A Ferencváros és a 100%-os erdélyi hétvége

   

Parázs meccsekkel folytatódik vasárnap a MOL Liga, hiszen helyet cserél egymással az FTC és a Dab.Docler, előbbi Brassóban, utóbbi Csíkszeredában lép jégre. Eközben Bob Dever a szezon első érsekújvári derbijén tér vissza a Miskolc élére.

A MOL Liga idei szezonjában még nem volt csapat, amely hat ponttal tért volna haza kétmeccses erdélyi túrájáról, a HSC és a Brassó egy hétvége alatt túl nagy falatnak bizonyult ehhez. Legközelebb a Dab.Docler járt ehhez, amely első alkalommal két hosszabbításos győzelemmel, vagyis négy ponttal jutott túl a két vendéglátón. De rendes játékidős győzelemre még egyetlen csapat sem volt képes, egyik erdélyi csapat ellen sem pénteken. Egészen a mostani hétvégéig, ugyanis a sérülésektől tűzdelt Ferencvárosnak sikerült a bravúr, mi több, csíkszeredaiak évek óta nem láttak annyi gólt a saját kapujukban, mint ekkor. Pedig az előjelek nem voltak túl biztatóak, bár Dobos Tamás a túra előtt hangsúlyozta, egyáltalán nem óhajtanak lemondani a győzelem reményéről, ezt talán még Ferencvárosban is a kötelező elszántságnak vette a többség. Nem véletlenül, hiszen nem utazott a csapattal Berta Ákos, Rickard Eriksson, Horváth Dávid, Kiss Gábor, Andreas Lindquist és Nagy László sem, márpedig ennyi sérült nagyobb keretből merítő csapatokat is nehéz feladat elé állított volna.

Mint tudjuk, evés közben jön meg az étvágy, tehát vasárnap a Brassónak is össze kell szednie magát, ha be akarja gyűjteni a három pontot a zöld-fehérek ellen. Legutóbb fordítva kezdett a Fradi, egy roppant balszerencsés góllal Brassóban az utolsó másodpercben szenvedtek vereséget (a kiállításából a rendes játékidő letelte előtt öt másodperccel visszatérő Piszarenko, egyetlen másodperccel a vége előtt betalált, ezzel lett 3-2, ami talán meg is viselte őket, mindenesetre két nap múlva a HSC-től méretes zakót kaptak és 8-3-as vereséget szenvedtek. Ez alkalommal minden fordítva történt, tehát elképzelhető, hogy a menet közbeni sikerek még tovább spannolják a csapatot. Azonban sikerélményből a Brassónak is jutott bőven az utóbbi időben, hiszen múlt héten a HSC-t és a Miskolcot, pénteken DAB-ot kapták el hazai pályán. Nem mellesleg pedig vezetik a tabellát. A Fradi egy újabb győzelemmel jelentős lépést tehet afelé, hogy hatcsapatossá változtassa a rájátszásért folytatott küzdelmet, jelenleg ugyanis a Miskolctól és a HSC-től is 5-5 pont választja el őket. A két csapat eddig háromszor találkozott egymással, eddig mindig nyert a hazai pályán játszó fél.

A forduló másik erdélyi mérkőzésén a HSC fogadja a DAB-ot. Egyelőre mindkét csapat messze van attól, amit a tavalyi szezonban mutatott, pedig a DAB játékerőben még fejlődött is, de egyelőre Lundh mesternek nem sikerül kihozni azt a csapatból, amire azok valójában képesek. Mivel a csapat játéka meglehetősen szélsőségesen ingadozik, ezért az ellenfelek sosem tudhatják előre, éppen melyik Dunaújvárossal kerülnek majd szembe, de többnyire jóval gyengébb játékkal örvendezteti meg ellenfeleit a címvédő, mint tavaly vagy akár két éve. A HSC ezzel ellentétes úton van, a nyáron fiatalításba kezdtek, türelmet kértek a szurkolóktól, a teljesítménybeli ingadozás elsősorban ennek számlájára írható. Mint azt Gál Sándor mester a Fradi elleni vereség után elismerte, tanítványai nem úgy álltak bele a mérkőzésbe, ahogyan az elvárható lett volna. Ha a Fradit talán kissé le is nézték, hasonló gondok a Dab.Doclerrel szemben biztosan nem lehetnek, hiszen tavaly tőlük kaptak ki a döntőben, Csíkszeredában lett bajnok a DAB, és az idei Kontinentális-kupa második fordulóban is látszott, hogy nagyon szerették volna a házigazdákat meglepni a székelyek, ami kis híján sikerült is, hiszen csak büntetőkkel tudott győzni a DAB.

A harmadik ok, ami miatt nem szükséges külön motivációt keresni a HSC-seknek a dunaújvárosiak ellen, hogy idén még nem nyertek ellenük. Az első csíkszeredai találkozón hosszabbításban kikaptak, utána elszenvedték a MOL Liga idei szezonjának legnagyobb zakóját és 10-2-re kaptak ki, majd egy sima 3-0-s zakó, végül a roppant kiélezett Kontinentális-kupa mérkőzés következett, mindhárom mérkőzés Dunaújvárosban. Minden sorozat megszakad egyszer és most tényleg nagyon nagy szüksége van minden pontra az erdélyi csapatnak, különösen a Fradi elleni elvesztett mérkőzés után.

Az Érsekújvárra a pénteki, UTE elleni győzelem után egy sokkal nehezebb feladat vár, hiszen a Miskolcot fogadja. Érdekesség, hogy a Miskolc idén még nem játszott Érsekújváron, a vasárnapi lesz a csapat bemutatkozó mérkőzése a Felvidéken az idei szezonban. A borsodi megyeszékhelyen lejátszott eddigi három találkozóra viszont igen eseménydúsra sikeredett, ami külön ízt ad az összecsapásnak. Ezen felül a Miskolc a HSC mellett a másik csapat a MOL Ligában, amely ellen még nem tudott győzni Lubina mester, igaz, mindhárom idegenbeli mérkőzésén csak egy hajszál választotta el ettől, hiszen egyszer egy góllal, kétszer pedig csak a hosszabbításban szenvedtek vereséget Metcalfe-éktól.

Nem lesz azonban könnyű dolga az Érsekújvárnak, hiszen a Miskolc az edzőváltás után, Mayer Péter irányítása alatt egyre inkább magára talál, csütörtöktől pedig már Dever mester vezeti az edzéseket is, a régi-új edző érkezése pedig további lendületet adhat a játékosoknak. De a kanadai szakember sem a legkönnyebb meccsen fog bemutatkozni. A már említett rivalizálás mellett ugyanis az Érsekújvár imponáló hazai mérleggel rendelkezik. Eddigi kilenc hazai összecsapásán még nem szenvedett rendes játékidős vereséget, egyetlen csapatként a ligában. Hosszabbításos vereségből is csak egy akad, a HSC elleni és becsúszott még egy hosszabbításos győzelem a Fradi ellen. A többi hét meccset viszont rendes játékidőben megnyerték, a megszerezhető 27 hazai pontból 24-et begyűjtöttek, ami közel 90%-os mutató.

Brassó–FTC 3-2

   

A Ferencváros majdnem tökéletes túrát zárt, pénteken három, vasárnap egy pontot szerzett. A Brassó a hosszabbításban elért győzelemmel megőrizte vezető helyét a MOL Ligában.

A Brassó azért játszott, hogy megőrizze első helyét a MOL Ligában, a Ferencváros újabb győzelmével pedig nagyon közel kerülhetett volna a rájátszást érő első négy helyhez.

Nem ígérkezett könnyűnek a zöld-fehér siker, hiszen a Brassó szerezte a legtöbb pontot hazai pályán, és 11 meccsből mindössze egyszer vesztett 60 perc alatt, az Érsekújvár tudta innen elvinni mindhárom pontot.

Azonban az FTC a 6, percben nyomatékosította, hogy bizony a 6 pontos erdélyi hétvége rekordjára tör. Jere Ölander szerzett vezetést a vendégeknek, és ezt a harmadot el is vitték. Egy éppen csak lejáró kiállítás után egyenlített a Brassó, Antal Zsombor 20:18-nál volt eredményes. Konok csapat azonban a Ferencváros, négy perc múlva újra vezetett. Ezúttal egy másik légiós, Antti Ojanen talált Patrik Polc kapujába. A második 20 perc azonban a hazaiaké volt, Roberto Gliga révén ismét egyenlítettek, a 37. percben. A záró harmadra 2-2-es döntetlennel indultak a csapatok.

Az utolsó harmadban nem esett gól. Pedig az FTC kétszer is nehéz helyzetbe, hátrányba került, másodjára 1,5 perccel a lefújás előtt. Ám ezt is kihúzták a Nygren, Dobos páros tanítványai, sőt Wehrs kiállítása miatt úgy mehettek bele a hosszabbításba, hogy tudták, hamarosan egyperces 4 a 3 elleni szituáció alakul ki a javukra. Azonban nem sikerült élni a nagy lehetőséggel, így a bónuszpont elmaradt, mert ahogy Wehrs visszajöhetett a büntetőpadról, el is döntötte a meccset, belőtte csapata harmadik gólját.

Így a Brassó két, a Fradi egy pontot szerzett ezen az estén.

Lépésről lépésre haladunk a jó irányba

   

Brassói vezetéssel megy a MOL Liga az első IIHF-szünetre.

Mindez a liga idei meglepetéscsapata, a Ferencváros elleni vasárnapi hosszabbításos győzelemmel vált biztossá. Edzői nyilatkozatok a két csapat mérkőzését követően.

Greg Lindqvist (vezetőedző, Brassó): “Az első harmadunk katasztrofális volt. Olyan volt, mintha ott sem lettünk volna a meccsen, pedig valójában testben itt voltunk. A második harmad már egy picit jobban sikerült. Végre tudtunk egy kis nyomást gyakorolni a Fradira, , de továbbra is messze voltunk attól, hogy azt mondhassuk, jó meccsünk volt ez. Elsősorban a védekezésben voltak hibák. A harmadik harmad nézett ki a legjobban, sok lehetőségünk volt a győzelem megszerzéséhez, de elpuskáztuk ezeket. Ez egy olyan nap volt, amikor nem voltunk elég jók a 3 ponthoz. 3 pontot akartunk, 2 lett belőle, nem mondhatom, hogy teljesen boldog vagyok ezzel, de ezt kell szeretnünk. Annak viszont mindenképpen nagyon örülök, hogy mi vezetjük a MOL Ligát.”

dob-greg-photo 2-1

Dobos Tamás (vezetőedző, Ferencváros Budapest-ESMTK): “Nagyon jó meccset játszottunk, nagyon taktikusak voltunk és végre fegyelmezettek is. A meccs végén viszont nem tudtunk gólt szerezni. Örülök az eredménynek, nagyon értékesnek tartom, hogy pontot tudtunk lopni Brassóban. Nem tudom megmondani, hogy bejutunk-e a rájátszásba, de ez ebben a pillanatban nem is olyan érdekes. Hosszú még a szezon, a legfontosabb az, hogy lépésről lépésre haladunk a jó irányba.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 2013. nov. 3., vasárnap. Játékvezetők: Lascar, Csomortani, Trandafir, Mathe.
Polc: 94,1% (Fülöp)
K
Meravy: 91,2% (Budai)
Wehrs, Hietamaki, Antal, Bonar, Petres
1
Géczi, Ölander, Feil, Dancsfalvi, Borbás
Mastaleriu, Piszarenko, Molnár, Zsók, Virág
2
Győri, Mestyán, Pál, Fodor, Potila
Oprea, Gliga, Péter R., Saluga, Márton
3
Lencsés, Wéber, Ojanen, Vaszjunyin, Sijka
Bálint, Dumitru, Imecs, Péter Zs.
4
Papp
Greg Lindqvist
E
Dobos Tamás, Hakan Nygren
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:20 FTC Ölander Feil Borbás
1-1 20:18 BRA Antal Bonar Hietamaki
1-2 24:26 FTC Ojanen Vaszjunyin Potila
2-2 36:27 BRA Gliga Saluga Piszarenko
3-2 61:35 BRA Wehrs
34 Kapura lövések száma 34
10 Kiállításpercek 10

A Brassó–FTC képei

   

A Brassó–Ferencváros góljai

   

A 3 hazai gól videón, hosszabbításban elért Brassó-győzelem.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum