányság jelentett. Nagyon furcsa érzés volt, erről sokat beszélgettünk Bartalis Istivel, aki tegnap volt a csapat kapitánya, mind a ketten kicsit megilletődöttek voltunk, hiszen ez hatalmas megtiszteltetés. Ez felelősséget és feladatot is jelent, hiszen a többiek talán akaratlanul is felnéznek rád, tőled várják bizonyos helyzetekben a megoldást. Próbáltam ennek megfelelni, padon és padon kívül is támogatni, segíteni a srácokat. Őszintén szólva tetszett is a feladat, mert az én koncentrációmat is megkétszerezte és mivel tényleg nagy megtiszteltetés, nem gondoltam volna, hogy egyszer még én leszek a magyar válogatott csapatkapitánya.

Peter Sevela: Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy a magyar válogatottban pályára léphettem, amit a helyszínen nézett meg édesapán, a feleségem és a kislányom is. Nagyon nehéz mérkőzés volt, végig kellett koncentrálni, de ezeket a meccseket szeretem. Igyekeztem a maximumot nyújtani és a tőlem telhető legtöbbet segíteni a csapatnak. A szövetségi kapitány megdicsért, de ennél bővebb értékelésre egyelőre nem volt lehetőség, a későbbiekben részleteiben is elemezzük majd a meccset.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum