A mostani helyzet a csapatomat is jobbá teszi

 

Stephan Lundh, a Dab.Docler svéd vezetőedzője a helyzetkihasználásban látja csapata legnagyobb visszaesését.

A fantasztikus eredménysorral rendelkező trénert arról kérdeztük, mi a véleménye az idei MOL Ligáról, hogyan látja a Dab.Docler és a többi csapat helyzetét. A csapatok túl vannak az alapszakasz 40%-án, így a nemzetközi szünetben van miért értékelni a magyar bázisú nemzetközi bajnokság eseményeit. A DAB az előző szezonokhoz képest látszólag jelentősen erősödött, elég ha csak Ladányi Balázs és Lubomir Hurtaj érkezésére gondolunk, azonban mind játékban, mint eredményességben elmarad a megszokottól.

Mit gondol, mennyire változtak meg az erőviszonyok a MOL Ligában, illetve mi lehet a DAB idei gyengébb szezonkezdetének az oka?

Úgy látom, a csapatok nagyjából ugyanolyan erősek, mint tavaly voltak. Ha a saját csapatomra fókuszálva kellene értékelnem az idei és a tavalyi szezont, akkor a fő különbséget abban látom, hogy idén nem vagyunk annyira hatékonyak a helyzeteink kihasználásában. Főleg az első sorunk játékosai maradnak el eddig a pontgyártásban. Tavaly több meccsen szerencsénk is volt, főleg az idény kezdetekor, idén pedig sokszor a balszerencse kísért minket. Sok meccsen volt például 40-60 közötti a kaput eltaláló lövéseink száma, egy-két, de maximum három gólnál mégsem tudtunk többet ütni. Jó példa erre a Brassó elleni legutóbbi mérkőzésünk, ahol a végeredményt leszámítva mindennel maximálisan elégedett lehettem, mondhatom, hogy talán még sohasem játszottunk ennyire jól a Brassó ellen.

Visszatérve a ligára, hogyan látja, erősödött a liga vagy csak közelebb kerültek egymáshoz a csapatok, ezért izgalmasabb?

Azt gondolom, hogy idén minden csapat előrébb lépett, ami jó a ligának és jó a magyar hokinak is. Természetesen jó érzés 15-20 ponttal vezetni a táblázatot, mint tettük azt a tavalyi szezonban, de ez ezen túl nem használ senkinek sem. Száz százalékig biztos vagyok abban, hogy ez a mostani helyzet az idény végére az én csapatomat is jobbá teszi. A győzteseknek mindig szükségük van újabb és újabb kihívásokra. Idén sokkal keményebb lesz megnyerni a ligát, de aki ismer, az tudja, engem is kemény fából faragtak.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum