Rengeteg válogatott meccs vár ránk

   

A november eleji nemzetközi szünetben rangos tornán vesz részt a felnőttön kívül a junior, az ifjúsági és a serdülő válogatottunk is egyaránt. Nem fogunk unatkozni.

Felkészülése utolsó stádiumába lép a decemberi, miskolci Divízió II/A Világbajnokságra készülő juniorválogatott. Rich Chernomaz vezetésével Jesenicébe utazik a csapat, ahol november 7-9. között rendezendő U20-as válogatott tornán, előbb a franciákkal, majd a házigazdákkal, a harmadik napon pedig Olaszországgal méri össze erejét. E válogatottak közül a szlovénokról vannak friss élményeink, hiszen augusztus végén háromszor is megmérkőztünk velük a Jégpalotában, az első meccsen 2-0-ra a vendégek nyertek, de a másik kettőn a magyar válogatott, előbb 4-0-ra, majd 3-2-re. A keretet szeptember közepén szűkítették 31 fősre, a mostani keret pedig már csak 29 nevet tartalmaz.

Az ifjúsági válogatott az ausztriai Telfsbe utazik, ahol november 6-8. között szintén nálunk előrébb rangsorolt válogatottakkal mérkőzhet meg. Első napon a szlovénekkel, második napon az olaszokkal, harmadik napon pedig az osztrák válogatottal méri össze erejét Glen Williamson csapata. Augusztusban a 44 fősre szűkített két helyszínen, Csehországban és Lengyelországban mérte fel tudását. Csehországban mind a négy mérkőzését elvesztette a csapat, hiszen kikaptak a Trinec, a Poruba, az Eisbaren Berlin és a Landshut csapatától is. Lengyelországban az első napon a fehérorosz U17-es válogatottal játszottunk és bár az első és harmadik harmadban egálra hoztuk a meccset, a középsőt nagyon elrontottuk, így 6-2-es vereséget szenvedtünk. A játékunk a tornán folyamatosan javult, másnap a szlovák U17-es válogatott ellen csak büntetőkkel kaptunk ki, a lengyeleket pedig 5-3-ra legyőztük. Ez a válogatottunk azonban még nagyon az út elején tart, nem véletlen, hogy ilyen bő keret játszott augusztusban, ezeken a mérkőzéseken elsősorban a tanulás volt a cél. Az ifjúságiak a Divízió I/B-ben szerepelnek, ahol a vb-t áprilisban rendezik Székesfehérváron.

30+4 játékossal kezdi a felkészülést november 4-én, hétfőn a serdülőválogatott. A bő keretben hatan képviselik az U15-ösöket. A két hétfői és a kedd délelőtti edzést követően kerül sor a keretszűkítésre. A szerda reggeli edzést követően Mayer Péter vezetésével indul a 22 fős csapat St. Pöltenbe, ahol csütörtöktől szombatig tart a négy nemzet torna.

2

A válogatottak programja és kerete

Junior (U20), Jesenice (SLO)
november 7., 15:30 Magyarország?Franciaország
november 8., 19:00 Szlovénia?Magyarország
november 9., 12:00 Magyarország?Olaszország

A juniorválogatott játékoskerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Ágoston Olivér 1994 Fehérvár
Arany Gergely 1996 MAC
Vay Ádám 1994 El Paso Rhinos
Zaka Norbert 1995 MAC
Védők:
Arany Máté 1994 Fehérvár
Dósa Krisztián 1994 MAC
Garát Zsombor 1997 MAC
Korbuly Gergely 1994 Fehérvár
Könczei Áron 1994 Debrecen
Láday Tamás 1996 Fehérvár
Léránt René 1994 Dab.Docler
Nagy Patrik 1995 MAC
Reiter Attila 1994 Fehérvár
Stipsicz Bence 1997 MAC
Vokla Roland 1996 Fehérvár
Támadók:
Erdély Csanád 1996 Fehérvár
Gágyor Péter 1994 UTE
Hamvai Szilárd 1995 Fehérvár
Kiss Zsombor 1997 SC Bern (SUI)
Kocsis Ferenc 1995 Fehérvár
Nagy Krisztián 1994 Minot Minotauros (NAHL)
Reisz Áron 1995 Fehérvár
Ritó László 1994 Miskolc
Sárpátki Tamás 1994 Fehérvár
Sebők Balázs 1994 Karpat (FIN)
Szabó Dániel 1995 Fehérvár
Szabó Krisztián 1996 Fehérvár
Tóth Richárd 1995 MAC
Vincze Péter 1995 Fehérvár

Szövetségi edző: Rich Chernomaz.
Edzők: Majoross Gergely, Sille Tamás, Svasznek Bence, Gary Clark (kapusedző).
Csapatvezető: Nagy Attila.
Felszerelés-menedzser: Tornyi Gábor.

 

Ifjúsági (U18), Telfs (AUT)
november 6., 15:00 Magyarország?Szlovénia
november 7., 19:00 Magyarország?Olaszország
november 8., 13:00 Ausztria?Magyarország

Az ifjúsági válogatott játékoskerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Daoda Olivér 1996 Flemingsbergs IK (SWE)
Kornakker Dániel 1996 Fehérvár
Soós László 1997 UTE
Védők:
Bartha Olivér 1996 Miskolc
Boros Dániel 1997 MAC
Burai Péter 1996 Peterborough Jr. Phantoms (GBR)
Gerencsér Dominik 1997 UTE
Herczeg Benjámin 1996 Miskolc
Herner Olivér 1996 MAC
Herszényi András 1996 MAC
Inglis Ákos 1996 MAC
Jászai Dávid 1996 MAC
Kelemen Kristóf 1996 Fehérvár
Lakatos Levente 1996 MAC
Pálfi Márk 1997 Pesterzsébet
Szautner Márk 1996 MAC
Támadók:
Balogh Bence 1996 Fehérvár
Bolla Bence 1997 Fehérvár
Bödök Bence 1996 MAC
Egyed Márk 1996 UTE
Fekete Gergő 1996 MAC
Felföldy Phillipp 1996 Düsseldorf (GER)
Galló Vilmos 1996 Linköping (SWE)
Gáspár Máté 1997 Graz
Havasi Dávid 1997 MAC
Keresztury Erik 1996 Düsseldorf (GER)
Lakatos Hunor 1997 MAC
Mátyásy Bence 1996 Dab.Docler
Nagy Zoltán 1997 Espoon Kiekkoseura (FIN)
Pál Zalán 1996 Fehérvár
Pápa Márton 1996 Vasas
Papp Dániel 1996 MAC
Sági Martin 1997 UTE
Szabad Kevin 1997 EAC Junior Capitals (AUT)
Szakácsi Ákos 1996 Fehérvár
Szász Norbert 1996 Fehérvár
Szlama Dániel 1997 UTE
Terbócs István 1996 MAC
Varga Balázs 1996 UTE
Varga Olivér 1996 Vasas
Vincze Péter 1996 Debrecen
Vizi Dániel 1997 Fehérvár

 

Serdülő (U16), St. Pölten (AUT)
november 7., 12:00 Magyarország?Szlovénia
november 8., 12:00 Magyarország?Olaszország
november 9., 13:15 Ausztria?Magyarország

Az U16-os válogatott játékoskerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Garbacz Máté 1998 UTE
Győri Boldizsár 1998 MAC
Kővári Dániel 1998 KMH
Medgyes Csaba 1998 MAC
Védők:
Bálint Tamás 1998 UTE
Bán Károly 1998 Pesterzsébet
Banga Viktor 1998 UTE
Bukor Rajmund 1998 Vasas
Darabos Krisztofer 1998 MAC
Horváth Bálint 1998 Pesterzsébet
Kováts Máté 1998 UTE
Pozsár Márk 1998 Pesterzsébet
Sarciá Antonio 1998 MAC
Szabó Bence 1998 Fehérvár
Szabó Dávid 1998 Fehérvár
Tóth Gergely 1998 Pesterzsébet
Támadók:
Deák Csaba 1998 Miskolc
Erdei Zoltán 1998 Fehérvár
Gombos Bence 1998 Zalaegerszeg
Gyurgyev Miklós 1998 MAC
Horváth Ákos 1999 Pesterzsébet
Kiss Patrik 1998 Fehérvár
Kiss Roland 1999 Fehérvár
Korchma Bence 1999 MAC
Kovács Olivér 1998 Fehérvár
Kreisz Brúnó 1999 MAC
Nagy Ákos 1999 Fehérvár
Sebestyén Dávid 1998 MAC
Szalma Zsolt 1999 UTE
Szita Donát 1998 Fehérvár
Szlépka Armand 1998 UTE
Tóth Renátó 1998 Fehérvár
Török Patrik 1998 Zalaegerszeg
Török Viktor 1998 Graz (AUT)

Szövetségi edző: Glen Williamson
Edzők: Mayer Péter, Mihály Jenő, Fekecs Norbert, György József, Várady Csaba (kapusedző)
Csapatvezető: Mercz Orsolya
Felszerelés-menedzser: Magyar Péter

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum