

A KHL-ből érkezik világbajnok edző a Grazhoz
Richer helyét Matikainen veszi át az EBEL-csapat kispadján.
A 15 mérkőzésen elért 7 győzelem és 8 vereség után a Graznál megköszönték Mario Richer munkáját. A Graz ugyanúgy 16 ponttal áll a táblázaton, mint a Fehérvár. A kanadai Richer 2011 nyarán vette át a csapat szakmai irányítását, az első évben lebőgött a csapat, nem jutott rájátszásba, de tavaly komoly együttest alakított ki, igaz, a rájátszás első körében kiestek.
Richer elmúlt két évben nyújtott munkájával elégedettek a Graznál, de az idei szezonban nem hozta a várt eredményeket, márpedig jelentősen erősített az osztrák csapat a nyáron.
Helyét az a Petri Matikainen veszi át, aki a szezont az Avangardnál kezdte, ám az omszkiak az első hat meccsükön csak nyolc pontot gyűjtöttek, a három vereség során viszont 3-16-os gólarányt produkált a csapat. A finn edző számára nem ismeretlen Ausztria, 1997 és 1999 között 76 mérkőzést játszott Klagenfurtban. A 46 éves finn edző 2012-ben igazolt a KHL-be, előtte majd egy évtizedig hazája élvonalában dolgozott. Pályafutása csúcsán 2011-ben vb-aranyat nyert Pozsonyban a finn válogatott másodedzőjeként.
Matikainen élete egyik legnagyobb kudarca másnap következett, a világbajnoki ünneplés során nem tudta elsimítani a kollégája, Pasi Nurminen és a gravitáció között feszülő feloldhatatlan ellentétet. Ennek egy örökké emlékezetes fejelés lett az eredménye.
Matikainen a vb-ünnepléskor készült kép jobb oldalán látható. Középen Jukka Jalonen szövetségi kapitány, bal oldalon Jari Kurri, legendás finn csatár, a válogatott gm-je.
További cikkek
- Hydro Fehérvár AV19–Innsbruck 5-3
- Hullámvasutazó Innsbruck látogat a Raktár utcába
- Hat hátvéddel nagyot mentünk mint csapat
- Bombagólokkal fordított a Fehérvár
- Hydro Fehérvár AV19–Villach 3-2
- Ünnepi AI-mezben fogadja a Fehérvár a Villachot
- Marcel Rodman a Villach vezetőedzője
- Az ECHL-ből hoz védőpótlást a Volán
- Terbócs bombájára négy salzburgi felelet