Három fronton kell helytállni

   

A Kontinentális Kupa hétvége mellett folyik a nagyüzem a bajnokságokban is. Összesen négy magyar érdekeltségű mérkőzésre kerül sor vasárnap, három helyszínen.

A Kontinentális Kupában a HSC Csíkszereda a Slavija Ljubljana ellen fejezi be a csoportküzdelmeket. A csíkiaknak már nincs esélyük a továbbjutásra, de az eddig látottak fényében a Slavija Ljubljana legyőzése mindenképpen kötelező feladatnak tűnik a délután négykor kezdődő mérkőzésen. Így kívánja a csapat és a liga presztízse, de leginkább a lelkes székely szurkolótábornak tartoznak ezzel a játékosok.

Fél hatkor a Sapa Fehérvár AV19 a Dornbirn otthonában folytatja az EBEL alapszakaszt. A Bolzano bravúros legyőzését követően egy olyan csapat vár a fehérváriakra, amelyik otthonában meglehetősen szeszélyes teljesítményt mutatott. Egyelőre 5 vereség mellett 3 győzelem a hazai mérlege a vorarlbergieknek. Az elmúlt fordulókban a Fehérvár remekül játszott, többek között első alkalommal sikerült nyernie Klagenfurtban. Dornbirn is bevehetetlen várnak bizonyult eddig, a tavalyi mindhárom meccs osztrák győzelemmel zárult. Épp itt az ideje megmutatni nekik is, mi a magyar virtus.

Fél hétkor egy MOL Liga rangadó következik a sorban. A héten új edzőt igazoló Miskolc a nyáron az Avas aljáról igazoló Brassót fogadja. A hazaiak Knox eltiltása miatt lesznek foghíjasak, Brassóban több a hiányzó. Polc, Imecs, Nagy Csaba, Péter Zsolt és Bálint nem egészséges. Közülük Polc és Nagy Csaba hiánya döntő lehet.

“A Miskolc nagy lendületet kapott az edzőcsere után – nyilatkozta Greg Lindqvist –, ezért késznek kell lennünk a csatára. Tudjuk, hogy nagyon keményen dolgozó csapatuk van, amelyik remek közösséget alkot. Nehéz dolgunk van ellenük mindig, és különösen így van ez idegenben. Mindent ki kell adnunk magunkból, meg kell nyernünk a párharcokat, fegyelmezetteknek kell lennünk koronggal és korong nélkül is.”

Negyed nyolckor kerül sor a Kontinentális Kupa dunaújvárosi csoportjának döntőjére. Már csak a Dab.Docler és a Cracovia Krakow nyerheti meg a csoportot, és a képlet rendkívül egyszerű. Aki ma este nyer, mégpedig akárhogyan, az jut tovább Dániába. Az első két napon szenvedő Dunaújvárost láttunk a jégen, amelyik így is hozta azokat a pontokat, amelyek ahhoz kellettek, hogy az utolsó nap dönthessen. Vasárnap este azonban óriási figyelem, fegyelem és a lehetőségekhez képest hibamentes játék lesz szükséges a krakkóiak legyőzéséhez. A Cracovia számos válogatottat foglalkoztat, játékosai erősek, nagy darabok, mindenképpen meg kell szenvedni a sikerért. Ami persze nem lehetetlen feladat, hiszen az előszezonban már találkozott egymással a két piros-fehér csapat, és akkor a Dab.Docler győzött.

DAB-CRK_DK-sml

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Miskolc–Brassó 4-3

   

A Jegesmedvék háromgólos hátrányból felállva mentettek pontokat.

A brassóiak korán vezetést szereztek Miskolcon, az 50. másodpercben a korábbi miskolci játékos, Josh Bonar góljával vezettek a vendégek. A hetedik percben Hietamaki kétgólosra növelte az ASC Corona Brassó előnyét, majd a 26. percben Antal Zsombor is betalált Duschek Dávid kapujába, a harmadik gól után Gyenes Dávid érkezett a miskolci kapuba.

A kapuscsere után pedig megváltozott a mérkőzés képe, két és fél perccel később Tóth Adrián szépített, a 35. percben Rafaj góljával felzárkózott egy találatra a hazai csapat, három és fél perc múlva pedig Dubek egyenlített. A rendes játékidőben nem született több gól, a hosszabbításban pedig Popovics Patrik döntött, így háromgólos hátrányból felállva két pontot tartottak otthon a Jegesmedvék, amivel feljöttek a tabella második helyére.

Mayer Péter (vezetőedző, Miskolc): Az első 25 percben ránk ijesztett a Brassó, de erre mi adtunk okot, mert pontatlanul és lustán játszottunk és ez megbosszulta magát. Bár nem volt Duschekkel semmi baj, de az időkérés, majd a kapuscsere segített, átvettük a kezdeményezést és ezt meg is tartottuk a meccs végéig. Megérdemeltük a győzelmet és a 2 pontot.

Greg Lindqvist (vezetőedző, Brassó): Az első harmadban jól játszottunk, azt csináltuk, amit elterveztünk. A második húsz percben már nem voltunk következetesek, a kritikus pillanatokban pedig nem koncentráltunk megfelelően. A harmadik harmadban megint felpörögtünk, végül a Miskolc egy szerencsés góllal nyert. Több játékosunk hiányában értékesnek tartom az 1 pontot.

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 878 néző. Játékvezetők: Varjú, Haszonits, Moravecz, Mizsák.
Duschek: 86,4% (Gyenes: 100%)
K
Fülöp: 93,8% (Béres)
Boyle, deBruyn, Metcalfe, Láda, Faith
1
Wehrs, Hietamaki, Saluga, Bonar, Gliga
Orosz, Hegyi, Hajós, Tóth, Roczanov
2
Mastaleriu, Piszarenko, Péter R., Antal, Petres
Vojtkó, Budai, Popovics, Szilágyi, Ritó
3
János, Oprea, Molnár, Zsók, Virág
Dubek, Miskolczi, Rafaj
4
Márton, Dumitru
Mayer Péter, Nagy Zoltán
E
Greg Lindqvist
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:50 BRA Bonar Saluga
0-2 06:38 BRA Hietamaki Márton
0-3 25:23 BRA Antal Wehrs
1-3 27:56 MIS Tóth Hajós Hegyi
2-3 34:05 MIS Rafaj Popovics
3-3 37:27 MIS SH Dubek Miskolczi
4-3 64:00 MIS Popovics
64 Kapura lövések száma 43
10 Kiállításpercek 42

A Miskolc–Brassó képei

   

Fotó: Bán Olivér.

A Miskolc–Brassó góljai

 

0-3-ról 4-3 videón.

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum