A Ferencváros és a 100%-os erdélyi hétvége

   

Parázs meccsekkel folytatódik vasárnap a MOL Liga, hiszen helyet cserél egymással az FTC és a Dab.Docler, előbbi Brassóban, utóbbi Csíkszeredában lép jégre. Eközben Bob Dever a szezon első érsekújvári derbijén tér vissza a Miskolc élére.

A MOL Liga idei szezonjában még nem volt csapat, amely hat ponttal tért volna haza kétmeccses erdélyi túrájáról, a HSC és a Brassó egy hétvége alatt túl nagy falatnak bizonyult ehhez. Legközelebb a Dab.Docler járt ehhez, amely első alkalommal két hosszabbításos győzelemmel, vagyis négy ponttal jutott túl a két vendéglátón. De rendes játékidős győzelemre még egyetlen csapat sem volt képes, egyik erdélyi csapat ellen sem pénteken. Egészen a mostani hétvégéig, ugyanis a sérülésektől tűzdelt Ferencvárosnak sikerült a bravúr, mi több, csíkszeredaiak évek óta nem láttak annyi gólt a saját kapujukban, mint ekkor. Pedig az előjelek nem voltak túl biztatóak, bár Dobos Tamás a túra előtt hangsúlyozta, egyáltalán nem óhajtanak lemondani a győzelem reményéről, ezt talán még Ferencvárosban is a kötelező elszántságnak vette a többség. Nem véletlenül, hiszen nem utazott a csapattal Berta Ákos, Rickard Eriksson, Horváth Dávid, Kiss Gábor, Andreas Lindquist és Nagy László sem, márpedig ennyi sérült nagyobb keretből merítő csapatokat is nehéz feladat elé állított volna.

Mint tudjuk, evés közben jön meg az étvágy, tehát vasárnap a Brassónak is össze kell szednie magát, ha be akarja gyűjteni a három pontot a zöld-fehérek ellen. Legutóbb fordítva kezdett a Fradi, egy roppant balszerencsés góllal Brassóban az utolsó másodpercben szenvedtek vereséget (a kiállításából a rendes játékidő letelte előtt öt másodperccel visszatérő Piszarenko, egyetlen másodperccel a vége előtt betalált, ezzel lett 3-2, ami talán meg is viselte őket, mindenesetre két nap múlva a HSC-től méretes zakót kaptak és 8-3-as vereséget szenvedtek. Ez alkalommal minden fordítva történt, tehát elképzelhető, hogy a menet közbeni sikerek még tovább spannolják a csapatot. Azonban sikerélményből a Brassónak is jutott bőven az utóbbi időben, hiszen múlt héten a HSC-t és a Miskolcot, pénteken DAB-ot kapták el hazai pályán. Nem mellesleg pedig vezetik a tabellát. A Fradi egy újabb győzelemmel jelentős lépést tehet afelé, hogy hatcsapatossá változtassa a rájátszásért folytatott küzdelmet, jelenleg ugyanis a Miskolctól és a HSC-től is 5-5 pont választja el őket. A két csapat eddig háromszor találkozott egymással, eddig mindig nyert a hazai pályán játszó fél.

A forduló másik erdélyi mérkőzésén a HSC fogadja a DAB-ot. Egyelőre mindkét csapat messze van attól, amit a tavalyi szezonban mutatott, pedig a DAB játékerőben még fejlődött is, de egyelőre Lundh mesternek nem sikerül kihozni azt a csapatból, amire azok valójában képesek. Mivel a csapat játéka meglehetősen szélsőségesen ingadozik, ezért az ellenfelek sosem tudhatják előre, éppen melyik Dunaújvárossal kerülnek majd szembe, de többnyire jóval gyengébb játékkal örvendezteti meg ellenfeleit a címvédő, mint tavaly vagy akár két éve. A HSC ezzel ellentétes úton van, a nyáron fiatalításba kezdtek, türelmet kértek a szurkolóktól, a teljesítménybeli ingadozás elsősorban ennek számlájára írható. Mint azt Gál Sándor mester a Fradi elleni vereség után elismerte, tanítványai nem úgy álltak bele a mérkőzésbe, ahogyan az elvárható lett volna. Ha a Fradit talán kissé le is nézték, hasonló gondok a Dab.Doclerrel szemben biztosan nem lehetnek, hiszen tavaly tőlük kaptak ki a döntőben, Csíkszeredában lett bajnok a DAB, és az idei Kontinentális-kupa második fordulóban is látszott, hogy nagyon szerették volna a házigazdákat meglepni a székelyek, ami kis híján sikerült is, hiszen csak büntetőkkel tudott győzni a DAB.

A harmadik ok, ami miatt nem szükséges külön motivációt keresni a HSC-seknek a dunaújvárosiak ellen, hogy idén még nem nyertek ellenük. Az első csíkszeredai találkozón hosszabbításban kikaptak, utána elszenvedték a MOL Liga idei szezonjának legnagyobb zakóját és 10-2-re kaptak ki, majd egy sima 3-0-s zakó, végül a roppant kiélezett Kontinentális-kupa mérkőzés következett, mindhárom mérkőzés Dunaújvárosban. Minden sorozat megszakad egyszer és most tényleg nagyon nagy szüksége van minden pontra az erdélyi csapatnak, különösen a Fradi elleni elvesztett mérkőzés után.

Az Érsekújvárra a pénteki, UTE elleni győzelem után egy sokkal nehezebb feladat vár, hiszen a Miskolcot fogadja. Érdekesség, hogy a Miskolc idén még nem játszott Érsekújváron, a vasárnapi lesz a csapat bemutatkozó mérkőzése a Felvidéken az idei szezonban. A borsodi megyeszékhelyen lejátszott eddigi három találkozóra viszont igen eseménydúsra sikeredett, ami külön ízt ad az összecsapásnak. Ezen felül a Miskolc a HSC mellett a másik csapat a MOL Ligában, amely ellen még nem tudott győzni Lubina mester, igaz, mindhárom idegenbeli mérkőzésén csak egy hajszál választotta el ettől, hiszen egyszer egy góllal, kétszer pedig csak a hosszabbításban szenvedtek vereséget Metcalfe-éktól.

Nem lesz azonban könnyű dolga az Érsekújvárnak, hiszen a Miskolc az edzőváltás után, Mayer Péter irányítása alatt egyre inkább magára talál, csütörtöktől pedig már Dever mester vezeti az edzéseket is, a régi-új edző érkezése pedig további lendületet adhat a játékosoknak. De a kanadai szakember sem a legkönnyebb meccsen fog bemutatkozni. A már említett rivalizálás mellett ugyanis az Érsekújvár imponáló hazai mérleggel rendelkezik. Eddigi kilenc hazai összecsapásán még nem szenvedett rendes játékidős vereséget, egyetlen csapatként a ligában. Hosszabbításos vereségből is csak egy akad, a HSC elleni és becsúszott még egy hosszabbításos győzelem a Fradi ellen. A többi hét meccset viszont rendes játékidőben megnyerték, a megszerezhető 27 hazai pontból 24-et begyűjtöttek, ami közel 90%-os mutató.

Érsekújvár–Miskolc 5-2

 

Eddigi legnépesebb szurkolótábora előtt magabiztosan szerezte meg idei első győzelmét Bob Dever csapata ellen az Érsekújvár.

Nézőcsúcs született Érsekújváron, közel 1500 szuroló várta a Miskolc vendégjátékát. Nem kezdődött jól a mérkőzés a hazaiaknak, hiszen az első miskolci támadás góllal végződött. Egy hazai védelmi hibát követően 2 az 1 ellen mehettek el a vendégek, és Metcalfe nem is hibázta el Faith átadását. Mindössze 35 másodperc telt el ekkor a meccsből. A következő lehetőség is a vendégeknél adódott, de pár percen belül sikerült felocsúdniuk a hazaiaknak a gól okozta sokkból és átvették az irányítást. Egyre többször jutottak el Gyenes kapujáig, de hol a remekül védő vendégkapus, hol a kapuvas hárított, hol pedig elrontották a hazaiak az utolsó mozzanatot. Jó volt az iram, a miskolciak sem játszottak alárendelt szerepet. Egészen a 12. percig kellett várni az érsekújvári gólra. Ekkor Láda kiállítása alatt Pavesic lőtt gólt. Ha egy üzlet beindul, mondhatták Lubina mester tanítványai, hiszen fél perccel később már náluk volt az előny. Gyenesről jött ki egy lövés, a kipattanót Korytko kotorta be. Maradt a gyors játék, többnyire hazai helyzetekkel, újabb gól azonban nem született ebben a harmadban.

Nem sokat változott a játék képe a középső 20 percre sem. elsősorban az Érsekújvár dolgozott ki helyzeteket, a Miskolc kontrákkal operált. Ismét csak a 10. perc környéke hozta meg a hazai támadások eredményét, és ismét két gyors gól formájában. A 30. percben Caladi lőtt Gyenes válla fölött a hálóba, a 33. percben pedig az amatőrcsapatból felhozott Polcik szerezte meg idei harmadik gólját. Az öreg harcos ezzel hozza a pont/meccses átlagot, amióta felkerült a szlovák harmadosztályból. A miskolciak az amúgy sportszerű meccsen kiosztott Kowalczyk-kiállításból is csak helyzetig jutottak, így háromgólos, megnyugtató előnnyel várhatták az utolsó játékrészt a hazaiak.

A szünet után egy felpaprikázott Miskolc jött ki a pályára. Percekig uralták a játékot, de csak egy Faith-kapuvas jelezte a fölényüket. Jó 6 perc elteltével sikerült a hazaiaknak feljavulniuk, ezt néhány nagy helyzet és Gyenes-védés jelezte. Ahogy telt az idő, úgy tűnt, mindkét csapat beletörődik az eredménybe, ekkor érkezett az 55. percben a vendégek második találata, amely Faith nevéhez fűződik. Fölénybe került a Miskolc, Lubina időt kért, hogy megnyugtassa csapatát majd kisvártatva ugyanezt tette Bob Dever is, a további felzárkózás reményében. 1:22-vel a befejezés előtt a vendégek lehozták Gyenest is, de ahogy az ilyenkor gyakran lenni szokott, ráfáztak, Marek Uram révén üres kapus góllal állították be a hazaiak a végeredményt.

Ladislav Lubina (Érsekújvár): “Nagyszerű meccset játszottunk egy nehéz ellenfél ellen. Úgy érzem, ma taktikailag felülmúltuk a Miskolcot, és nagy akarattal megszereztük a győzelmet.”

Bob Dever (Miskolc): “Ma nem koncentráltunk eléggé, és ez hibákhoz vezetett. Mentünk ugyan előre, de nem játszottunk okosan, a helyzetek kialakításához pedig az kell. A harmadik harmadban már későn ébredtünk.”

Erste Liga, Érsekújvár, 1489 néző. Játékvezetők: Babic, Caprnka, Németh, Pálkövi.
Chovan: 92,3% (Krajcovic)
K
Gyenes: 89,1% (Duschek)
Kowalczyk, Siska, Uram, Polcík, Frolík
1
Boyle, Knox, Metcalfe, Faith, deBruyn
Sucharda, Hrudík, Korytko, Stefanka O., Dubec Marek
2
Láda, Vojtkó, Hajós, Tóth, Dubek
Zajac, Pavesic, Podstavek, Weissmann, Caladi
3
Orosz, Hegyi, Popovics, Ritó, Miskolczi
Král, Púchovsky, Ruzicka, Uhnák
4
Budai, Szilágyi, Roczanov, Fliszár
Ladislav Lubina
E
Bob Dever
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:35 MIS Metcalfe Faith deBruyn
1-1 11:34 NZÁ Pavesic Podstavek
2-1 12:04 NZÁ Korytko Dubec Marek Stefanka O.
3-1 29:26 NZÁ Caladi Siska Weissmann
4-1 31:27 NZÁ Polcík Hrudík
4-2 54:32 MIS Faith Knox deBruyn
5-2 59:13 NZÁ Uram Frolík Pavesic
46 Kapura lövések száma 26
4 Kiállításpercek 4
Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum