Ma pocsék játékos lennék

Orr szerint neki a mai rendszerben nem teremne sok babér, de ez így van jól. Októberben megjelent könyve kapcsán a Puck Daddy készített vele interjút.

Egyszer azt mondta, ha ma játszana, az edzők egészen más játékost faragnának önből. Mit értett ez alatt pontosan?
Támadó felfogású hátvéd voltam, legalább annyit tartózkodtam elöl, mint hátul. Ma azt tanítják egy fiatal, jól korcsolyázó hátvéded, hogy soha ne menjen föl, ne menjen a kapu elé. Kíváncsi volnék, milyen játékos vált volna belőlem a mai rendszerben.

Leláncolnák?
Igen? már 14 évesen a Bruinsnál játszottam. A junioroknál nem kérték, hogy változtassak. Aztán felkerültem a nagycsapathoz és ott sem kérték. Azt gondolták, én gy vagyok a leghatékonyabb. Ha megnézi Subbant, Doughtyt, Letang-et, keveset támadnak. Ami nagyszerű dolog a játék szempontjából.

Gondolja, hogy az ön képességeivel ma is hátvéd lenne?
Szerintem a második évemben kipróbálnának elöl. Nem nagyon válnék be, pocsék játékos lennék. [Nevet]

Könyvében sok szó esik a bunyókról és a körülötte kibontakozó vitákról. Igaza lehet abban, hogy a játék valószínűleg meglenne nélküle, de sokat segít a játékosok fegyelmezésében.
Csak amiatt aggódom, hogy ha a bunyót teljesen kivesszük a hokiból, akkor hirtelen lesz egy csomó játékos, akitől nagy bátorságot követelne, hogy ugyanúgy játsszanak, mint előtte. Ma ezek a szabályok megvédik őket. A megveretéstől való félelem hatásosan védi legjobb játékosainkat. Mindazonáltal nincs szükségünk színpadias verekedésekre. Nincs szükségünk a szabályos ütközéseket követő bunyókra. Vannak olyan részei ennek a dolognak, amiktől igenis meg kell szabadulnunk. Nincs szükség rájuk. Egy csomó nagyon jó meccset láttam manapság, ahol egyáltalán nem volt verekedés. Egy csomót.

Ugyanakkor azt is mondta, hogy a legjobb játékosoknak, mint Sidney Crosby is, kevesebbet kellene provokálniuk.
Én Sidet játszani szeretem látni, nem akarom, hogy megsérüljön. De ebben neki is segítenie kell. Nem félős típus, de neki nem az a dolga, hogy verekedjen. Ő játékban a legjobb.

A könyvében azt írja, hogy önnek mindig öröm volt a játék, soha nem munkaként fogta fel. Úgy gondolja, hogy manapság a játékosok inkább munkának tekintik a hokit?
Nem beszélhetek a srácok nevében. A fizetések, a pénz engem nem zavar. Az zavar, hogy minden játékosnak megvan egy szintje, amin játszani tud. Sid és még egy pár srác egy másik szinten játszanak. Ha például egy író vagy, akkor megvan a szinted, amin írsz és amilyen szinten következetesen teljesítesz. Az zavar, hogy mindegy milyen szinten játszik egy játékos, sokkal egyenletesebben kellene magas szinten teljesíteniük. Profik vagyunk. Egy rakás pénzt keresünk. A csapatot, a Ligát képviseljük. Attól lennék boldog, ha sokkal többször látnék folyamatosan magas szinten teljesítő játékosokat.

Mint azok, akik egy kiugró év után eltűnnek a süllyesztőben és soha többé nem látjuk őket.
Vagy fordítva. Sok-sok évig látsz valakit játszani, aztán egyszer csak van egy kiemelkedő éve.

Végezetül mit szól ahhoz, hogy ennyi 4-es mezű embert lát itt az NHL-boltban, akik arra várnak, hogy önnel találkozzanak?
Borzongató érzés. Nem töltök túl sok időt New Yorkban. Nem is tudtam, hogy ennyi Bruins-szurkoló él itt. Néhányuknak mondtam is, hogy igazán vakmerő dolog ilyen mezt viselni errefelé. Mindig is nagy rivalizálás volt a Bruins és a Rangers között és azt hiszem, ez valamennyire visszatér mostanában.