

Lehet-e esélyes a Fehérvár az Innsbruck ellen?
A Znojmo elleni emlékezetes fejesgóllal született pénteki győzelmet követően szombaton is pályára lép a Fehérvár az EBEL-ben. Ezúttal az utolsó előtti Innsbruck az ellenfél.
Ha az előjeleket nézzük, a Volán a mérkőzés esélyese. Jó sorozat áll Marty Raymond tanítványai mögött, amellyel fel is zárkóztak az elmezőny mögé. A legutóbbi hét mérkőzésük közül egyedül a bécsin nem tudtak pontot szerezni. Az ellenfél ezzel ellentétes utat járt be, az utolsó nyolc összecsapásuk közül egyetlen egyen, a büntetőkkel megnyert Graz ellenin érdemeltek ki pontot.
A vendégek mögött rettenetes idegenbeli sorozat áll, 8 mérkőzés, 8 vereség, 0 pont. Azonban ennek ellenére kellő óvatossággal kell kezelni a szombati mérőzés esélyeit. A Fehérváriak gyakorta jobban játszanak erősebb ellenfelek ellen, az előzetesen nyerhetőnek ítélt meccseken rendre szenvednek. Másrészt éppen a közelmúltbeli bécsi fellépések alapján akár az is lehetne a külső szemlélő benyomása, hogy a szombati vendég tiroliak az erősebbek, ők ugyanis csak egyetlen góllal kaptak ki a császárvárosban. Másrészt előbb-utóbb az Innsbruck is nyerni fog egy meccset idegenben, reméljük, nem szombat délután jön el ennek az ideje.
Amióta a tiroliak újra az EBEL-ben játszanak, hét alkalommal találkozott egymással a két csapat. Eddig két innsbrucki és öt fehérvári győzelem született, ám a legutóbbi összecsapást 7-2 arányban az osztrákok nyerték meg. Legtöbb pontjukat a Donati tesók hozták össze, de a jelek szerint szerencsére nemcsak adna, hanem kapnak is, legalábbis erre utal masszívan negatív +/- statisztikájuk. Verhető, de nem veszélytelen és nem lebecsülhető ellenfél érkezik tehár a Raktár utcába, és reméljük, a Fehérvár folytatja az utóbbi időben elkezdett szorgalmas pontgyűjtését.
Fehérvár–Innsbruck 0-1
Szenvedett a Fehérvár az Innsbruck ellen, játékosainak nem ment a góllövés. Az ellenfél egy helyzetből betalált, így gólszegény meccsen minimális győzelmet aratott.
Mindkét oldalon apróbb helyzetekkel indult a találkozó, aztán a Fehérvár fokozatosan átvette a kezdeményezést. Beszorult az Innsbruck a védőharmadába, de nem sikerült gólra váltani a fölényt. Pedig ebben segített az is, hogy az este első kiállítását Florian Stern kapta, akadályozásért. Hiába volt a mezőnyfölény, valami mindig hiányzott a gólhoz, ha más nem, az, hogy sikerüljön túljárni a jól védő Munro eszén.
A gól nélküli, békés első harmad után a másodikban több esemény került a jegyzőkönyvbe. Először a 3. percben Banham ült ki 2 percre, őt később az Innsbrucki Pittl, kisvártatva pedig a hazai Magosi követte a büntetőpadon. A meccs felénél óriási lehetőséghez jutott a Fehérvár, Pittl majd Malik kiállítása nyomán 88 másodpercig kettős emberelőnyben játszhatott a kék-fehér csapat. Sajnos ezzel sem sikerült élni, úgy tűnt, ezen a napon be vannak oltva góllövés ellen a hazaiak. Szerencsére ugyanez igaz volt a vendégekre is, akik szintén elpuskázták emberelőnyeiket, pedig kaptak még ilyen lehetőséget a második harmadban.
A második szünetet követően leült kicsit a meccs, nem sok minden mutatott arra, hogy ma itt gól fog születni. A csendesen csordogáló eseményeket megunva Marty Raymond időt kért, de ez inkább a vendégeket rázta fel. Nem sokkal ezt követően ugyanis Salazar megszerezte a szezonbeli hatodik gólját, ezzel juttatta vezetéshez az innsbruckiakat. A hátralevő időben hiába próbált meg Marty Raymond Rajna Miklós helyett is mezőnyjátékost játszatni, ez sem hozta meg az áhított gólt, az Innsbruck győzelme rendkívül fájó.
EBEL, 3496 néző. Játékvezetők: Siegel, Hütter, Nothegger. |
Rajna: 96,0% (Ágoston) | K |
Munro: 100% (Machreich) |
Pozsgai, Gawryletz, Benk, Yellow Horn, Mihály | 1 |
Pittl S., Hörtnagl, Donati T., Donati J., Schennach |
Kiss, Jackman, Sarauer, Naglich, Banham | 2 |
Lindner, Malík, Höller, Jurik, Salazar |
Szirányi, Tokaji, Kovács, Sikorcin, Magosi | 3 |
Switzer, Stern, Hanschitz, Huber, Mössmer |
Orbán, Hetényi, Németh, Nemes, Kocsis | 4 |
Frischmann, Echtler, Steiner, Steinacher |
Marty Raymond, Rob Pallin | E |
Daniel Naud, Wolfgang Kontschieder |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 54:41 | HCI | Salazar | Höller | Switzer |
30 | Kapura lövések száma | 25 |
8 | Kiállításpercek | 10 |
További cikkek
- Tizenegy gól a fehérvári kapusok kapujában
- Klagenfurt–Hydro Fehérvár AV19 7-3
- Klagenfurti túrával folytatja a Fehérvár
- Szerencsénk volt, hogy húsz perc után 0-0 állt a táblán
- Nem segített az edzőváltás a Bolzanón
- Hydro Fehérvár AV19–Red Bull Salzburg 1-4
- Máris megvan az ICE-idény első edzőmenesztése
- Újabb zászló a salzburgi arénában
- Fournier filléres passzt adott Kuraltnak