Hári a negyedik sorból ért el 1+1-et

 

Csapata fölényes győzelmet aratott a finn élvonalban. Győztek Hetényiék, Vas Mártonék is, Sofron vasárnap már játszhat.

Fölényes győzelmet aratott hazai pályán a HIFK a HPK ellen. Háriék már az első perc végén megszerezték a vezetést. A nyolcadik percben a vendégek kaptak egy 5+20 perces büntetést, amelynek során 23 másodperc alatt lőttek még kettőt a hazaiak, így 8 perc után már 3-0-t mutatott az eredményjelző. A második harmad elején egy újabb fórt váltottak gólra Háriék, 4-0-ra alakítva az eredményt. A magyar csatár ekkor gólpasszt adott, majd három és fél perccel később ő maga volt a befejező ember. A végeredményt Ville Peltonen állította be a 40. Percben, szintén emberelőnyből, 6-0-ra nyert a HIFK, Hári a negyedik sor centereként 1+1-gyel zárt. A mérkőzésről készült videóöösszefoglalót, benne Hári góljával és gólpasszával ezen a linken találják, 2:10-re kell előretekerni a Hári-akciókhoz.

hari_janika-4KK44701

Hetényi Zoltán a Tappara kispadján kapott helyet a Lukko elleni idegenbeli mérkőzésen. Az első harmad adok-kapok-ját 3-3-as döntetlennel zárták a csapatok. Ezt követően a második harmadra kicsit szorosabbra fűzték a védekezést, amelyben így nem született gól. A Tappara a 48. percben vezetett először a mérkőzés folyamán, azonban a Lukko már nem tudott egyenlíteni, az 5-3-as vendégsiker egy üres kapura szerzett góllal alakult ki.

A Krefeld a Courchaine, Clark duónak köszönhetően megnyerte hazai mérkőzését a Schwenninger ellen. Az említett két csatár az első harmadban három-három pontot termelt, a harmad végére kialakult 3-1-es előnyt a hátralévő 40 perc alatt a vendégek csak faragni tudták, ledolgozni nem, így végül 3-2-re nyert a Krefeld. Sofron eltiltásának utolsó mérkőzését töltötte, csapatának nagy szüksége van rá, hiszen egyébként is sok sérülttel bajlódnak az utóbbi időben.

Nagyon rosszul kezdte idegenbeli mérkőzését Bartalis István csapata, a Troja/Ljungby az Asplöven ellen. Az első percben 1-0, a harmadikban 2-0, a harmad végére 3-0 volt a hazaiak javára. Bartalisék a második harmad végén kezdték meg a felzárkózást, a 39. percben emberhátrányban találtak be, majd a 42. percben egyenlő létszám mellett szerzett találattal egy gólra zárkóztak. Újabb gólt azonban már nem sikerült elérni, sőt, az utolsó percben kapusukat is lehozva támadtak, ám a lefújás előtt két másodperccel ebből is az Asplöven volt eredményes, kialakítva a 4-2-es végeredményt. Bartalis pontot nem szerzett, mínusz eggyel zárt.

Vas Mártonék idegenben is 21-0-ra nyertek a Neusser EV csapata ellen. Tim Kehler vezetőedző nem panaszkodhatott sem a rossz kezdésre, sem a koncentráció folyamatosságának hiányára, sem a meccs végi kiengedésre. Az első gól a 14. másodpercben született, minden harmadban született legalább hat gól, az utolsóban kilenc. Vas Márton a nyolcadik gólt lőtte, emellett adott három gólpasszt. Vasék jelenleg vezetik a tabellát az Oberliga nyugati csoportjában, de válogatott programja alatt legnagyobb riválisuk, a Kassel Huskies otthonába látogatnak, így érthető, ha az első sor hátvédjének munkájára igényt tart a szakvezetés.

Kehler-Tim-Vas-Marton

Nagy Krisztián csapata, a Minot továbbra sem remekel az NAHL-ben, ezúttal hazai pályán szenvedett 3-1-es vereséget a Bismarck Bobcats csapatától. A vendégek a 26. percre 3-0-s előnyt építettek ki, amire a Minot csak eggyel tudott felelni. Nagy pontot nem szerzett, mínusz eggyel zárta a meccset. A Minot 13 mérkőzés után mindössze két győzelemmel áll.

Cimkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum